Van baj...

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Majd egy jó fél év múlva nézd vissza mit írtál... Ne légy butus, főleg egy nő miatt!

.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.

miért? az ilyesmi megesik, még felnőtt(ebb) korban is.

"Melegítve nem jó a csók és a húsleves..."

Valószínűleg jön az érzelmi zsarolás, meghunyászkodás ideje.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Nem bánom, hogy bohócot csináltam magamból. Tapasztalatokkal és megváltozott értékrenddel szemlélem - remélem - ugyanazt a kapcsolatot. Ha valami gebasz lesz, azt meg úgyis kiírom

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

Egy szóval se mondtam, hogy bohócot csináltál magadból. Nem akartalak megbántani, és nem is ez a véleményem.

Én is voltam szerelmes, én is kerültem ilyen helyzetbe. Először boldog voltam, hogy újra átölelhetem, csókolhatom a kedvest, de az örömöm nem tartott sokáig. Alárendelt szerepet játszottam, ez volt az érzelmi zsarolás, meghunyászkodás korszaka. Csírájában kellett volna elfojtani a lány igyekezetét, sajnos nem tettem. Későn reklamáltam, így másodszorra is megkaptam, hogy maradjunk inkább barátok.

Tiszta szívemből kívánom, hogy ez veled ne forduljon elő, de ebben a helyzetben bizony fennáll a lehetőség.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Hát, ilyesmi nem hiszem, hogy lesz nálunk. Mondhatni mindig "én hordtam a nadrágot", és én voltam tettre kész. Gyakorlatilag egyből visszafogadott. Sajnos csak szombaton látom: Neki érettségi, nekem zárthelyi. Menni is kellene tanulni...

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

Irgum-burgum, sipirc tanulni!

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

Azért nem minden helyzet és minden ember egyforma.

TheLázs #5:azt is vedd azért figyelembe, hogy nem csak rólad van szó. ha magadból nem csinálsz bohócot, az klassz, de a hölgyek is számítanak

"még nem volt rajtam túl, és belement, hogy újra megpróbáljuk"
Női nyelven már keresett másikat,de még nem talált,addig jó leszel te is.
Sorry,de ez az igazság,tiplizni kellene,ha meg akarod úszni nagyobb lelki sérülés nélkül.

XXX

+1. Maximálisan egyetértek Veled. Ez az élet iskolája.

.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.

Attól, hogy megesik (bár ez döntések sorozata, nem a véletlen műve), még nem jelenti, hogy ez jó dolog. Ezért írtam, hogy baj van, na meg egy hete még ez volt:

Hát, ismertem Evit, de nem gondoltunk rá úgy soha, hogy kapcsolatot szeretnénk. Legalábbis bennem amíg Dvel együtt voltam, semmit nem cselekedtem, és nem a "kitörésen" gondolkoztam. Egy jól irányzott beszélgetés tette meg a hatását, ahol ráeszméltünk, hogy minket kb. egymásnak teremtettek.

Persze az ő korában ez még egészen másként zajlik a legtöbb embernél, halálosan komolyan vett érzelmi hullámok és nem jelent gondot két nap múlva az ellenkezőjét csinálni. De ez baj, ha most nem is, később hasznos lenne ha ráeszmélne, hogy ez a bohóckodás sem magával, sem D-vel, sem E-vel szemben nem korrekt, hogy finoman fogalmazzak.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Kívülről ez ugye egészen más, de az tuti, hogy ilyen fiatalon legtöbbünk hasonlóan csapongó volt, ahogy írod te is. Szerintem kellenek is az efféle tanulságok ahhoz, hogy felnőttként legyen tapasztalat és érettség is a valóban komoly kapcsolatokhoz.
Az biztos, hogy sodródni sose jó, csak azért visszamenni valakihez, mert jóaszamáris, a legnagyobb ostobaság.

Az a szó, hogy tanulság, kiválóan leírja az egészet. Nem csak nekem volt benne tanulság, hanem D-nek is. És szerintem E-nek is, csak ő kicsit büszkébbnek tűnik annál, hogy beismerje. Bár, ki tudja: lehet hogy csak nem fogja az orrom alá dörgölni.

Nem sodródás. Ha kitett volna, mondván hogy mostmár húzzak a f@szba, akkor egyedül folytattam volna. Talán az volt sodródás, amit eddig csináltam. Jó helyre kellett bennem kerülnie annak, hogy mit kell fontosnak tartanom, és mitől leszek boldog ténylegesen. Hogy ezt az egész vesszőfutás kivitelezése nélkül mennyire és hogy sikerült volna megoldani, azt nem tudom. Lehet, hogy megkímélhettem volna mindhármónkat a hülyeségemtől.

Bánom, amit és ahogyan csináltam, de nem fogok rajta élethosszig keseregni. Pár hónap múlva már csak egy rossz álom lesz az egész, additional tanulsággal.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

Általában az a probléma az ilyen esetekben, hogy nem látnak jó példákat, így sajnos nem marad más mint a saját káron megtanulás. Repkednek a nagyívű kijelentések miközben fogalmuk sincs arról, hogy az valójában mit is jelent, sem általánosan sem magukra értve. És ez baj, rengetegen küzdenek a fiatalon összeszedett sérülésekkel. No de reméljük a legjobbakat az ifjú számára, fő az optimizmus.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Pontosan.

"nincs rá lezsóidő"

Szerintem egyre gondolunk.

Viszlát: erdekes gondolat. Vajon volt-e valaha hiba nelkuli ember es az o leszarmozattai at tudtak-e adni ezt torzitas nelkul? En inkabb azt vallom, hogy minden tapasztalat, minden tortenes egy ujabb lehetoseg a fejlodesre, sot, minden okkal tortenik. A kerdes az, ezt eszrevesszuk-e es van-e bennunk annyi alazat, hogy megprobaljuk az okokat keresni, megerteni, a tanulsagot levonni. Igy van ertelme, valami ertelme barminek.

Nem így értettem a példát, hiszen az átadás a legtöbb esetben már csak azért sem működik, mert ki az aki ebben a korban hajlandó hallgatni az okos szóra? Inkább arra gondoltam, hogy kevesen látnak érett, szeretetteljes kapcsolatot maguk körül, és nem csak a szülőkre gondolok.

Ha racionálisan végiggondolod TL helyzetét, mi is történt röviden felvázolva:

- Nagyjából 2-3 héttel ezelőtt véget vetett egy 2.5 éves kapcsolatnak (D-vel), mondván, hogy a szerelem elmúlt és bár az együtt töltött időt sosem felejti, nem akarja megvárni amíg az egymást marós szakaszba érkeznek.

- Kettő nappal később az élet váratlan fordulatot hoz és belép a képbe E, új kapcsolat kezdődik, nem meglepő módon a totális ellentéte a korábbinak (ártatlanság vs csintalan démon, pihentető ringatásból rodeó).

- Rá 1-2 hétre elhangzik a kijelentés miszerint egymásnak lettek teremtve, de közben az előbb említett felismerések is megfogalmazódnak, némi elszántsággal megfűszerezve (Élveztem ahogy felkap a forgószél, és hell damn right élvezni is fogom.) Sőt, 'elhangzik' az is, hogy nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy nosztalgiából vagy a megszokott kényelem hiányából fakadóan felvegye a kapcsolatot D-vel.

- Egy héttel később pedig újra D, újra szereti, szeretni fogja, a tornádó elvonult.

Mindezt nagyjából egy szűk hónapon belül, legalábbis a bejegyzések ezt sugallják. Az ő korában persze teljesen természetes az énkeresés, önmaga megismerése, ezzel a részével nincs is semmi gond, nyilván nem ő az egyetlen aki nincs tisztában saját magával. Viszont itt jön képbe a fentebb említett példa hiánya, amiből megtanulhatta volna, hogy amíg a saját pöcsünkkel szórakozunk addig mindenki azt csinál amit akar, viszont ő belerángatott két embert a bohóckodásba és ez így már nem annyira mókás. Persze, fontosak a tanulságok, de aggasztó, hogy nem látni az alázatosságot, ami abból fakadhatna, hogy felismeri mit is tett valójában. Sőt, E-vel kapcsolatban büszkeségről beszél, valahogy az fel sem merül, hogy esetleg csúnyán megbántotta őt.

Az igazából lényegtelen, hogy ezekután igen nehéz komolyan venni őt, szerencséjére D úgy tűnik még mindig szerelmes és nem lát át rajta. De a legfontosabb következtetést nem látom tőle megfogalmazódni, miszerint nem lehet így bánni az életünkben szerepet kapó, vállaló emberekkel. Az effajta viselkedés aggasztó éretlenségre utal és más issza meg a levét az esetek többségében.

TheLázs: nem tudom olvasol-e egyáltalán, de azt szeretném ha tudnád, hogy nem a pocskondiázásod a célom, egyszerűen te döntöttél úgy, hogy közzéteszed a magánéleted és az ennek kapcsán megfogalmazódó gondolataimnak (neadjisten esetleges jótanácsaimnak) adok hangot.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Amit leírsz, az mind igaz, de akkor leírom azt, amit eddig nem akartam, vagy nem ennyire egyértelműen:

TL 19-20 éves lehet max, D 18-19, E kitudja, de gondolom, hasonló. Ami történik, az ebben az életkorban szerintem normálisnak mondható. Igen kevés ember van annyira érett és tud annyira gondolkodni ilyen idősen, hogy azokat, amiket te írsz, észrevegye, megértse, komolyan vegye. Talán ez is a lényege az egésznek, hogy ilyen idősen ezeken kell átmenni, hogy később értsük, tudjuk, mivel is jár ez. Aki burokban él, később nagyobbat sérül.

Értékítélet nélkül mondom, de mindezt ennek fényében én nem veszem olyan komolyan, ahogy te. Három gyerekről van szó, akik azt hiszik, értik az életet és olyan kifejezéseket használnak, amit nem értenek. Én 38 éves vagyok és nem érzem, hogy utam végére értem a fejlődésben, de az tuti, hogy én ennyi idősen pont ilyen voltam: azt hittem, felnőttem, hiszen már 18 elmúltam, érettségi, főiskola, miazmás és már tudok mindent. Pedig mennyire nem

[ Szerkesztve ]

Mindkettőtöknek köszönöm

A dolgok komolyan vétele valahogy sosem ment. Viszlát, neked kiemelt köszönetem. Ezért járok a Logout-ra: olyan emberek ítélnek meg, akiket nem is ismerek, olyan szemszögből, amit még nem láttam.

Bárcsak az egész előtt tisztában lettem volna mindennel, amit most tudok! Tudom, hogy a hitelemet elvesztettem, és talán sosem fogom visszanyerni. Hatalmas hiba volt ez az egész. Amikor D-vel beszéltem, (egyébként teljesen egy korban vagyunk, 20, úgyhogy a tipp is jó volt) akkor nem számítottam rá, hogy egy hónap távlatából képes visszavenni.

Az alázat alatt pontosan mit kell érteni? Lehet, hogy azért nem teljes a kép, mert sok tekintetben szűkszavú voltam, amit az ember nem itt teregetnie ki, vagy nem teregetné ki egyáltalán.

E-vel kapcsolatban pedig úgy érzem, túl gyorsan haladtunk. Úgy érzem, hogy nem csak miattam. Férfiból vagyok, a büszkeségem sem engedte visszafogni a dolgokat. Sőt, egy kicsit kénytelen voltam rekordsebességgel ráncba szedni magam a lehető legtöbb tekintetben, rossz beidegződéseket elfojtani. Neki volt egy érve, miszerint minek várni bármivel, hiszen az élet rövid, hogy ne élvezzük ki. Hát, úgy néz ki, megérte volna megvárni, amíg
a.) megszülöm, hogy mit akarok, és elszámolok magamban a D-féle kapcsolattal

b.) rájövök, hogy hiányzik D

Ez idő alatt nem "szaladtam volna el", a döntés kimenetelére pedig úgy hiszem, nem lett volna komolyabb hatása. Ha úgy éreztem volna, ahogy most is, hogy D mellett van a helyem, akkor nem tudott volna eltántorítani attól, hogy hozzá visszamenjek.

Megbántottam őket, ehhez nem fér kétség. Annak örülök, hogy E-t keményebb fából faragták annál, hogy fennakadjon rajtam. D-t szinte teljesen tönkretettem. Annyi időt fogok neki hagyni, amennyire csak szüksége van, hogy újra bízni merjen bennem.

Azok után, ami történt, nem értem, mi tetszhetett másban rajta kívül. Persze, visszaolvasva vonzott az izgalom, az, hogy valakivel tényleg egymás mondatait fejezzük be... Ez kellett, hogy megtanuljam, hogy ez mennyire nem számít egy bizonyos ponton túl, illetve hogy mennyire áldásos az, amikor az embernek az a bizonyos "zug" megadatik, ahová félrevonulhat alkotni. És, hogy mennyire szeretem D-t.

Talán, ha egy mondatot üzenhetnék magamnak egy hónappal ezelőttre, akkor az ez lenne: vigyázz, mit kívánsz, mert valóra válik!

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

Ebben a kontextusban az alázatot úgy értem, hogy fogadjuk el, hogy nem döntöttünk jól , hogy sérültünk, hogy valamit rosszul tettünk vagy, hogy amit mások tettek velünk, annak is oka volt, ami talán bennünk is keresendő és ne dőljünk hátra, hogy majd lesz valahogy, hanem próbáljunk meg valami értelmes következtetést levonni.

Talán ez is a lényege az egésznek, hogy ilyen idősen ezeken kell átmenni, hogy később értsük, tudjuk, mivel is jár ez. Aki burokban él, később nagyobbat sérül.

Nem fair a burokban élést szembeállítani a megfontolatlan, éretlen életvitellel, egyáltalán nem erről van szó. Nyilván mindenki hibázik, de azért az nagyon nem mindegy miért és milyen hozzáállás mellett.

Én nem tudom és nem is akarom ezt annyival elintézni, hogy fiatalság bolondság. Leginkább azért nem, mert hihetetlen mennyi ember szed fel életreszóló sérüléseket ebben az időszakban, amik megnyomorítják a lelküket, pszichéjüket. Szinte akárkivel is ülök le beszélgetni, előbb-utóbb eljutunk a felnőtté válás éveihez, az akkor történt dolgok mai napig tartó hatásaihoz. Lányoknál ez még durvább, számomra megdöbbentő hányan mentek keresztül az abortusz horrorán, illetve sokkal rosszabbul élik meg az árulásokat, elutasításokat (a közhiedelemmel ellentétben nem azért, mert érettebbek, szimplán az emocionálisabb beállítottságuk miatt).

És amúgy ez nem atomfizika, az emberi kapcsolatok helyes kezelését bőven meg lehetne tanulni a családban, szülők viszonyulása egymáshoz, szülők viszonyulása barátokhoz, rokonokhoz, idegenekhez. Azt hiszem azt nem kell taglalni, hogy ezen a téren mekkora hiányosságok vannak sajnos....

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Igazad van, az utolsó bekezdés minden mondatával egyetértek. Sajnos a család, mint intézmény csupa nagybetűvel kihalt a magyar társadalmi berendezkedésből, a helyes értékrenden alapuló szülő- gyerek kapcsolatról nem is beszélve (tisztelet a kivételnek). Akik pedig összeházasodnak inkább előbb, de utóbb mindenképp elválnak. A legnagyobb sérülés akkor éri a fiatal lelket, amely végigkíséri az egész életét és tudat alatt "értéket" teremt... Ezt én is így fogom csinálni!
A ffi/női szerepek eltorzultak és a legkisebb ellenállás felé halad a többség. A problémák elől egyszerűbb elmenekülni, feladni, elválni. Aztán persze ugyanezek a hibák felütik a fejüket a következő kapcsolatokban is... Ördögi kör.

A posztolónak pedig halkan üzenem aki egyszer félrement az legközelebb is nagy valószínűséggel megteszi megint és kifogást is fog tudni találni rá pillanatok alatt... Minden más önámítás és ez kortól független, hogy úgy mondjam fajta kérdése.

"Soha nem hagyom el" A történtek után ez hiteltelen.

[ Szerkesztve ]

.:A konzolozás körülbelül olyan, mint a Canon / Nikon: amelyiket előbb veszed a kezedbe, azt szokod meg.:.

Az alázat alatt pontosan mit kell érteni?

Persze, sok mindent nem tudunk, maga a szakítás, pontosabban a valós oka is ismeretlen, de egyébként pontosan azt hiányoltam az eddigi reakcióidból, amit aztán ebben a hsz-ben már nyomokban fel lehet fedezni. Előtte nem látszott, hogy értenéd, hogy például D-t nagyon nehéz helyzetbe hoztad, mert egyrészt a jelekből ítélve szeret téged annyira, hogy felülemelkedjen az egóján, másrészt saját magának kell meggyógyítania magát, te ebben nem fogsz tudni segíteni, sem senki más.

Neki volt egy érve, miszerint minek várni bármivel, hiszen az élet rövid, hogy ne élvezzük ki.

Az ilyen nőket és embereket tanácsos minél messzebbre elkerülni. Egyrészt ez csupán egy hangzatos megfogalmazása annak, hogy tegyünk magasról a tetteink következményére, másrészt az élet leginkább úgy működik, hogy 2 pillanatnyi "felhőtlen élvezetért" évekig, évtizedekig vagy akár egy életen át fizetjük az árat (súlyosabb esetben nem csak mi, hanem a szeretteink is). Szóval nagyon is megéri inkább egy kicsit lassabban, megfontoltabban lépni, de talán ezt már látod te magad is.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Nem magyar probléma sajnos, sőt, Angliában sokkal gázabb a helyzet. A jólét ugye ritkán van jó hatással a morális értékekre...

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Ahogy időben haladunk egyre előre, egyre nagyobb hibának látom az egész hónapot. A kapcsolatunk újraindításakor megbeszéltük, hogy mielőtt véget ért, sem ő, sem én nem adtunk bele eleget, hogy jól menjen. Nem is volt a legjobb közöttünk a kommunikáció, ezen is változtatni akarunk.

Nem fogtam fel akkor, hogy mit teszek, de egyre világosabb, mekkora károkat okoztam. Pár naponta kapok tőle szörnyű, zokogó telefonhívásokat. Türelmesnek kell lennem. Látom, hogy miket gondolt, és mi zajlott le benne. Azt is, hogy magát is hibáztatta az egész miatt. Bűntudatom van az egész kicsapongó magatartásom miatt.

De nem a bűntudat kergetett vissza a karjaiba. Egyszerűen nem azért mentem vissza, hogy csökkentsem a károkat, vagy bármi hasonló. Azért döntöttem úgy, hogy megpróbálok hozzá viszamenni, mert szeretem, és mert nagyon hiányzott. Azért, mert azt hittem, hogy amit hiányoltam a kapcsolatunkból, boldoggá fog tenni. Nem tett, és egy másik lány karjaiban kellett rádöbbennem arra, hogy nem csak hogy nem lettem boldog, de lehet, hogy tönkretettem egy igazi szerelmet, véglegesen.

E-ről meg inkább már nem is szeretnék beszélni. Az egészre egy hatalmas hibaként fogok tudni tekinteni ezután. A szemeibe nem merek nézni, mert a saját elfuserált hülyeségemet látom, ami sok bajt hozott D-re és rám.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

Kitartás.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

Minden szavaddal egyetértek.

"Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."