Gyorskeresés
Blog
[ ÚJ BEJEGYZÉS ] [ ÚJ CIKK ]
-
Nem értek egyet a törléssel!! (lehet hogy ezt is törölni fogják)
Írtam egy cégről, amely példa értékű fejlődésen ment keresztül. Nem arról írtam, hogy vegyék meg a forgalmazott termékeket. Ennek a cégnek nincs szüksége reklámra.
Ezen kívül ez a cég néhány olyan dologgal is foglalkozik, amely építő hatású lehetett volna a fórumozók körében.Lényegében én úgy érzem, hogy mindenben lehetne olyan dolgot találni, ami miatt törlésre kerülhetne.
Törölték. Nem akarok kivétel lenni, de nem értek egyet ezzel a döntéssel.Miért nem írják azt, hogy módosítsam. Vagy legalább amíg a tudtomra hozzák, "parkoló pályára " állítják a bejegyzést. Kaptam egy figyelmeztetést. Lehet hogy a jövő héten repülök innen, mert valaki nem lát a dolgok mögé.
Ennyi erővel ezt is törölhették volna, mert ebben is van rejtett reklám!
Nem tehetek mást. El kell fogadnom. Sajnálom, hogy az aki törölte, nem ismer jobban.
sziku69 9 éve 21
-
Szuper traffipax.
Hát ez szuper.
Most olvastam.
Ha a közlekedésben betartasz minden szabályt, mert ha nem akarsz fizetni akkor muszáj. Mivel itt vannak már a szuper traffipaxok, ami mindent lát.
Még azt is ami meg sem történt.A cikk a totalcar.hu-n olvasható!
Tehát a lényeg a lényeg. A problémáról nem hajlandóak nyilatkozni. Te próbálod betartani a sebességhatárokat. Mégis kivesznek a családod pénztárcájából 90000 Ft-ot. Fellebbezhetsz, 5000 Ft-ért.
Elutasítják. Mínusz 95000 Ft. Nem tehetsz semmit, mert a törvényeket be kell tartani!(Sajnos a cikk jelentős részét törölték, ezért az eredetit a fentebbi linken el tudjátok olvasni)
sziku69 9 éve 71
-
A kutya tehet mindenről!! A"zenélő ház titka".
Ráakadtam egy érdekes cikkre ma reggel. Érdemes beleolvasni.
"Szorul a hurok a tizenöt éve zenélő ház körül"
"Tizenöt évig hangszórókból sugárzott egy ismétlődő operarészletet napi tizenhat órában a szomszédainak egy párkányi asszony, aki néhány napja szünetelteti a muzsikaszót az elértéktelenedett ingatlanokban lakó idegroncs helyiek legnagyobb örömére. A pillanatnyilag nem létező ügyben hozott önkormányzati határozatot a héten kézbesítik a nőnek. A történet tanulsága az, hogy Al Caponét adócsalás miatt zárták börtönbe.
A zene mindenkié.
Az emberek viszont önzőek. Elég csak körbenézni a helyi viszonylatú járatokon: mindenki fejhallgatón hallgatja a számokat. Van viszont egy önzetlen asszony a szlovákiai Párkányban (Sturovo), Nothart Éva, aki igyekszik továbbvinni a kodályi gondolatot, de megvetés, ellenkezés, népharag, sőt, legújabban önkormányzati eljárás a hűtlen társadalom, a barbár világ reakciója a kezdeményezésére.sziku69 9 éve 17
sziku69 top 5 címlapos írása
sziku69 top 10 blogbejegyzése
Percről percre
-
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
-
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
-
Multiversus - Így harcol Joker
A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
-
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
-
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
-
Apple: katasztrófát okoz?
AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
-
ASUS ROG PG32UCDM: OLED csúcsmonitor tesztje
Megnéztük mit tud a sík paneles, nagy képfrissítési rátájú, 4K felbontású gamer kijelző.
-
Ausztrália vs közösségi média
Parlamenti vizsgálatot kezdenek a közösségi média káros hatásai miatt.
-
Tesla-töltő cunami
Miután nemrég újabb dolgozókat küldött el a Tesla, Elon Musk azt ígéri, hogy 500 millió dollárt költenek a töltőhálózatra (ez értelemszerűen inkább az USA-t érinti).
-
Napvihar, akadozó Starlink
Az elmúlt két évtized legnagyobb geomágneses vihara miatt csak gyengébb szolgáltatást képes nyújtani a SpaceX Starlink szolgálatása. Musk szerint pedig hamarosan újra repül a Starship.
-
TikTok, AI, tartalmak
Az OpenAI és a mások eszközeivel gyártott, AI-alapú tartalmakat is címkézné a TikTok.
-
Tetőfokára hág a tavasz, és ezt a hardverek is érzik
Asztali PC-k, monitorok, videokártya, ház, hűtés és egér is került heti válogatásunkba.