8 hónappal azután, hogy a 2020. márciusi utam meghiúsult, e szörnyű év utolsó napjának utolsó órájában végre ismét kaptam egy újabb tajvani beléptetőpecsétet az útlevelembe. Gondolhatnánk persze, hogy miért nem mentem vissza márciusban, hiszen megtehettem volna, ám akkor inkább Új-Zéland húzta keresztül a számításaim, hiszen elmenni elmehettem volna, visszamenni azonban már nem lett volna lehetőségem. A körülmények figyelembevételével asszonyommal végül úgy döntöttünk, hogy jó lenne az új-zélandi megtakarításom a tervezett, közös tajvani lakásunkhoz, így végül mégis lehúztam a közel egy évet.

Ennek ellenére persze hiányzott a feleségem is, így a szüleimnél tett látogatás végén hatalmas kő esett le a szívemről, mikor Ferihegyen végre a kezemben voltak a beszállókártyák.

Bár utoljára 2018-ban jártam Ferihegyen, ilyen kihaltnak még sosem láttam a terminált.

A check-in során egyébként lehetőségem volt kicsit csacsogni is a nagyon készséges földi kiszolgálószemélyzet egyik tagjával, hiszen a békeidőkkel ellentétben ezúttal kb. 10-15 percet is igénybe vett a procedúra, mire megállapítást nyert, hogy minden szükséges dokumentummal rendelkezem.

A személyzet számára egy, az IATA-tól kapott kivonat állt rendelkezésre, melyre úticélok szerint voltak kigyűjtve a Budapestről induló utasokkal szemben támasztott követelmények, valamint az adott célpontig utazók száma. A legutolsó helyen árválkodó „Taipei”-nél egy szerény „(1)”-es virított, de voltak, akik Tanzániába, Dubai-ba utaztak az Újévre.

A 2020-as év utolsó Budapest - Dubai járatát az Emirates valószínűleg egyik legszakadtatt Boeing 777-200LR gépe szolgálta ki.

Bármennyire is kihalt volt a terminál, gépem gyakorlatilag csurig volt szilveszterezni induló párokkal, családokkal, hazaigyekvő diákokkal.

Az út ugyan eseménytelenül telt, de rég utaztam ennyire zsúfolt járaton, úgyhogy kötelező negatív PCR teszt ide vagy oda, de reménykedem, hogy semmit nem kaptam el. (A környéken, így Japánban és Tajvanon egyébként akár 70-80 ezer forintnak megfelelő helyi pénz is lehet egyetlen PCR teszt, úgyhogy a magyarországi 19500 rendkívül baráti ár.) Hiába kérte ugyanis a személyzet, hogy senki ne sétáljon, időzzön a WC-knél, a magyar virtus felülírt mindenféle kérést, hiszen az nyilvánvaló baromság.

Dubai-ba érkezvén aztán kemény 10 óra tranzit várt rám. Még az idők hajnalán, december elején éppen ezért szerettem volna Bécsből repülni, hiszen negatív PCR teszt birtokában az Ausztriából érkezők elhagyhatták a repteret, hogy ne a 70000 forint / éjszaka árazású reptéri hotelben kelljen megszállniuk, esetleg egy kis éjszakai városnézést is élvezhessenek. Az Emirates azonban Karácsony előtt keresztülhúzta a számításaimat, hiszen törölték a Bécsből induló járathoz tartozó Taipei csatlakozást, melyhez a telefonos ügyintéző teljes nyugalommal ajánlotta fel a január 6-i (!) alternatívát az eredetileg tervezett január 1. helyett. Kicsit bosszantott, hogy a légitársaság kavarása miatt kényszerültem többet fizetni, hiszen a budapesti indulás feláras volt.

A 3-as terminál hatalmas épületében járva azonban repült az idő, akár 30-40 perc is eltelt míg elsétáltam annak egyik végéből a másikba, sőt, egy kellemes, kevésbé frekventált helyen még szundítottam is egyet, míg a reptér virtuális müezzinje fel nem keltett a reggeli fajr imára hívó énekével.

Gyorsan elérkezett így a reggel fél tíz, s hamarosan már egy döbbenetesen üres taipei járaton vedeltem a vörösbort, sőt, évvége alkalmából az Emirates még ingyen WiFi-vel is meglepte az utazóközönséget, melyen elképesztően jó sávszélesség volt elérhető a teljes út során.

Ingyé' WiFi az Emirates-től az év utolsó napján.

Mondanom sem kell, az étkezéseket leszámítva végigaludtam a több mint 7 órás utat, ennek ellenére megkönnyebbüléssel vettem, mikor a mexikói kapitányunk bejelentette, hogy „Ladies and gentlemen, we will soon start to descend…”, s szűk egy óra múlva már a karanténos ügyintézősdi felé cammogtam.

Mindig lekopogom, de Tajvan eddig bámulatosan jól kezelte az egész járványt, annak ellenére, hogy gyakorlatilag Kína valagában vannak, s intézkedések nélkül az intenzív légiforgalom okán pillanatok alatt elharapózhatott volna a kórság a Magyarországnál kétszer népesebb, de harmadakkora szigeten.

A tajvani mérleg így per pillanat kb. 800, túlnyomórészt „importált” fertőzöttnél és mindössze 7 halálesetnél áll, s a közelmúltig, egy kedvesen arrogáns új-zélandi pilóta cselszövéséig hónapokig nem is volt újabb helyi fertőződés. (Nem semmi egyébként, hogy a lehetséges kontaktokat kb. 2 nap alatt felderítették, még úgy is, hogy a pilóta nem vallotta be, hogy kikkel találkozott kóválygása során.) Hiába okozott pusztán egyetlen helyi esetet a pilóta felelőtlen magatartása, a mutálódott törzs felbukkanása nyomán még tovább szigorítottak az egyébként sem laza beutazási feltételeken, több szilveszteri eseményt töröltek, s néhány szabadtéri helyet kivéve mindenhol kötelezővé vált a maszk, mely intézkedésben a helyiek meglepő mód nem az emberi jogok elnyomását, hanem egy keserű tapasztalatok árán megalkotott, ésszerű döntést látnak.

A reptérre érkezvén mindenkinek be kell szerezni egy tajvani SIM kártyát (akinek nem lenne), majd a tajvani telefonszám segítségével regisztrálni a helyi karanténos rendszerbe, melynek végén elektronikus formában, angolul és kínaiul is megkapjuk a karanténnal kapcsolatos határozatot. E határozat meglétét az útlevélellenőrzés előtt még egyszer átnézik, egyeztetik az adatokat, az orszába való belépés pedig a szokásos módon zajlik, annyi különbséggel, hogy mindössze 4 határőr foglalkozik a karanténos procedúrák miatt csak lassan csordogáló utazóközönséggel (illetve tajvaniak és tartózkodási engedéllyel rendelkezők számára automatizált kapuk is rendelkezésre állnak).

A karantén bejelentése és az erről szóló határozatot is elektronikus formában kapjuk meg, így nincs szükség a papírokkal való vesződésre.

Poggyászom megérkezését és a benne lévő 4 üveg bor épségének megállapítását követően a „karantén taxik” felé vettem az irányt, ahol egy űrlap kitöltését követően a taxis munkatársak fertőtlenítővel áztatják el poggyászom és ruházatom, mielőtt a kocsiba ülhetnék.

Ekkor már közel volt 2021, ám szokatlanul agresszív taxisofőröm pillanatok alatt elrepített a Taoyuan reptérről a belvárosba. Hála Istennek jól megterveztük, hogy hogyan fogom eltölteni a két hét karantén a feleségem bérelt lakásában Taipei-ben, ám a főbérlő kerek perec kijelentette, hogy ott bizony egy hozzám hasonló métely nem fog tanyázni napokon át, annak ellenére hogy ő maga csupán heti egyszer megy át takarítani. Nem volt mit tenni azonban, hotelba kényszerültem, s mindenki elhiheti, jobb helyet is találtam volna az erre fordítandó mintegy 400000 forintnak (s ez még csak az „alja” az elérhető karanténhoteleknek).

Szóval így most épp egy kellemes, Taipei belvárosi hotelben írom e sorokat, de a szobában szerencsére kaptam mindenféle földi jót. A szabályokat nagyon szigorúan veszik, még a szobából sem léphetek ki, csupán az ételosztás és a szemétkiadás idejére nyithatom ki az ajtót, a testhőmet reggel és este jelentenem kell a recepción, a rendőrség pedig a cellainformációk mellett napi két alkalommal SMS-ben is megkérdi, hogy mi a helyzet.

Asszonyom szerencsére hamarosan némi ellátámányt is hozott, így az egyébként napi háromszori bőséges étkezésen felül némi sárkánygyümölcsöt, „bubble tea”-t, citromsütit és megfázás elleni gyömbérgolyókat is fogyaszthatok.

A szobaárban egyébként napi háromszori étkezés is benne foglaltatik, mely jellemzően a környékbeli kajáldák kínálatából áll össze, úgyhogy végre megint ehetek olyan klasszikusokat, mint a magyarul csak „gombócként” fordított „煎餃” (ez olyan, mint, hogy kínaiul minden csak „kenyér” a kiflitől kezdve a parasztkenyérig), az édes-savanyú leves és a bento.

A tajvani bentók ugyan nem érkeznek olyan ízléses csomagolásban mint japán társaik, a különféle változatoknak köszönhetően az itteni választék sem marad el az északi szomszédtól. A képen sült tofut, káposztát, padlizsánt, rákhúsgolyókat, vízi spenótot (?, ong choy), hamburgerhúst és rizst láthatunk.

Szóval most még van 13 napom élvezni a helyi TV VOD kínálatát, aztán ideje kicsit pihenni is Tajvan valami érdekesebb részén.