2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Mihez kezdenél áram nélkül?

Írta: | Kulcsszavak: krízis . katasztrófa . áramszünet . éhinség . káosz . katonaság

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mostanság nagy divatja van a különféle világvége elméleteknek. Az egyik kereskedelmi adón éppen fut egy sorozat, Revolution címmel.

Véleményem szerint egyébként, a film alapjául szolgáló történethez képest, ami elég átütő erejű, a cselekmények levezetése eléggé gyengécskére sikerült. A párbeszédek tartalmának szintje alig üti meg a brazil szappanoperákét.
Szerk: Ez a 7-8. részre igaz leginkább. A 9-10.rész már egész jóra sikerült.

Ebben a sorozatban, az alaptörténet az, hogy az emberiségtől elveszik az egyik legnagyobb találmányt, az elektromosságot. A földön káosz uralkodik. Folyik a harc a hatalomért, a kialakult helyzetben. Csak néhány ember ismeri a megoldáshoz vezető utat.....bla-bla-bla.

A szokásos történet tehát....
De mi lenne akkor, ha ez az esemény mégis valósággá válna??

A mai civilizációban minden területen használnak valamilyen formában elektromos áramot. Vajon milyen hatással lenne a meglévő infrastruktúrára? Katasztrofális, az biztos? Eltűnne a telekommunikáció, ami szintén kimagasló ajándéka, az emberi elmének. Leállna az olajkitermelés, a szénbányászat. Üzemanyag híján, leállna a közlekedés, a nagyüzemi mezőgazdaság. Stb stb

Személyekre lebontva. Mihez lehetne kezdeni, a jelenlegi megszerzett tudásunkkal, szakmánkkal?

Ti hogy próbálnátok túlélni a kialakult helyzetet?

Én, mint lakatos, és kezdő kovács, elfelejthetném az összes elektromos kéziszerszámot amit használok. Maradna a kézi fújtató a kovácstűzhöz. Szegecselés az anyagok összekötéséhez. Kovácstűz? A kokszot Dunaújvárosból a kokszolóból szerzem be. A kialakult helyzetben szerintem katonaság vigyázna a meglévő készletekre. Szóval gáz a beszerzése.
A vasanyag beszerzése szintén csak egy "elit különítmény" segítségével lenne lehetséges.
Totál káosz...

(Az lenne a kérésem hozzátok, hogy csak az olvassa tovább, aki nem teszi fel a kérdést, a Star Wars megtekintése után, hogy Harrison Ford-ék hogy tudtak 5 perc alatt több fényévet megtenni, az Ezeréves Sólyommal)

Az alapszituáció a kitalált történet szerint, az hogy 100 évre tűnik el az elektromosság, egy idegen hatalom jóvoltából akik így akarnak az emberiségre hatni a föld pusztítása miatt. Persze, az előbb említett 100 év csak egy mende-monda. Talán valaki csak kitalálta. Mindenesetre arra azért jó ez az információ, hogy erőt adjon a túlélésre. 3 generáció és túl vagyunk rajta. Tehát az unokáink már egy új világban fognak élni.... reményeink szerint.
Igazából az elején, amikor elmegy az áram, senki sem gondolkodik hosszú távon. Bár ezt csak az első órában hisszük így.
De amikor már a zsebrádió, vagy a mobil sem kommunikál, mert nincs kivel, és nincs min keresztül, az már gáz. Oké, vegyük azt a lehetőséget, hogy az aksik még működnek, de aggregátorral már valamiért nem tudsz áramot fejleszteni. A benzines gyújtógyertyák sem adnak szikrát. A villanymotorok nem működnek, még akkumulátorról sem.
Marad a dízel, mert alapból nem igényel elektromosságot. Valamint a gőzgép.

1. perc.
Délután 2 óra van éppen.
Minden jármű megáll az utakon. Egyszerre. Az emberek kiszállnak az autóból, tanácstalanul néznek egymásra. Néhány régebbi autó tovább működik, de mivel az előtte levő megált, ő is kénytelen. Mivel nem tudnak tovább menni leállítják az autót. Van aki nem ennyire szerencsés, és belerohan az előtte haladóba.

Sok a baleset.Mindenki a mobilját kotorássza elő. Némaság minden készülékben. Nem értik. Sietnének, mert halaszthatatlan dolguk van....


Egy süvítő hang hallatszik, egyre erősödik. Egy utasszállítót látnak meredeken a föld felé zuhanni, valahol Budapest északi csücskénél. Rémület az arcokon. A robbanást már lehet látni, a hang egy picivel később érkezik. Beleremeg minden. Aztán Ferihegy felől még két ugyanilyen robbanást hallani....
Talán valami terror támadás? Pánik tör ki. Sokan az autójukban levő értékeiket kapkodják össze, és hátrahagyva az autót elindulnak valamerre. Vannak akik mozdulni sem tudnak félelmükben.

Egy dízelmozdony robog a síneken Kelenföld felé. Egy darabig látni, de aztán eltűnik a sín melletti házak közt. Most elkezdett fékezni, éles hang hallatszik, ahogy a fém csúszik a fémen. Hatalmas robaj töri meg a csikorgást. Eltart 10-20 másodpercig mire elhalkul. Félelmetes pillanatok.
Eltelik fél óra, de a kiabáláson, és a sebesültek jajveszékelésén kívül mást nem hallani. Mindenki kapkod, kérdez. De semmilyen logikus válasz sincs. Rájönnek, hogy semmilyen kommunikációs eszköz nem működik. Sziréna hangot várnának az emberek, mentőautókat, tűzoltókat. De a segítség nem jön. A vasútállomásról érkezik pár ember elsősegély ládákkal a kezükben. Keresik a sebesülteket.

1 óra
A hadsereg mozdulni sem tud. Van ugyan vészforgatókönyv, de egy ilyen esetre nincsenek felkészülve. A járműveik közt csak a régebbi típusok működnének, melyek elektronika nélkül is használhatóak. De ezt még nem tudják. Honnan is sejthetnének bármit is. Ezek az eszközök,leginkább már csak katonai múzeumokban, vagy a laktanyák sarkaiban vannak, leselejtezésre várva. A főparancsnokság részéről semmi jelzés. A Morse távírók sem működnek. Van ugyan belőle minden laktanyában, de csak nézegetni lehet, használni nem. Mindenki tanácstalan. Volt aki megszokásból, többször is a mobilja után nyúlt. Mi történik? A katonák közt is nyugtalanság tör ki. Néhány civil izgatottan ácsorog a főbejáratnál. Tudnak már a lezuhant repülőgépekről.
Valami történik. Néhány lovas érkezik a nemzetvédelmi helyőrséghez. A díszszemlékhez használt lovakból még volt néhány. Írásos parancs érkezik, hogy mindenki aki nélkülözhető vonuljon ki az államépületeket védeni, felfegyverezve. Tűzparancs van érvényben. Az elit osztagok, és a hozzájuk tartozó kiszolgáló állomány, készenlétben van.
Az utcákon emberek. Az utakon végig autók állnak.
Mindenki félti a jövőjét.

2. óra
Az illetékesek lázasan keresik a hiba okát. Persze erősen lokálisan, mert semmilyen telefon nem működik.
Mindenki választ vár a kérdésre.
A kormány tehetetlen. Éppen ülésezett az országházban. A biztonsági erők már körbevették az épületet. Gyalogosan jöttek, felfegyverezve.
Megérkeztek a katonai tanácsadók is. Jobb híján ők is gyalogosan. Persze nem igazán tudnak semmit mondani, csak azt, hogy keresik a hiba okát. A honatyák egy része a mobilját nézegeti, hátha kivillan a kijelző.

Közben a balesetek helyszíneire lassan megérkezik a segítség. Érdekes, hogy mennyi kerékpár jön elő hirtelen. Jobb híján a környéken alakítanak ki ideiglenes baleseti helyiségeket. Sajnos csak alapellátást tudnak adni.

3. óra
A parlamentben még mindíg megy a malmozás. Iratokat néznek át. Valahonnan előkerül egy térkép is.Egy emberkének eszébe jut, hogy amikor minden leállt. egy autót látott még befordulni az egyik mellékutcába. Valami régebbi típus volt. Talán 1-es Golf. Az vajon hogy ment tovább? (amig tudott) Aztán jött a hír, hogy történt egy vonatbaleset Kelenföld előtt. A váltó nem működött, és egy dízelvonat belerohant az állomás közelében álló szerelvénybe.
Vagyis a dízelek még működnek? Tették fel a kérdést.

4. óra
Mindenki azt várta, hogy történjen valami. Szólaljon meg a telefon, kapcsoljon be valami hibajelző sziréna, vagy riasztó. De semmi. Valami nagyon nagy baj van. A technikusi gárdát már riasztották. Persze nem a hagyományos módon, hanem "manuálisan". De volt olyan kolléga, aki már elé ment az eseményeknek, és bement a munkahelyére.
Kezdett esteledni. Egyre több ember volt az utcán. Legtöbben az élelmiszerboltokat keresték fel. Mindenhol félhomály volt. Az árleolvasók nem működtek. Papíron számolgatták ki a fizetendő összeget. Ez még egy nyugodt környék volt. A lakásokban legtöbben már a villanykapcsolók után nyúltak, de hiába. A hűtő már nem tartotta a hideget.
Sokan még elrohantak a közeli boltokba ásványvizet, és élelmiszert venni. Az előre látóbbak gyertyát is vásároltak.

6. óra
Kezd sötétedni. A nagyváros úgy néz ki most, ahogy azt még ember nem láthatta eddig. Az ablakokból gyenge fény szűrődik ki. Gyertyafény. Milyen hangulatos is lehetne. De ebben a helyzetben inkább nyomasztó. Még mindig sokan vannak az utcán. Egyre több a türelmetlen ember. Valahonnan üvegcsörömpölés hallatszik. Siető léptek. Kiabálás. Gyereksírás.

10. óra
Szinte teljes a sötétség mindenhol. A holdat néha felhők takarják el. Sejtelmes a félhomály. Odakinn az utcákon, még van mozgolódás.

Sok ember szemére nem jön még álom. Ha nem lesz áram holnap sem, akkor dolgozni sem lehet. Ma is hazaküldték az embereket.
Azért még 1-2 nap áram nélkül, nem a világ. Lehet hogy holnap reggelre vissza is jön. Vissza kell hogy jöjjön.
Nyugovóra tértek. Az otthonokban kezdett minden elcsendesedni. A zárt ablakokon keresztül már nem nagyon szűrődött be hang. Talán a dunnák mélyén épp arról álmodtak, hogy újra felgyúltak a lámpák.
A falakon túl, a kinti világban, sokan csak erre a pillanatra vártak.
Az alvilág kinyitotta szemeit. Ezen az éjszakán csendesen tudtak "dolgozni". A riasztó sehol sem zavarta meg őket. Sokan vérszemet kaptak. Az "optimisták" műszaki cikkben utaztak. Az okosabbak inkább az élelmiszerboltokat nullázták le. Hosszú az éjszaka...

1. nap
A nap ezen a reggelen is úgy kelt fel, mint előtte sokszor. A sötétséget lassan hódította meg, a keleti horizont alól előbukkanó fényes égitest első, vörösen izzó sugara. Gyönyörűek a napfelkelték. Lassan kúszik fel az ég aljáról. Most mintha egy pillanatra megtorpant volna, mintha megijedne attól amit lát. De nem. Látott ő már elég szörnyűséget, égi vándorútja során. Talán sóhajtott is egyet fájdalmában. Aztán erőt vett magán, és megint győzedelmeskedett a sötét világ felett.
Az emberek kiléptek az álmok világából. Sokan azt remélték, hogy a reggel majd változást hoz.. Hogy éjjel kijavították a hibát, és véget érhet a rémálom. Csalódniuk kellett. Voltak akik a rádiót kapcsolták fel elsőként, hátha mondanak valamit a hírekben. Néma csend volt a válasz. A hűtők már teljesen leolvadtak. A fagyasztóban még maradt egy kis jég.
Ha ez így megy egész nap, akkor baj lesz. Talán kellene venni pár doboz konzervet. Többen ilyen, és hasonló gondolatokkal léptek ki az utcára. A város nagy részén már járhatóvá tették az utakat tegnap délután. Jobb híján kézi erővel tolták ki az út szélére járműveiket. Ösztönös cselekedet volt ez is, mert ha baj van akkor a mentőnek szabad utat kell biztosítani. Persze hiába várták őket.
Az utcára lépve, nem kellett okosnak lenni ahhoz, hogy meglássák, az éjszaka leple alatt szorgosan dolgozó kezek munkáját.
Hirtelen megélénkült a város, pedig még elég korán volt. A boltosok a fejüket fogták, a betört kirakatok, és a felfeszített ajtók láttán. Volt olyan, aki a saját boltjában aludt, mert védeni akarta az áruját. Ezen az éjszakán még sikerült neki. Néhány rendőr jelent meg az egyik izgatott társaság mellett. Most jó volt látni őket, sőt sokkal több kellett volna. Többen érdeklődtek tőlük, tudnak e arról valamit, mikor jön vissza az áram. A rendőrök egyetemes mozdulattal megválaszolták a kérdést. Egyenlőre nem tudnak semmi biztosat mondani, de senki se aggódjon, mert már dolgoznak a problémán. De talán ők még bizonytalanabbak lehettek, hisz ha valami van, akkor előbb értesülnek róla, mint az utca embere.
Egyre többen mászkáltak az utcákon. Legtöbben siettek valahova. Dolgozni? Lehet. Ők még hittek abban, hogy a munkahelyen lesz áram. Hisz abból a pénzből kell megélniük amit ott keresnek. Talán abból sem lesz nagy baj, ha gyalogosan elkésnek a munkából, mert ez talán még megbocsájtható.
Így indult az első reggel. Még mindenkiben élt a remény. Nem lesz itt baj. hamarosan minden jóra fordul.
Azért az, hogy a csapból sem folyik a víz, már egy kicsit aggasztó. Van ugyan még néhány üveg ásványvíz tartalékban. De mi lesz aha az is elfogy. Jó, jó ne gondoljunk még erre. Viszont a wc kérdést valahogy muszáj lesz megoldani. Itt városon nincsenek "pottyantós" árnyékszékek. Jut, eszembe, itt a lakótelep mellett van egy kis tó. Néhány vödör víz készenlétben, és a wc kérdése megoldva. Még jó, hogy nem kell a Dunáig elsétálni. Az emberek kérdően néztek a vödörrel közlekedőre. Mikor választ kaptak a kérdésre, egyre több ember kezében lehetett látni ezt a nagyszerű vízhordó alkalmatosságot. Micsoda remek találmány. Kár hogy ilyen kicsi.
Nem sokkal később, már több embert lehetett látni, ahogy a lépcsőházak bejáratánál, nagyobb műanyag tartályokkal küzdenek a bejutásért. Úgy látszik a szükség nagy úr.

Eközben az utcákon több helyen, kisebb csoportokban, egyenruhásokat látni. Tegnap délután még csak a kormányépületeknél lehetett megcsodálni őket. Úgy látszik megszaporodtak közben. A közelből kiabálás hallatszik. Nem lehet még érteni, csak hangfoszlányok jönnek. Aztán mintha valaki dobot ütne. Persze nem Phil Collins stílusban. Csak egyenletesen, és nem túl hosszan. Most erősebben lehet hallani. Két ló tűnik fel először a kanyarban, aztán a Fiáker szerű valami, amit húznak maguk után. Többen is ülnek rajta. A dobos is előbukkan. Jobb híján, mögöttük gyalogol.(falun nőttem föl, még a '70-es években is több helyen kisbírók voltak, akik járták a falut, pár helyen megálltak, "megpörgették" a dobot, és fennhangon elmondták a kihirdetni valót) A sarok után nemsokkal a kocsi megáll, az egyik alak, erőteljes hangon elkezd ordítani: - Figyelem, figyelem!! Mindenki maradjon otthon. Hamarosan megoldjuk az ivóvíz, és élelmiszer ellátást. Ha nem sikerülne, akkor a kerületen belül több helyen fogunk vizet, és meleg ételt osztani. Figyelem, figyelem!!A mai naptól bevezetjük a kijárási tilalmat! Este 10 óra után tilos lesz az utcán tartózkodni!!
Ahogy ezt végigmondta, már haladt is tovább a rögtönzött hangosbemondó, és kis csapata. Néhányan utánuk szóltak. Kérdezték, mi történt,és mire lehet számítani. De érdemleges választ nem kaptak. Egy valamit azért lehetett sejteni. Ez nem egy egyszerű áramszünet. Több gyerek is sétált utánuk, nekik nagyon tetszett a felhajtás.
A játszótereken is többen voltak a szokásosnál. Se tv, se számítógép, se konzoljáték. Így érthető is a megnövekedett érdeklődés. Persze a gyerekek még nem igazán fogták fel a helyzet komolyságát, sőt tetszett is nekik a közös játék. A szülők azért már nem voltak ilyen nyugodtak. Legtöbben ott voltak a közelben a gyerekeiket figyelve. Igen, azért van jó oldala is ennek. Végre együtt játszanak a szomszéd kölykök. De ahogy közeledett az este, ismét komorabbak lettek a tekintetek.
Többen az autójukat nézegették, bütykölték. Hátha... A közeli autószerelő műhelyben nagy volt a nyüzsgés. Arra már rájöttek, hogy a benzines autónál nem ad szikrát a gyertya. Az önindító meg se nyekken. Dízellel próbálkoztak most. Egy francia Renault állt az aknán már régóta. A szerelő nyakig olajosan mászott ki alóla. Ronggyal törölte meg a kezét, aztán dühösen bevágta a sarokba. - Ez tele van elektronikával, valami mást kell kitalálni.- mondta. - Menjünk keressünk valami régi dízelt! Vagy szerezzünk valami kaját holnapra. - mondta még.

A nap lassan véget ér ismét. Az árnyékok egyre hosszabbak lesznek. A park melletti bevásárló központból, már az utolsó ásványvizes palackokat is elhozták. Egyre nagyobb lett a nyugtalanság. Az utcákon többen mászkáltak a megszokottnál, kérdezősködtek az önkormányzat ígérete felől. Hol lehet majd vizet, főtt ételt kapni. Egyenlőre még papírokat sem láttak kirakva sehol. Ahogy ment le a nap, egyre többen visszahúzódtak a lakásaikba. A gyerekeket is beterelték már a játszótérről. Kisebb csoportokban még beszélgetnek pár helyen, de a beszélgetés hangfoszlányain kívül, szinte alig van más hang. Talán itt ott a madárcsicsergés, és a szél hangja, ahogy kerülgeti a házakat. Néhány ablakban, halvány fények gyúlnak. Nem sokáig égnek. Spórolni kell a gyertyával. Biztonsági zárak kattannak a bejárati ajtókon. Még senki sem éhezik, de ha így marad minden, akkor baj lesz. A családok nyugovóra térnek, egy jobb hajnal reményében.

(folyt.köv)

Hozzászólások

(#1) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Aggregátorok maradnának, nem?
Számomra a legnagyobb érvágás a net eltűnése lenne, ott tartom a kapcsolatot a barátokkal.

when the sun shines, we'll shine together

(#2) Eastman


Eastman
őstag

856x feljött már ez a téma itt a Logouton, persze fussunk neki újra...

Örök tudást kell szerezni. Kovács vagy, az pl. nagyon nyerő. Én az emberi testtel-lélekkel foglalkozom. Kutyafsza-menedzser meg pánikban lesz. Ennyi.

Nagyon kedves barátom aki 2-3 éve - saját elmondása szerint - semmihez sem értett - most is egy multinál húzza -, elég komolyan belemélyedt a túlélő-kések témakörbe. Anyagok, pengeprofilok, fenés, élezés, stb. Most már nem is aggódom érte. Örök tudást kell szerezni.

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#3) sziku69 válasza Eastman (#2) üzenetére


sziku69
senior tag

Elnézést, csak "hirtelen felindulásból" irtam, nem olvastam utána. Sejtettem azért, hogy ez nem egy egyedi blog lesz.:D
De a "Teremtés"-t is mindenki másképp értelmezi mostanság...

(#4) sziku69 válasza mexicanraven (#1) üzenetére


sziku69
senior tag

Az aggregátorok csak addig maradnának amig lesz mit beleöntened :D
Kivel fogsz chatelni? Vagy csak offline :D

(#5) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Ja, elég sokszor feljött már ez, különösen a legutolsó világvége előtti időszakban. :))

Nekem annyi volna, hogy nem tudnám használni a gépet, ami kellemetlen volna, mert másutt nem nagyon tartom a kapcsolatot emberekkel, és le kellene mondanom az éjjeli kertészkedésről fejlámpa híján. Persze ruhát mosni volna a legnehezebb. Szerintem az emberek jó részének a ruhamosás okozna a legnagyobb gondot áram nélkül. Az állam még megoldaná az infrastruktúrát, hidd el, hogy erre is vannak vészforgatókönyvek, a hidegháború óta kb. mindenre van. Nem volna ilyen hollywoodos káosz, meg rablóbandák, miegyéb. A hadsereg és a rendőrség képes elektromosság nélkül is működni egy szükséges szinten, pusztán olajjal; a települési önkormányzatok is tovább működnének (ma meg aztán pláne, általában olyan rossz az elektronikus ügyintézés szintje, hogy mindent papíron csinálnak), a posta is tovább menne, stb. Mondjuk úgy, kellemetlen volna hirtelen áram nélkül, na de nem úgy, mint a Revolution-ben.

(#6) Lauda


Lauda
félisten

Gyertyafeny mellett innam a sort.

(#7) sziku69 válasza Crystalheart (#5) üzenetére


sziku69
senior tag

Ok, csak képzeld el, hogy szinte minden ember utcára kerülne, mivel nem lenne munka. Ilyenkor mindig van olyan "vezető" szellemű, aki felkarolná őket.

Az emberek éheznének, a élelmiszer raktárakat zárolná az állam. Talán lenne egy "fejadag" amit kimérnének.

A nagyvárosokban káosz lenne az biztos.

(#8) Crystalheart válasza sziku69 (#7) üzenetére


Crystalheart
senior tag

Miért? Akkor lenne csak igazán sok munka, talán a munkanélküliség is megszűnne. Elektromos áram nélkül megnő az emberi erőforrás értéke,a kétkezi munka felértékelődik és szükségessé is válik. A mezőgazdaság nagyobb, termelő része elektromosság nélkül megy, talán csak az időjárás-előrejelzéshez kell. A permetszerek jó része, különösen a réz, kén és olajos szerek előállíthatóak áram nélkül is, de amúgy is több évi adag áll felhalmozva.

Az lehet, hogy egyes országokban éheznének, de Magyarországon ekkora termőterülettel és ilyen népsűrűséggel biztosan nem volna olyan rossz a helyzet.

(#9) D1Rect


D1Rect
félisten

"Mihez kezdenél áram nélkül?"
Pár hónapon belül meghalnál a többi 90-95%-kal együtt.

(#10) Crystalheart válasza D1Rect (#9) üzenetére


Crystalheart
senior tag

De tényleg nem vágom, mire fel ez a nagy katasztrófavízió. Az elektromos rendszerek csak leállnának, nem felrobbannának. Fejvakarós emberek áramlanak az utcára, hogy mivanmár, aztán kivezénylik a hadsereget, mert egyesek azt hitték, hogy csak mert nem szól a riasztó, már büntetlenül lehet betörni. A Magyar Posta hízna csak igazán.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.