Néha komolyan nem tudom, hogy bírjátok Ti, ügyintézők, (jegy)pénztárosok, eladók. Amennyi cifra történetet hallottam (feleségem MÁVos, nemzetközis, húga is, a kishugi és vőtársam kaller, após kocsivizsgáló)

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

Talán Örkény István egy, egyperces novellája rávilágít a lényegre.

NINCS SEMMI ÚJSÁG

Egyik délután a budapesti köztemető 27. parcellájának 14. sírhelyén nagy robajjal feldőlt a közel hárommázsás gránitobeliszk. Rögtön utána kettényílt a sír, és föltámadt az ott nyugvóhalott, név szerint Hajduska Mihályné született Nobel Stefánia (1827-1848). Az obeliszkre idő koptatta betűkkel rá volt vésve a férje neve is; ő azonban, nem tudni, miért,nem támadt föl.A borongós időjárás miatt csak kevesen tartózkodtak a temetőben, de akik meghallották ar obajlást, odagyűltek. Addigra a fiatalasszony már leverte magáról a göröngyöket, fésűt kért kölcsön, megfésülködött.Egy gyász fátyolos nénike megkérdezte, hogy érzi magát.Köszöni, jól, mondta Hajduskáné. Nem szomjas-e, érdeklődött egy taxisofőr. Most nem vágyik inni, válaszolta a volt halott. Amilyen pocsék ez a pesti víz, jegyezte meg a sofőr, neki se volna kedve inni. Hogy mi baja a pesti víznek, kérdezte Hajduskáné. Klórozzák. Klórozni klórozzák, helyeselt Apostol Barannikov bolgár virágkertész, aki a temetőkapuban virágokat árult. Ezért ő esővízzel kénytelen locsolni kényesebb palántáit.Valaki azt mondta, hogy ma már az egész világon klórozzák a vizet. Itt a beszélgetés elakadt. Hát mi újság még, érdeklődött a fiatalasszony. Nincs semmi különös, mondták neki.Megint csönd lett. Ekkor eleredt az eső.- Nem fog maga megázni? - kérdezte a föltámadottat Deutsch Dezső horgászbot-készítőkisiparos. Nem számít, mondta, Hajduskáné. Ő direkt szereti az esőt. Az attól függ, milyen az az eső, jegyezte meg a nénike. Ő erről a langyos, nyári esőről beszél, közölte Hajduskáné. Hogy neki viszont semmilyen eső se kell, mondta Apostol Barannikov, mert elriasztja al átogatókat a temetőből. Hogy ezt ő nagyon meg tudja érteni, helyeselt a horgászbot-készítő kisiparos. Most hosszabb szünet állt be a társalgásban. - Hát meséljenek már valamit! - nézett rájuk a föltámadott.
- Mit meséljünk? - mondta az öreg nénike.
- Nincs nekünk annyi mesélni valónk
- Nem történt a szabadságharc óta semmi?
- Mindig történik valami - legyintett a kisiparos.
- De ahogy a német mondja: Selten kommtet was Besseres nach.
Ez van! - tette hozzá a taxisofőr, és minthogy csak fuvart szeretett volna fogni, csalódottan visszasétált az autójához. Hallgattak. A föltámadott lenézett a gödörbe, mely fölött nem zárult össze a föld. Várt még egy kicsit, de látva, hogy mindenki kifogyott a szóból, elköszönt a körülállóktól
- A viszontlátásra - mondta, és leereszkedett a gödörbe.
A horgászbot készítő kisiparos, hogy el ne csússzon a sáros agyagon, előzékenyen a kezét nyújtotta neki.
- Minden jót!
Szólt le a fiatalasszonynak.
- Mi történt? - kérdezte tőlük a bejáratnál a taxisofőr.
- Csak nem mászott vissza a sírba?
- De visszamászott - csóválta a fejét a nénike.
- Pedig milyen jól eldiskuráltunk.

Egyszóval abszúrd, amit Örkény helyett az élet írt.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!