Hirdetés

2024. május 6., hétfő

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#10001) l700


l700
csendes tag

Ez nekem is most volt aktuális kérdés, mivel beadta a kulcsot az alig két éves sztárolt Beko gépem. Egyszercsak megállt mosás közben, a márkaszervíz rendelt új vezérlőelektronikát az invertermotorhoz, majd végül miután már 3 hete nem működött a mosógép és még mindig nem látszott, mikor lesz megjavítva, némi levelezés után csereutalvánnyá eszkalálódott az ügy. Az 5 év garancia valóban nagyon csábító, de a jótállási jeggyel nem tudsz mosni, mialatt hetekig várod az alkatrészt. Ráadásul ma már annyiba kerül egy invertermotoros Beko, mint egy szintén invertermotoros Direct Drive LG...

Két típus közt gondolkoztam, egyrészt az alap Electroluxokkal szemeztem (90 ezer forint körül), másrészt megtetszett az LG Direct Drive technológiája (ezek is elérhetőek 95-100 ezer forinttól). Végül ez utóbbi nyert, egyelőre remek tapasztalatokkal. Mosás közben a Beko se volt hangos, de a centrifugálásokra felkészüléskor (ami nem is ritkán érthetetlen okokból akár negyed óra is volt) folyamatosan ment a szivattyúja, ami bőven túlharsogta a gép alaphangját. Ehhez képest ez az LG még szivattyúzáskor is halk és a centrifugálás előtt se tököl annyit, mint elődje. Centrifugálás előtt ruhát igazítanom eddig egyszer kellett, amikor mosás közben egy paplanhuzatba 'becsomagolta' az összes többi ágyneműhuzatot és ez összeállt egy nagy gombóccá - de ezzel nem csoda, hogy nem birkózott meg. A szimeringről nem tudok véleményt mondani, ez majd az évek során kiderül. Ruhahozzáadásnál nem lett hosszabb a programom, bár eddig ezt is csak egyszer próbáltam. Lehet csak centrifugálni is, bekapcsolásnál ne válassz programot, hanem csak centrifuga fordulatszámot és indítsd el.

De egyébként az Electrolux-AEG vonalban sem csalódtunk még a családban... :)

[ Szerkesztve ]

(#10002) asdf_ válasza gedikart (#9998) üzenetére


asdf_
veterán

Van csak centrifuga. Bekapcsolod, fordulatszám, play gomb.

(#10003) asdf_ válasza Csorbi (#10000) üzenetére


asdf_
veterán

Nagyon jó, de akkor legalább tudnád helyesen leírni. ...10 000. hozzászólás. Nincs olyan, hogy -ik!!! :U :W

(#10004) gedikart válasza l700 (#10001) üzenetére


gedikart
aktív tag

Köszi! LG-nél mennyire lehet játszani (manuálisan) a mosásidővel? A korábbi AEG felültöltős gépnél egy kb 5 kg-os pamut szennyest akár 55 perc-re is állíthattam, de ott volt a 1ó45perc is mint opció. Sok egyéb mosógépnél meg 3órás programokat látok.

[ Szerkesztve ]

(#10005) asdf_ válasza gedikart (#10004) üzenetére


asdf_
veterán

Az az eco program ideje, az téged nem érdekel. Keskeny LG-n a 40 fokos mosás normál mennyiségű töltettel 1:33 kb. fixen. Ezen egy lépésben lehet azt hiszem rövidíteni, de másfél óra nem a világ vége így sosem érdekelt.

(#10006) l700 válasza gedikart (#10004) üzenetére


l700
csendes tag

Két LG is fókuszban volt, végül egy olyat vettem, ami a már ismert 6-motion DD technológia, a másik pedig egy új modell lett volna AI DD rendszerrel. Ez utóbbi a marketingszöveg szerint felismeri a szövet lágyságát és a ruhák tömege mellett ezt is figyelembe veszi a mosás során. Az időt is ennek megfelelően lövi be és nem is volt rajta TimeSave gomb - szóval a programot manuálisan nem engedi rövidíteni. Emiatt is vettem egy régebbi modellt, ezen még van TimeSave funkció, mellyel egy lépésben lehet rövidíteni a klasszikus programokat (pamut, szintetikus, mix). Egyébként ezeknél a programoknál nem is jelzi előre az időt, hanem indítás után kb. egy perc alatt számolja ki a behelyezett ruhák alapján. Elmúlt mosások tapasztalata, hogy 1:10-1:30 órán belül kényelmesen lefutottak ezek a progamok bekapcsolt TimeSave mellett. Ha ennél rövidebb kell, van 30 perces gyorsprogram is, ahhoz még hozzáadható az Intense opció is akár és akkor kicsit hosszabb lesz. Összehasonlításként: Beko gépemen a szintetikus program gyorsítófunkcióval 1:21-ről indult, plusz amit még összeszedett a centrifugálások előtt. AEG után lehet furcsa lesz, hogy csak egy fokozatban állítható, mert már a régebbi AEG gépünk is kétlépéses, a maiak meg már talán öt lépcsőben állíthatók, de számomra ez az 1:10-1:30 bőven vállalható.

(#10007) arkone


arkone
aktív tag

Sziasztok!

[link] Ezen a moso-szarito gepen gondolkozom.

Beleolvasva az itteni hozzaszolasokba a 2 az egyben gepet nem preferaljatok. Miert nem? A termekrol arukereson nagyon jo visszajelzesek vannak.

(#10008) E.Kaufmann válasza arkone (#10007) üzenetére


E.Kaufmann
addikt

Az olcsóbb egybegépek csak kondenzációsak (tiéd hőszivattyús), az egybegépek ha tönkremennek, se mosó se szárítógéped nem marad, míg szervízelik, ja és lehet kevesebbért kapsz egy LG mosógépet és egy külön hőszivattyús szárítógépet, mint a linkelt AEG. Ha van helyed, vagy a két eszközt egymásra pakolhatod, akkor nem feltétlen éri meg. Valamint az AEG se az a csúcsmárka, az eddig írták alapján egy jó közepes minőség, a WP brancsnál állítólag most is jobb.

Olyat is olvastam, hogy gyártófüggetlenűl, a hőszivattyús egység érzékeny, nem szervizelhető jószág (nem olyan tartós, mint a hűtőkben) és ha az kimegy gariidőn túl, akkor kampec az egész gépnek (gazdasági totálkár), és nem mindegy, hogy csak a szárítógép kuka, vagy a mosó-szárítógép.

[ Szerkesztve ]

Le az elipszilonos jével, éljen a "j" !!!

(#10009) Safranek


Safranek
aktív tag

Sziasztok ,

Lehet nem éri meg a 14éves AEG-t megjavítani így gyorsan mosógép kell. :(((
Bosch WAU28PH0BY (~230e ft) 12.31-ig még 3 év garival vagy
AEG L8FBC69SA (~300e ft) 4 év garival?
Jelentős az ár különbség , tudásban első blikkre nincs nagy difi.
Ti melyiket vennétek és miért?
Köszönöm

„Attól tartok, Safranek, hogy maga gúnyolódik velem. Jöjjön közelebb!″

(#10010) gedikart válasza l700 (#10006) üzenetére


gedikart
aktív tag

Ahogy nézem, mostmár nagyrészt AI DD LG-k futnak. Megnéztem azokat is, ami még a korábbi széria (AI DD nélküli), de nem találom a manuálokban ezt a 'Time Save' lehetőséget, csak a 'Time Delay' opcióval találkoztam.

(#10011) gedikart válasza gedikart (#10010) üzenetére


gedikart
aktív tag

Közben találtam olyan gépet is, ahol létezik ez a Time Save... Az LG honlapján nem pont azok a gépek futnak, mint amiket árukeresőn, stb megtalál az ember.

(#10012) Postas99 válasza gedikart (#9998) üzenetére


Postas99
senior tag

Ne haragudj, de aki azt mondja hogy nincs "CSAK centrifuga opció" az sosem olvasta el a kézikönyvet. Egyre több a hülye mindehol akik szerint a kézikönyv felesleges.. RTFM.
Ha centizni akarsz csak be kell kapcsolni a gépet és CSAK a centrifuga gombot elforgatni a kívánt értékre.. és láss csodát csak centrifugálni fog..
Nekünk itthon LG van 8 év alatt 2* kellett a ruhákat centrifugálásnál átrendezni... jól kell beállítani a lábakat..

(#10013) gedikart válasza Postas99 (#10012) üzenetére


gedikart
aktív tag

Akkor még nem olvastam el, mert több gyártó között is nézelődöm. Ha árukeresős értékelésket nézel, a már tulajdonosok írták ezt, akiknek a kezében a köny és a gép! Ekkor jöttem a fórumra a gondolatokkal, de ha te ezt kössünk bele lehetőségnek érzed, nem engem jellemez.
Egyébként melyik pdf-et is olvassam el? Ha felmész az LG honlapjára, láthatod, hogy sok gépnél nincs is magyar nyelvű (hibás linkelés miatt egy magyar nyelvet még nyomokban sem tartalmazó user manuált látsz 9X MB-tal).

"Nekünk itthon LG van 8 év alatt"
Nem tudsz általánosítani, mert villám sebességgel tűnnek el az adott szériák, egy 2 éves LG-t sem találsz már meg MM-ban vagy Euronicsban, nemhogy a 8 éves gépet. Minden gyártónak vannak jó és kevésbé jó termék típusai. Nézz körül a jelenlegi piacon.

(#10014) Newboy911


Newboy911
tag

Sziasztok,

Gőzmosógépekről tapasztalat ?
Hasznos ?

(#10015) Postas99 válasza gedikart (#10013) üzenetére


Postas99
senior tag

8 éve nem keresek mosógépet... le vagyok maradva... a választ pedig most megkaptad.. szívesen adom, vannak fórumok ahol lehet kérdezni és kapsz rá választ is. Nem tudom mi a nyűgje az embereknek.. lehet a mostani használati útmutatók hibásak..
De logikusan feltételezve a folyamatot
1, Bekapcsolod a gépet (amin van egy program válsztó tekerő gom és egy centrifuga sebességet tekerő gomb)
2, Ha nem a programot állítod akkor max csak a centrifugát tekergeted... (most hagyjuk hogy lehet még GOMBOKKAL állítani a mosási hőfokot, a hangot, csőtisztítást).

Ez nem űrrepülőgép... a LG mérnökei így oldották meg...de mint mondom 8 éve már ez a divat.. csak volt valaki rajtam kívül aki leírta, hogy kell csak a centrifugát használni, de angol nyelven is van szerintem ilyen információ, ami nekem nem akadály...

(#10016) csucsu21


csucsu21
aktív tag

Sziasztok olyan 300.000 forint ig kellene mosó, és szárítógép 4 fő részére te hát ha lehet minél nagyobb legyen. Ha lehet jobb lenne egyben de erről akár hol olvastam azt írták hogy inkább külön, sajna panelban lakom, és elég szűkös a hely. Előre is köszönöm a választ.

Az élet olyan, mint a motor be kell rúgni másként nem megy !!!

(#10017) dugo_ válasza arkone (#10007) üzenetére


dugo_
veterán

Mi ilyet használunk május óta, egyelőre nem volt semmi különös esemény vele. Az év eleji 1+3 éves akcióban lett véve, nyilván az érdekes kérdés majd az lesz, ha gari időn kívül javítani kell, de az majd kiderül...

A mi kiválasztási szempontjaink elég egyszerűek voltak:
- kombi, mert nem fér el más / nem akarunk géposzlop mellett fürdeni
- hőszivattyús, hogy ne dupla vizet fogyasszon
- szöszgyűjtés
- álljon meg 4 kilóból...

Ha az első pontot el tudod engedni, akkor máris nem éri meg a kompromisszum, egyébként nem sok választás marad.

(#10018) vidocq


vidocq
csendes tag

Beko WUE-8622 XW típussal van tapasztalata valakinek?

Jól látom, hogy hiába adnak 5 év garanciát, a Beko nem tartozik az ajánlott gyártók közé?

(#10019) grabber válasza vidocq (#10018) üzenetére


grabber
addikt

Ajánlottnak ajánlott,csak mi az igény? Egy LG,Bosch jobb minőséget ad. A Beko olcsón sok garanciát és rendes működést. 5 év garival eléggé best-buy manapság amikor 3 évente kuka minden.

(#10020) vidocq válasza grabber (#10019) üzenetére


vidocq
csendes tag

Elfogadható mosási képesség és tartósság - más igény nincs. Jelenleg egy régi Hajdú Energomatunk van, annak a szintjét remélhetőleg megüti vagy felülmúlja.

(#10021) Csorbi válasza vidocq (#10020) üzenetére


Csorbi
addikt

Ahhoz képest ez a BEKO is űrtechnika lesz :) A tartósságról egy új (1-2 éves) modell esetében ki tud mérvadóan nyilatkozni, főleg egy full alsó árkategóriás gépnél...? :U

(#10022) grabber válasza vidocq (#10020) üzenetére


grabber
addikt

Nálunk kettő is van a családban. Régi géphez képest sokkal jobb. Márkás gépnél kicsit hangosabb szívattyúzás közben és néha nehezen kezd el a centrizni,mert nem tudja jól beforgatni a ruhákat. De ezért az árért szerintem ennyi simán belefér. 5 évig valószínűleg nem kell költeni gépre. Ha olcsón szeretnék választani máskor is ezt választanám

(#10023) l700 válasza grabber (#10022) üzenetére


l700
csendes tag

Fogalmazzunk úgy, hogy gazdaságilag jó döntés lehet a Beko az 5 év garancia miatt, de azt azért számoljuk bele a képletbe, hogy ha esetleg elromlik garanciaidőn belül, simán mosógép nélkül maradhatsz hetekig... Sajnos saját tapasztalat. Nekem kevesebb, mint két éven belül elhalálozott a Beko invertermotor vezérlőelektronikája, majd miután 3 hét elteltével sem tudták megmondani, mikor lesz megjavítva, nagy nehezen inkább visszaadták a mosógép árát. Kicsit drágábban (ˇ95.000-100.000 forint) van LG, az is inverteres, én inkább azt vettem utána, mert hiába hangzik jól az 5 év garancia, ha nincs a márkaszervíz mögött normális alkatrészellátás és egy hónapra mosógép nélkül maradsz... Ezt mérlegelni érdemes, hogy vállalható rizikó-e.

(#10024) Csorbi válasza l700 (#10023) üzenetére


Csorbi
addikt

És ez melyik márkánál NINCS így egészen BIZTOSAN?

Van-e határidő a dolog kijavítására vagy kicserélésére?
A Ptk. szerint a kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni. A Ptk. mellett a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet 5. §-a kimondja, hogy a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Azt, hogy mi minősül a Ptk. szerint megfelelő határidőn belül elvégzett kijavításnak, a jogalkotó nem határozza meg. Az adott ügy körülményeinek ismeretére van szükség tehát annak megítéléséhez, hogy az eladó a javítást megfelelő határidőn belül végezte-e el. A kijavítás lehetséges idejét ugyanis nagyban befolyásolhatják olyan körülmények, amelyekre az eladónak nincs ráhatása. Ezek a körülmények adódhatnak a termék adottságaiból vagy a hiba jellegéből kifolyólag, de előfordulhat az is például, hogy a termék kijavításához olyan alkatrész beszerzésére van szükség, amelyet a gyártó csak késedelemmel tud leszállítani.

Ahogy Te jártál, az nem BEKO "specializmus", bármelyik gyártónál előfordulhat. A feltehetően meg a valószínűleg szavak használatát meg hagyjuk...

(#10025) asdf_ válasza Csorbi (#10024) üzenetére


asdf_
veterán

Tegyük gyorsan hozzá azt is, hogy tegnaptól ha 15 napon túli lesz a javítás, akkor ezt (ha jól tudom) legkésőbb a 15. napon közölni kell a fogyasztóval, valamint ha 30 napon belül nem javítható efz termék, akkor ott nulla pontot ér bármilyen kifogás, cserélni KELL.

151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet
az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról

5. §
(6) Ha az e rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik - a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a fogyasztó nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

(7) Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási igény vállalkozás részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, - a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában - a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

(#10026) l700 válasza Csorbi (#10024) üzenetére


l700
csendes tag

Nem állítottam, hogy más márkánál nincs így biztosan, mint ahogy azt sem állítottam, hogy a Bekónál biztosan mindig így van. A saját tapasztalatomat írtam le, ahogy itt mindenki más is. Anno engem is többek közt az itt olvasottak győztek meg arról, hogy a Beko jó ár/érték arányt ad és az 5 év garancia miatt nem lehet gond. Ezek igazak is, ezért írtam az előző hozzászólásomban (rögtön az első mondatban), hogy "gazdaságilag jó döntés" - hiszen anyagi hátrány 5 évig elvileg nem érhet és ha kifogsz egy akciót, akkor az Indesit/Whirlpool vonallal egy árkategóriában is megcsíphető, azoknál meg azért jobbnak tűnik.

DE nem csak attól leszel elégedett, hogy gazdaságilag jó döntést hozol, hanem attól is, hogy jól működik a mosógéped (amit azért általában hetente többször használsz), vagy ha mégsem, akkor gyorsan meg tudják javítani. Ez már a második Beko gépem volt, az elsőt többkörös javítási kísérlet után cserélték, mert normális töltetekkel is rendszeresen 15-20 perceket szenvedett centrifugálás előtt. (Természetesen közben folyamatosan és hangosan szivattyúzott, de ez már más kérdés.) Akkor is próbálkoztak elektronikacserével és akkor is egy hónap volt, mire megjött az alkatrész. Miután ez sem segített rajta, cserélték a gépet, vettem egy ugyanolyat. Az már kevesebbet szenvedett, bár azért messze volt még az is a tökéletestől, de már együtt lehetett vele élni, mert ötből négyszer végre hajlandó volt emberi időn belül centrifugálni. Kár, hogy csak kevesebb, mint két évig, mert most meg teljesen lehalt a vezérlőelektronika. Jött a várakozás, 5-10 munkanapos ígérettel. Három hét után azt sem tudták megmondani, hogy mikor érkezik az alkatrész. És igen, 30 naptári nap van a javításra, de ha három hét után még nem tudsz róla semmit és kevesebb mint egy héten belül itt a karácsony, akkor bizony kijelenthető, hogy a 30 napba se fért volna bele. Továbbá - ahogy kiemelted - törekedni kell a 15 napon belüli javításra (ezzel hárítottak ők is, hogy csak törekedni kell), de egyrészt a törekedés része lenne a tájékoztatás is a lapítás helyett, másrészt azért nem lehetetlen feladat úgy megszervezni egy alkatrészellátást, hogy két hét alatt stabilan ideérjen valami, pláne hogy nem is a Távol-Keletről kell szállítani, hanem a félig Európában lévő Törökországból. Az ellátási lánc kialakítására azért van hatása a cégnek, ha valamit nem éri meg készletezni, akkor be kellene vállalni olyan szállítási módokat, amik nem az aliexpresses kínai rendelésekkel versenyeznek időben. A törekedés része lenne ez is - a 15 nap az irányadó, ha nincs előre nem látható körülmény, a földrajzi távolság és a készletezési politika viszont mind előre látható és kezelhető körülmények.

Ez kettő gép két szervizelésének tapasztalata, gondoltam érdemes látni ezt az oldalát is. Nekem is az 5 év garancia csillogott a szemem előtt, amikor belevágtam, de utólag már azt mondom, érdemes megnézni azt is, milyen aftersales szolgáltatása van az adott márkának. És nem, nem garantálom senkinek sem, hogy az LG vagy az Electrolux mindent egy hét alatt megjavít, meg azt sem állítom, hogy a Beko mindent egy hónapig húz, de azért mint látható, benne van a pakliban ez is és - hangsúlyozom, a saját tapasztalatom alapján - egészen nagy eséllyel. A felelős döntéshez érdemes lehet látni az esetleges negatívumokat is. Igen, az 5 év garancia király, de hetekig mosógép nélkül maradni nem volt az.

ps.: A "feltehetően" meg a "valószínűleg" szavakat nem is használtam...

[ Szerkesztve ]

(#10027) Lami66 válasza l700 (#10026) üzenetére


Lami66
őstag

Ehhez annyit tennék hozzá, hogy az alig több mint két éves Samsung mosógépünk garancián túli javítását három hétig kértük a szomszéd városban levő szerződött Samsung szervíztől (25 km) Csak hitegettek, hogy majd jönnek....aztán nekiálltam és megcsináltam én.
[link]

(#10028) E.Kaufmann válasza Lami66 (#10027) üzenetére


E.Kaufmann
addikt

Jah, hogy Videoton :D :D :D, nah azok képesek voltak egy (talán) Thomson MP3 lejátszó mikrokapcsolóján hetekig ülni. Debreceni szervíz oda passzolta, mert azt a márkát is ők szervizelték. Debreceniek kínjukban már megadták a Videoton számát is, annyit jártam a debreceniek nyakára. Végén levásárolhattam a boltban. Nem emlékszem már a részletekre (2005 környéke, még volt ElectroWorld) de tuti elhúzódott legalább 6 hétig. Ezek szerint a fiúk a bányában most sem dolgoznak gyorsabban :DDD .

[ Szerkesztve ]

Le az elipszilonos jével, éljen a "j" !!!

(#10029) gedikart


gedikart
aktív tag

Próbáltam infót kereseni F2J5WN4W (top listás keskeny LG), bár csapágy cserélhető, nem lehet külön dobcsillagot venni hozzá. Tehát lassan ez is úgy lesz mint az AEG/Electrolux, csak komplettan?

[ Szerkesztve ]

(#10030) asdf_ válasza gedikart (#10029) üzenetére


asdf_
veterán

Március elsejétől kötelező lesz a mosógép (és számos egyéb tartós háztartási termék) értékesítését követően 10 évig az alkatrész-ellátottság biztosítása.
Természetesen a jogalkotó egy istenverte barom volt, és nem részletezte, hogy milyen esetben kell egyben, és milyen esetben külön biztosítani a dobcsillagot, valamint az egyes alkatrészek maximális pótlási árát nem kötötte arányosan a teljes termék vásárlási árához.

A BIZOTTSÁG (EU) 2019/2023 RENDELETE

(2019. október 1.)

a háztartási mosógépekre és háztartási mosó-szárítógépekre vonatkozó környezettudatos tervezési követelményeknek a 2009/125/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban történő megállapításáról és az 1275/2008/EK bizottsági rendelet módosításáról, valamint az 1015/2010/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről

8. ERŐFORRÁS-HATÉKONYSÁGI KÖVETELMÉNYEK

2021. március 1-jétől a háztartási mosógépeknek és a háztartási mosó-szárítógépeknek meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:

1. pótalkatrészek rendelkezésre állása:

a) a háztartási mosógépek és háztartási mosó-szárítógépek gyártói, importőrei vagy ezek meghatalmazott képviselői a modell utolsó darabjának forgalomba hozatalától számított legalább tíz évig kötelesek a hivatalos szervizek rendelkezésére bocsátani a következőket:

...
- mosógépdob, dobcsillag és a kapcsolódó golyóscsapágyak (különállóan vagy csomagban);
...

(mondjuk plafonár sincs meghatározva a termék bekerülési árához viszonyítva sajnos, így ha az mondja az LG, hogy igen, vehetsz dobcsillagot külön, 88 750 Ft lesz (az új gép 100 ezer volt), akkor megfeleltek a fenti jogszabálynak :(

[ Szerkesztve ]

(#10031) l700 válasza gedikart (#10029) üzenetére


l700
csendes tag

Ez nem az?:
https://www.orczy.com/dobcsillag-37-30-25-mm-eredeti-lg-mosgp-mkr803.html
(Kompatibilis modellek közt: modellszám F2J5WNP4WP.ABWQPMR / ipari kód F2J5WN4W.ABWQPMR)

[ Szerkesztve ]

(#10032) gedikart válasza l700 (#10031) üzenetére


gedikart
aktív tag

Köszi, ezek szerint van! Próbáltam infót szerezni az LG-től (online chat), nem adhatnak ki szerviz telefonszámot alkatrészhez (én meg ugye nem látom az alkatrész katalógust), és nekem annyit tudtak tenni online, hogy megkérdezték (ezek szerint hibás választ adtak...), felhívtam egy vidéki garanciális szervizt, ahol megígérték, hogy visszahívnak miután megnézték a robbantott ábrás rajzot, hogy kapható-e hozzá külön, azóta is hívnak....

[ Szerkesztve ]

(#10033) gedikart válasza gedikart (#10032) üzenetére


gedikart
aktív tag

Sikerült kb utolsóként beszerezni a F2J5WN4W típust (árukeresőről már el is tűnt), pénteken szállítják ki. Kíváncsi leszek a szivattyú hangjára (van olyan, aki garanciában cseréltette, mivel hangos, de másnál olyat olvastam, hogy csökkentett nyomással - kicsit elzárt csap - nem "zenél").

[ Szerkesztve ]

(#10034) Lami66 válasza gedikart (#10033) üzenetére


Lami66
őstag

Vajon mi köze a csökkentett bemeneti víznyomásnak a kimenő szivattyú hangjához? Különös tekintettel arra, hogy ez a kettő pont nem működik egy időben.

(#10035) Laca1212


Laca1212
őstag

Felültöltős mosógépből mi ajánlott most, mit tudnátok javasolni? Az sem baj ha BB. :D

Nincs semmi extra igény...max annyi, hogy nem baj ha digit kijelzős és csipoghatna ha végzett. Nem tudom van e egyáltalán olyan felültöltősben?! Gari sem baj ha minél több van rá. Ár max 150e.

[ Szerkesztve ]

(#10036) ablack válasza Laca1212 (#10035) üzenetére


ablack
senior tag

Esetleg ezek közül valamelyik? (egyik 6 másik 7kg-os)
[link] [link]

Most 2 + 3 év garancia van rájuk ha regisztrálsz.

(#10037) Laca1212 válasza ablack (#10036) üzenetére


Laca1212
őstag

A 6 kg-os tetszik nagyon. 😊

(#10038) Laca1212 válasza ablack (#10036) üzenetére


Laca1212
őstag

5 év garival mi játszik még esetleg? Beko nem jó...nincs felültöltős belőle.

(#10039) asdf_ válasza Laca1212 (#10038) üzenetére


asdf_
veterán

Aeg garipromó március végéig. 130e-től indul náluk egy ilyen gép.

(#10040) Laca1212 válasza asdf_ (#10039) üzenetére


Laca1212
őstag

Szerintem a 7 kg-os lesz. Nem sokkal drágább mint a 6 kg-os és normális üzletben a legolcsóbb ÁK szerint. Van helyben üzlet, ahol át tudom venni.

(#10041) asdf_ válasza asdf_ (#10039) üzenetére


asdf_
veterán

Ja, nem olvastam előzményt, sorry, ugyanazt mondom, mint hárommal felettem.
(De nagyon nagyot csodálkoznék, ha egy csavarnyi eltérés is lenne a 6 meg a 7 kilós között, több vizet vesz, meg a programja más és itt vége is lehet az eltérésnek)

(#10042) Laca1212 válasza Laca1212 (#10040) üzenetére


Laca1212
őstag

Meg is rendeltem. Köszi a segítséget mindenkinek! :R

[ Szerkesztve ]

(#10043) E.Kaufmann válasza Laca1212 (#10042) üzenetére


E.Kaufmann
addikt

Csini vékony mosógép, kár hogy ilyenbe nem bírnak egy egyszerűbb kondenzációs szárítót pakolni, hogy télen kevesebbet kelljen szárítani :(

Le az elipszilonos jével, éljen a "j" !!!

(#10044) Laca1212 válasza Laca1212 (#10042) üzenetére


Laca1212
őstag

Közben variáltam.. :D
Ez lett inkább.

(#10045) arkone válasza dugo_ (#10017) üzenetére


arkone
aktív tag

A hely nekunk is keves. Emellett dontottem. Most tanuljuk, hogy ne gyurodjenek a ruhak.

Kicsit hosszuak a programok.

(#10046) Csorbi válasza arkone (#10045) üzenetére


Csorbi
addikt

Szárításkor gyűrődnek? Még kevesebb ruhát kell / lehet belerakni. Kicsi a dob a szárításhoz. Ez a kombik hátránya.

(#10047) SkyLaci


SkyLaci
őstag

sziasztok!
Költözéskor vinnénk magunkkal a mosógépet, azonban a dobrögztő csavarok nem valószínű hogy előkerülnek. Mit lehet tenni (esetleg ezek a csavarok szabvány méretűek és bárkitől kölcsönkérhetem, vagy egy szerelőt érdemes megkérdezni, mert neki valószinüleg van), mire lehet számítani (akkor sem lesz baj ha nincs rögzítve, vagy jó eséllyel elmozdul valami)?

(#10048) Lami66 válasza SkyLaci (#10047) üzenetére


Lami66
őstag

Amikor mi költöztünk, nem igazán törődtünk a mosógép lelkivilágával. Leengedtük a kifolyócsőben pangó vizet. Utána csak arra figyeltünk, hogy költözés alatt végig álló helyzetben maradjon. Lecipeltük a másodikról, felraktuk a kisteherre, átzölykölődött a városon. Leszedtük a kocsiról és bevittük a fürdőszobába. Utána ugyanúgy működött mint a régi helyén.

(#10049) nagy.geri90


nagy.geri90
csendes tag

Üdv,

Tudtok ajánlani, egy best buy inverter motoros mosógépet körülbelül 100.000 Ft körül? Nagyon le vagyok maradva a témában és tanácstalan vagyok. Fontos lenne a jó szervízellátottság.
Előny lenne ha keskeny gép lenne, mert elég sokat költözünk és biztos ami biztos alapon beférne mindenhová. Egy 6,5 kg-os töltősúlyú bőven elég. Örülnék, ha csendes lenne. A funkciókat tekintve a centrifuga sebessége és a mosási idő legyen állítható. Nem tudom újabban az okos funkciók mennyire vannak túlmisztifikálva.

Köszönöm, ha ajánlotok néhány konkrét készüléket. Ha van ehhez az árkategóriához közel van nem keskeny alternatíva azt is szívesen meghallgatok.

(#10050) Csorbi válasza nagy.geri90 (#10049) üzenetére


Csorbi
addikt

Mi az elvárás a jó szervizellátottság kifejezés alatt?

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.