Megjegyzés: Szeretném, ha eltöprengenél rajta, hogy mennyire lehet ostoba "hülye picsa", aki ennyire összeszedetten tud fogalmazni. Kérlek, ne feledd, az írás folyamatos gondolkozás.

Véletlenül megnéztem egy 2013-as önarcképemet, és elkezdtem keresgélni a fotómappákban az eredeti fotó után. Ahogy lapozgattam a több száz nyers képet, megtaláltam az egyik őrségi képmappát is. Ezeknél megakadt a szemem, mert a tíz évvel korábbi őszi pillanatok másképp ragadták meg a figyelmemet. Most 2023 tavaszát írjuk, a keresztény világban egy mitikus hős, Jézus feltámadásának ünnepét. Ez egy plusz jelentéstartalmat ad az őszi emlékekről való elmélkedésemnek. Akkor 35 éves voltam, fiatalabb és erősebb. Most már idősebb és tapasztaltabb vagyok. A jelenlegi lelkiállapotom nagyon különbözik az akkoriaktól. Életünk során folyamatosan haldoklunk és újjászervezzük magunkat! Sok apró halálon és felismerésen megyünk keresztül, mielőtt végre megnyugszunk. Igen, biztosan tudom, hogy a 2013-as énem folyamatosan átalakult, és amíg eltűnt, a jelenlegi énem fejlődött belőle, ami nem ugyanaz, mint a múltbeli énem! Ha a fiatal énem most besétálna a szobába, mindketten alaposan megdöbbennénk! És bár felismernénk egymást, a fiatal énem nehezen fogadná el, hogy ez az én most itt ül, tehát ilyen lesz 2023 tavaszán.
Meghaltam?" - kiáltana fel. Ami a mostani énemet illeti: 'Most, ha filozófiailag nézzük, igen, halott vagy, de mint látod, én vagyok te, csak tíz évvel idősebb.

Miközben a születésünk első lélegzetvételétől a halálunk utolsó lélegzetvételéig tartó utunkat tesszük, mi magunk is egy állandóan változó folyamat vagyunk, mint egy igazi folyó. A 2013-as énem nem írná le ezeket a komor gondolatokat, az elméje valami egészen máson járt. Az ember 35 évesen még mindig tele van energiával, és én magam is aktívabb voltam. 2013-ban elvégeztem a hivatásos gombavizsgáló tanfolyamot, és a gombák iránti lelkesedésem egyre nőtt. Jó visszatekinteni a 30-as éveimre, és az akkori tapasztalataim alapján elgondolkodni azon, hogy mit szeretnék csinálni a 40-es éveimben. 2008 és 2018 között a gombák játszották a főszerepet. Igen, ez egy szép tízéves ciklus volt az életemben. 2019 óta azonban valami elromlott, és a jól bevált dolgok már nem működnek, és nem okoznak tartós örömet. Hogy is mondjam: Éhesebb lettem, és mélyebb tartalmakra vágyom. Megdöbbent az az erő, amivel a jelenlegi énem a jobbra való jogot követeli magának. Teljesebb életet akarok, mert megdolgoztam érte.

Sokan arrogánsnak, nagyszájúnak és ostobának tartanak a szónoklatom miatt, de elég rossz ötlet hagyni, hogy egy öncélú önkényuralmi rendszer egy egész országot legyengítsen és megnyomorítson. Ez teljesen ellentétes a nyugati világ vágyott ideáljával, amely szinte megköveteli, hogy az ember a saját sikereinek ura legyen. Egy elnyomó környezetben, ahol a lapítás és a nyalogatás a bevált taktika, gyakorlatilag lehetetlen független emberré válni. A hatalom bitorlói által felépített rendszer nem engedheti meg, hogy túl sok független ember létezzen, és karanténba zárja azokat, akik képesek lettek volna önállóan gondolkodni és cselekedni. Az előző bejegyzésben röviden írtam arról, hogy mi a baj Magyarországon. Elég abszurd azt tapasztalni, hogy látszólag van itt egy ország, de ha az ember mozog és embereket keres, akkor az illúzió szertefoszlik. Nekem még tovább kell keresnem és emberek után menni, mert egy művész nem létezhet megértő közönség nélkül.

45 éves koromra eljutottam az erdőbe, ahonnan nem találok kiutat. A tapasztalataimat összeköti, hogy tényleg sok mindent kipróbáltam, megcsináltam, megtapasztaltam, és úgy érzem, hogy egyre fáradtabb, nehezebb, kiábrándultabb lettem. Az a fajta hit, ami egy fiatalabb emberhez tartozik, kihalt bennem, mert már nem vagyok fiatal. Érzelmekben és önsajnálatban vergődöm, egészségtelen mennyiségű édességet fogyasztok, hogy fizikailag enyhítsem érzelmi keserűségemet. Elég okos vagyok ahhoz, hogy észrevegyem a saját ostobaságomat. Ember vagyok, vannak erősségeim és gyengeségeim. Visszanézve a tíz évvel ezelőtti képeimet, látom, mennyivel rosszabb fotós voltam. Sok ezer kép elkészítése tette lehetővé, hogy ma már egész jól fotózom. Ez egy felismerés, hogy a gyakorlat működik. És hogy nincs recept a gyors sikerhez. Ha valamit akarsz az élettől, akkor menni kell gyakorolni és megteremteni azt, amire vágysz. Senki más nem fogja tudni, hogy mit akarsz, és senki nem fogja megadni neked. Ezt a tanácsot én is megfogadhatom, csak ki kell találnom, hogy középkorúként mit akarok még igazán?