Negyvenen túl rég oda-vissza kielemeztem a múltamat, és semmi más nem maradt utána mint mély bánat, de olyan mély, hogy elég csak picikét visszatekintenem a "boldog gyermekkoromra" és feltör a zokogás. Az életem a traumáimnak "köszönhetően" 25 éves korom után indult be igazán. Teljesen kimaradtak a barátságok, kamasz szerelmek, és még sok minden más. Vonszoltam magam. Mostanra sok munka árán elértem egy szintre, kreatív-alkotó életet élek. Lásd fotóválogatásaim. Ahonnan indultam, ahhoz mérten kicsattanó boldogság a jelenem. Azonban a lelki bokaficamom egy életen át elkísér. Igen, elcseszett személyiség vagyok, de nem magamnak köszönhetem a kék-zöld foltjaimat.
Ismét félreértesz, a teljes képet látom és a bántalmazóm kapcsán is mély bánat van bennem. Bárcsak másként történtek volna a dolgok! Ez a kívánságom, ami nem teljesülhet. És máris potyognak a könnyeim.
Leírok egy esetet, ami teljesen átlagos családi életkép kies hazánkban a jelenben is.
Jó lenne, ha mentális betegek nem alapítanának családot, vagy családalapítás előtt szakember segítségét kérnék! Én okultam anyám hibájából és nem szabadítottam rá az utódomra az örökölt mintát, vagyis nincsenek gyerekeim. Nem mentem férjhez. És ezzel tettem a lehető legjobbat. Az elcseszett személyiségem nem készített önmagából másolatot és nem veri el a port rajta a saját elbaszottságáért és így tovább.
Tehát a régi emlék.
Kilenc éves voltam és a húgommal találtunk a vidéki telken egy fácántojást. Hazavittük a panelbe, hogy ott majd kiköltjük. Sajnos elejtettem otthon, az íróasztalra zuhant és összetört. Egyből kiderült, hogy nem véletlenül hagyta el a tojó, megzápult. A szag felcsapott. Húgommal egyből takarítottunk, én kivittem a tojást a vécébe és lehúztam, míg húgom letörölte az asztalt és kinyitotta az ablakot. Két perc se volt az egész. Miután lehiggadtunk, bementünk a nappaliba a szüleinkhez és a bátyánkhoz megnézni az esti sorozatot. Talán a Minden lében két kanál egyik epizódja ment aznap. Anyánk, aki ismeretlen, sosem kezelt mentális bajtól szenvedett, hiperérzékeny szaglásával észlelte a kénes szag maradékát. Egyből gázszivárgás réme jelent meg az elméjében. Mindent átnézett és még a tömböt is körbejárta a veszedelmet kutatva. Visszaérve a lakásba minket vett elő. Mert okos asszony volt. A kezében ott volt a kis bungaló házikónk egyik építőrúdja, hajlékony műanyag. Mi mindent bevallottunk és próbáltuk nyugtatgatni, hogy felismertük a hibánkat és már nincs semmi baj. Kirobbant belőle a feszültség és ütlegelni kezdett minket az apánk és a bátyánk szeme láttára, akik végignézték a verésünket. Fogalmam sincs, hogy az ő fejükben mi járt. A rémülettől és fájdalomtól visítottam és könyörögtem anyánknak, hogy ne verjen minket! Addig ütött, amíg elfáradt. Mindig a kifáradásáig ütlegelt minket és büszke volt rá, hogy nem hagyott kék foltokat rajtunk. Szépen öltöztetett minket és büszkélkedett a szomszédoknak velünk, hogy milyen jól nevelt gyerekei vannak. Szép család voltunk. Én pedig szépen-lassan megőrültem. Elcseszett személyiséggé torzultam.
Enjoy!
Üdv a klubban 
engem a nevelőapám imádott verni, kézzel, vasaló kábelével, övvel, ahogy épp jól esett neki. De nem a fájdalom volt a legrosszabb, hanem hogy anyám hagyta. 
If you don't do it enough, nothing's gonna really happen.
Egyre jobb! Élni jó!
