Nézd. A digitális adat szépsége az, hogy minőségromlás nélkül, korlátlanul másolható. Amikor a könyv még nem volt digitális, egészen máshogy gondoltak rá az emberek. Amikor már az is lehetett, szóval megjelent az ebook, akkor megpróbálták korlátok közé szorítani. Azt mondani, hogy csak egy nagy, könyvterjesztő hálózatnak van ahhoz joga, hogy eljuttassa hozzád a könyvet, és ha az nem teszi meg, akkor te el sem olvashatod.

Én azt gondolom, hogy ez így nincsen rendjén. Miért érdekeljen engem az, hogy egy könyvet, senki nem akart elhozni hozzám, senki nem akarta eladni nekem? Nem érdekel. Ha nem tették, hát nem tették. Én viszont el akarom olvasni. A technika pedig megvan rá.

Attól nem válsz bűnözővé, hogy elolvasol valamit, amit soha, senki nem akart eladni neked.

Hogy őszinte legyek, még az is megkérőjelezhető, hogy akkor bűnöző vagy -e, ha mégis akadt valaki, aki számodra akarta értékesíteni a könyvet… De ennyire mélyen most nem mennék bele…

A drm pedig a leg rohadtabb dolog az egész történetben. Ismét csak a normál könyvekből kiindulva, soha, senki nem tartotta bűnténynek azt, ha kölcsönadtál egy könyvet valaki másnak. Ez csak, és kizárólag a digitális könyvek szabályozásánál jelent gondot.

Én alapjában véve azt gondolom, hogy a saját vásárlóid torkát ennyire szorongatni alapjában véve rossz üzenet…. De ez most megint egy másik téma lenne, szóval inkább ebbe sem kezdek most bele. Túl fáradt vagyok hozzá…

A lényeg, hogy a „letöltöd=bűnöző vagy” egy roppant mód eltúlzott, és leegyszerűsített álláspont. És most nem a jogi oldalról beszélek.

„Csak az apró titkokat kell védeni. A nagy felfedezéseket a nyilvánosság hitetlensége védi.” (Marshall McLuhan)