Pont egy éve, 2019. december 7-én fotóztam le mobillal a naplementét Nyugat-Ausztráliában valahol Margaret-river közelében. A nagy utazás sok élménnyel gazdagított. Igen, Ausztrália a fejlett világhoz tartozik, gazdag ország, a veszélyesnek tartott élővilága ellenére sokak számára vonzó. Azonban kétlem, hogy boldog lennék ott vagy bárhol a világban. Egy-két történet a lét nyűgéről odaát is a memóriámba ragadt. Perthben az öböl mentén lévő apartmanházak közelében, ahol egy-egy lakás ára csillagászati, egy nyilvános mosdó takarítása közben a spanyol származású takarító fiú keze beszorult valahová. Segítségért kiáltott. Vagy a hajléktalanok Fremantelben, akik pont ugyanolyan kilátástalan félhullák voltak mint az itthoni balsorstársaik. Csak odaát a mediterrán klíma miatt télen sincs igazán hideg. Legalább a fagyhalál kevésbé fenyegeti őket. Vagy Perth olyan kerületében volt a szállásom, ami kissé lecsúszott, így teljesen normális volt, hogy többször rendőr autó szirénáját hallottam vagy láttam is a zsarukat, mert a drogos/zűrös bérlőket kellett a helyükre tenni.
Ma reggel tűnt fel igazán, hogy évek óta egyik állandó eleme az életemnek a nehéz ébredés. Egyáltalán nem akaródzik visszatérni az agyam lidérces színházából a valóságba. Oly jó szuszogó testnek lenni, és innen már csak egy gondolat a nemlét. Álmomban kihunyni nagyon is rendben való dolog. Az a sok nyűg csak azért van, hogy életben tartsam a testemet, mert élőlény. Élőlény vagyok, ami biológiai programot futtat. Fennmarad, amíg utódjai felnövekednek. Bár nálam error van a programban, nincsenek utódok. Tehát fölösleges egyed vagyok. Itt baszom a gépet, de minek. Élek, mert élek. Hűha! Micsoda felfedezés! És legyek hálás, amiért nem valami ennél is retekebb helyen csúsztam ki az anyai testből. És némi hibával, de egészséges a testem. Működnek az érzékeim. Van tető a fejem felett. Van mit ennem, ami ugyan olcsó élelmiszeripari hulladék, de akkor is, nem éhezem. Tiszta édesvíz folyik a csapból. Testi igényeim némi hiánnyal ugyan, de ki vannak elégítve nap nap után. Hálátlan szarcsimbók lennék? Nem. Keserűség mar, hogy ennyi csak az élet. Szerencse és véletlen, kurta vergődés. Szánalmas színjáték az ébrenlét. És a vágyak mind hazugok. Ezért szeretem az alvást, őszinte agy fecseg, hülyül. A test békésen szuszogó állat. És innen egy gondolat a nemlét. Meddig bírom elviselni az ostoba színjátékot?