(nem összegzést írok, hanem ahogy lezajlott)

A minap beszélgetek a kollégákkal egy cégben, ahol maszekolok, rákérdeztem egy levélre. Nem emlékeztek rá, lépjenek be és nézzék meg. Webmail, klikkelnek, semmi, majd refuzálta a konnekciót.

Hmmm. a vas új, nincs fél éves sem. Miért nem tud belépni.. Másik gépről is nézzük, onnan sem. Pingelek, nem ping. Na jó, majd arra kanyarodok, mikor befejeztük a beszélgetést. Egyeztetem a kollégával, hogy akkor mit csinálunk, megyünk vidékre, ott mit, stb. stb. De nem kellene elindulni, mielőtt látom, hogy miért nincs levelezés. Akkor már mozgott az agyamban, hogy azon a gépen más is van, ezt nem fogjuk megúszni annyival, hogy két kolléga nem tudta elolvasni az emailjét, de akkor ez még csak ilyen tudatalatti határán mozgó kósza gondolat volt.

Begurulunk az épülethez, ahol a cucc van, kolléga támadást intéz a kishelyiség ellen, laza mozdulattal felkapcsolja a villanyt. vagyis kapcsolná. de nem kapcsolódik. A szünetmentesek sivítanak, mint állat. Nincs áram?

Nincs. Szétnézünk, szemben az építkezésen dolgoznak, kolléga megkérdezi, hogy mi van. Hát semmi, kötik be a fő tápvezetéket, ezért áramtalanították az utcai elektromos ellátást. Vagyis nincs áram.

Ezen kicsit ideges lettem, megkérdeztem, hogy nem lehetett volna telefonon szólni? Vagy ha már dolgozni akarnak, van 4 aggregátor a raktárban, egyet nem lehetett volna bekapcsolni? hát nem... mondom kollégának, odamegyek és széttépem őket, mint foxi a lábtörlőt. és akkor következett a nap mondata:

ne vergődj, ezek a mi céges dolgozóink.

He? És most kénytelen vagyok szokásomtól eltérően csúnyán beszélni, mert a helyzethez ez illik: Kiss Ádám mondta a sóderklubban, [link]
Persze a szünetmentes nem bírta a végtelenségig, egy idő után felborult az egész kóceráj, mint a dominó.

Szóval minek nekem ellenség, amikor ilyen barátaim vannak...