Nekem már sajnos saját tapasztalatom is van az ilyen villanybringás matuzsálemekkel. Ősszel, szürkületkor, kivilágítás és láthatósági mellény nélkül tépett belém a drága, minimum harminccal tepert. Az ütő is megállt bennem, kemény két hetes jogsim volt, már képzeletben gyújtottam is befelé a papírt, hogy pápá, friss jogsi.

A nénike egyébként nem esett le a villanykeróról, megállt oldalt, én kiszálltam gyöngyöző homlokkal, azt sem tudtam, melyik zsebembe nyúljak a telefonért, mentő, rendőr, tűzoltó, kit híjjak, erre a nénike lepattan a bicajról és kijelenti: jól van, fiatalember? Mondom, persze, csak a szívroham visz el mindjárt, itt van nem messze a körzeti rendelő nénike, ugorjunk el, legalább nézzük meg, nincs-e baja. Á, nem, fiatalember, semmi gond... és felpattant a keróra oszt elvágtatott. Csak álltam ott dermedten, mellettem fityegett a félig leszakadt visszapillantó, az ablakon is két saskarmolásnyi karc, a nénike meg le se pottyant... beszarás. Mázlim volt... meg neki is.