A legendárium szerint egyszer egy úriembert meghívtak, hogy tartson náluk is koncertet, mire ő kicsit hetykén annyit válaszolt: majd ha ledől a fal. Amikor a fal ledőlt, akkor szóltak neki, hogy ez van, volt egy ígéret, khmm. Úriember tartotta a szavát. Így született meg a múlt század pocsék éveinek végét szimbolizáló koncert.

forrás: wikipedia

Előzmények

A falat 1961. augusztus 13-án kezdték el építeni, először szögesdrótot húztak és árkot ástak, később vasbeton megerősítést kapott. Egészen 1989-ig a hidegháború és a kettészakított Németország jelképe volt. 1989-ben már a kezelhetetlenség felé közeledtek a keletnémet állam problémái, gazdasági és belpolitikai téren egyaránt. Erre mi is rátettünk egy lapáttal, először a Páneurópai piknik során nyitottuk meg a magyar-osztrák határt, majd később, a keleti érdektelenség láttán szabályos papírokkal ellátva engedtük ki a keletnémeteket Ausztriába, akik onnan Nyugat-Németországba mentek. 1989. november 9-én este bejelentették, hogy vízumot fognak adni a keletnémet állampolgároknak, de elkövették azt a hibát, hogy a jogszabálytervezetben nem adták meg az életbelépés dátumát. Az emiatt kialakuló káoszban végül úgy döntöttek, hogy a bejelentéssel életbe lépett a jogszabály, aminek hatására a berliniek elkezdtek tömegesen átmenni az akkor még NSZK területére és hatalmas buli hangulat alakult ki.

Ekkor kezdődött a fal lebontása. A politikában még történt pár próbálkozás, hogy könnyítésekkel, nyitással konzerválják a keletnémet vezető párt hatalmát, de ezt pillanatok alatt elsöpörte a nép igénye, nem fogadtak el részmegoldást. Csak az újraegyesítés volt elfogadható, amit a 90-es tavaszi választások után, ahol az ezt szorgalmazó pár nyerte el a többséget, fél év alatt meg is oldottak.

Ebben a hangulatban tartották meg a koncertet 1990. július 21-én, a senki földjén, amely a berlini fal területéhez tartozott Németország két része határán, a Potsdamer Platz és a Brandenburgi kapu között.

Roger Waters: The Wall. Live in Berlin

A koncertre 350 ezer jeggyel készültek, amit kb. annyi idő alatt adtak el, mintha a huzat kiszórta volna az ablakon. Waters emlékei szerint kb. 350-360 ezer embert engedtek be jeggyel a térre, majd megunták és megnyitották a nézők számára a kapukat, ekkor legalább még 100 ezer ember jutott be. Nem egy magyar NBI... A térről készült nagytotálokban látszik, hogy tele van, mint a 4-es 6-os csúcsidőben. Lehet, hogy többen voltak, mint félmillióan. A korabeli magyar híradás (számomra érthetetlen módon) csökkenteni próbálta a koncert jelentőségét, néhány tízezer nézőről beszéltek (emlékszem, akkor már egyetemista voltam). De felesleges erőlködés volt, akinek volt szeme, látta.

Az első szám előtt egy nagy sztreccslimóval nyitottak, amiből (korabeli stílust idézve) Klaus Meine és együttese szállt ki. Nem annyira tájékozottak kedvéért: a Scorpions, akik akkor már nálunk is nagyon híres hard rock banda voltak. Előkerült a repülő V, és belevágtak a Fleshbe. Az egész koncertre jellemző volt, hogy sok vendégelőadó énekelt, nem annyira Waters volt előtérben.

A koncert folyamán jól megtervezett (valószínűleg habszivacs) darabokat hordtak a roadok a színpadra, amikből a nézők és a zenekar közé építettek egy óriási falat. A Tárgyalás előtt befejezték újabb link, elkészült egy hatalmas (saccra legalább 15 méter magas) egységes fal. Majd a tárgyalás végén, amikor a refrén szerint "Tear down the wall!" daruval felemelt pallókon dolgozó statiszták leborították a falat a színpadra. Természetesen a közönség hangos tetszésnyilvánítása közepette.

forrás: youtube screenshot

A 20. század legjobb pillanata volt. Pont 25 éve.