A kisebb piaci szereplők

RocketLab

Ha a SpaceX a „nagy” hordozó rakéták megkerülhetetlen szereplője, akkor a kis hordozórakétáknál a RocketLab ez a cég, amely 9 indítást hozott össze 2023-ban, és így már összesen 41 indításnál jár. Hozzá kell tenni, hogy a tervek 14 indításról szóltak, de 2023. szeptember 19-én az Arcadia 2 radar-műhold pályára állítása kudarcot vallott, amikor a fokozatok szétválása után egy rövidzárlatot tönkre tette a vezérlőmotorokat. December 15-én ugyan sikeres indítással tért vissza a cég, ám ezzel együtt 19 sikeres indítás után esett csorba a cég jó eredményein.

Kísérlet arra, hogy elkapják az ejtőernyőn függő fokozatot, ezzel időközben felhagytak már...

Az újrafelhasználás terén a cég feladta azt a megközelítést, hogy az ejtőernyővel visszatérő első fokozatot helikopterrel elkapják. Két kísérlet volt rá 2022-ben, de egyik sem volt sikeres. Viszont azt találták, hogy a hajtóművek meglepően jó állapotban vészelték át a visszatérést, és az egyik ilyen hajtóművet egy átellenőrzés után be is építették egy 2023-ban indított Electronba.

Electron első fokozat halászat folyamatban

A terveik szerint a jövőben tehát a tengerbe visszatérő fokozatokat összegyűjtik, és egyes elemeit, illetve a hajtóműveket újra felhasználják. Ez nem egészen azonos az eredeti tervekkel, hiszen az egész fokozat nem lesz teljesen újrafelhasználható, illetve a szétszerelés-átvizsgálás-összeszerelés több erőforrást igényel, mint egy sima átvizsgálás, de ezzel együtt is költségcsökkentő hatása van a részleges újrafelhasználásnak. Az első útra is sorra került már ilyen módon újra használt Rutherford hajtóművel, tehát már többről van szó, mint koncepcióról...

The Exploration Company

Eddig hiányzott a látványos, de kivitelezhető terveket szövögető startupok halmazából egy ütős európai alternatíva, ez talán most megérkezett a The Exploration Companyval. A cég mindössze 2021-ben alakult, francia-német háttérrel, majd sikerült nagyjából 40 millió eurónyi tőkét összegründolnia a befektetőktől. A cél egy először teher, majd akár űrhajósok szállítására is alkalmas űrhajó megépítése, amely később távoli (Föld, esetleg Mars) missziókhoz igénybe vehető.

Maga a Nyx tehát a Dragon és StarLiner konkurenciája lenne, inkább az utóbbihoz hasonló kiépítésben (visszatérő kúpos kapszula, illetve hengeres műszaki modul hajtóművekkel, üzemanyaggal és napelemmel). A jelenlegi tervek szerint 2026-ban már teljes méretű, 8 tonnás űrhajóval hajtanák végre a teljes küldetés tesztet, és 4 tonnányi hasznos terhet tud majd felvinni alacsony Föld körüli pályára, majd 2600 kilogrammot tud visszahozni.

Sok még persze a kidolgozásra váró elem, de a céljuk az, hogy rugalmasak legyenek. Ha az ESA kérné a szolgáltatást, akkor indulhatnak Ariane-6-tal, ha az Egyesült Államok számára, akkor Falcon-9, Vulcan vagy New Glenn, ha Japán számára, akkor pedig akár H3 rakétával is.

Jelenleg a visszatérő modul méretarányos, 60 centiméteres modelljével való teszteket hajtanak végre, a világűrből, amit egy Ariane-6 indítás keretében juthatnak majd fel. De már folyamatban van egy nagyobb, 2,5 méteres makettel végrehajtott teszt is, amelyet egy Falon-9 visz majd fel több más műhold mellett.
Viszont ami miatt talán megéri figyelni rájuk, hogy a két makett mellett már egy szerződést is tető alá hoztak az Axiom Space-szel, a jövőbeni Axiom űrállomás kiszolgálására. Erre jelenleg a SpaceX Dragon van hivatalosan megbízva, de a verseny nyilván jobb alkupozíciót hozhat a cég számára.

Varda Space Industries

A Varda Space Industries jött elő egy kis méretű, de rugalmasan konfigurálható műhold és visszatérő kapszula kombinációval. A fő ütőkártyájuk pontosan ez: jelenleg az űrbéli gyártás (például kristálynövesztés) terén az ISS űrállomás a legkézenfekvőbb, ahol azonban eléggé sok változós egyenlet, és sok a kiszámíthatatlanság, hogy mikor jut az adott gyártóegység a világűrbe, mikor lesz ideje az űrhajósoknak azt beüzemelni, majd a kész terméket mikor lehet visszajuttatni a Földre (per pillanat továbbra is csak a Dragon teherűrhajó képes erre elsődlegesen).

Ebben nyújtana újat a Varda, amely a W-szériás műholdjukkal a megrendelő által kért gyártási folyamatot végrehajtja, majd egy visszatérő kapszulában a végterméket vissza hozhatják a Földre. A kapszula hővédő pajzzsal rendelkezik és ejtőernyővel ereszkedik le a Földre.

A Varda Winnebago-1 készre szerelve a RocketLab hangárjában

A csavar ott van, hogy a műhold alapját (Bus) a RocketLab biztosítja, ahogy az indító járművet is. Így a Varda valójában csak a visszatérő egységet biztosítja, illetve a rendszer-integrációt hajtja végre.
2023. július 12-én indult az űrbe a Winnebago-1 jelölésű tesztjárművük, amely mintegy 300 kg tömegű műhold mindegy 520 km átlag magasságú pályára lett állítva, ahol a gyógyszeripari tesztgyártást (egész pontosan ritonavir (HIV-kezelésre is használt gyógyszer) kristályokat növesztettek mikrogravitációs környezetben. Ezt a tesztet sikeresen is végre is hajtották.

További három W-szériás indítás van tervben, és abban bíznak, hogy a megrendelők számára a viszonylag kis költség (pontos ár nincs, de becslések szerint 5-7 millió dollár körül lehet) vonzó lehet majd.

ABL

Az RS-1 bemutatkozása 2023. január 10-én finoman szólva se volt sikeres, mindössze 11 másodperccel a rakéta elindulása után az első fokozatban teljes energiavesztés lépett fel, így pedig lezárultak az üzemanyag szelepek, vagyis a hajtóművek működése is. A rakéta 232 méter magasságig jutott, majd mindegy 20 méterre az indítóállástól földbe csapódott, és a fedélzetén lévő jelentős mennyiségű hajtóanyag komoly károkat okozott az infrastruktúrában. A legvalószínűbb magyarázat egy fedélzeti tűz, de többet nem sikerült felderíteni.

Az ABL Demo-1 indítása

Kínai privát űripari cégek

Itt ismét az a fő probléma, hogy annyira szövevényes és nehezen átlátható a kínai „privát” űrcégek háttere, hogy kénytelen vagyok kicsit összemosni őket. A cégek egy része legalábbis áttételesen katonai technológiára építkezhetnek, legalábbis a szilárd-hajtóanyagú rakétáik sokszor létező, sorozatban gyártott katonai ballisztikus rakétáknál használt fokozatokra *nagyon* hasonló megoldásokat használnak. Ez pedig még a kezdet, mert a hátterüket sem egyszerű kinyomozni. Itt olyasmire kell gondolni, hogy a cégeknek alapból általában két elnevezésük van, egy kínai és egy „nyugati”. A Pekingi Bolygóközi Dicsőség Űrtechnológiai kft-t például iSpace néven ismerhetjük a nemzetközi hírekből…

Viszont mindenképpen illik megemlékezni róluk, ugyanis kétségkívül öles lépésekkel haladnak a nyugati konkurencia nyomában.

Vagy akár meg is előzik őket. A SpaceX egyik nagy ugrása a metán-üzemanyagú Raptor hajtómű, amely egy „ideális megoldás” sok szempontból ugyebár, mivel a metán sűrűbb, mint a hidrogén, tehát kisebb méretű tartály elegendő adott teher feljuttatáshoz, viszont jobb a hatásfoka, mint a kerozinnak, tehát adott színvonalú és teljesítményű hajtóművek esetén a metán üzemanyagú nagyobb terhet képes felvinni, mint a kerozin égető testvére.

A ZQ-2 rakéta indítása

A Raptor viszont ezen sorok írásáig nem volt sikeres orbitális indításon túl, míg egy kínai cég, a Landspace 49,5 méteres Zuku-2 (vagy ZQ-2) rakétája annak második indításával véghez vitte ezt (az első 2022 decemberében kudarccal végződött). A rakéta valójában nem vitt magával hasznos terhet, ez a második tesztindítás volt mindössze.

A sorozatgyártott verziója 6 tonnát tud felvinni LEO vagy 4 tonnát SSO pályára, és 2023. december 8-án már utóbbit prezentálta is, amikor három kisebb műholdat SSO pályára állított. Ennek a típusnak már 3 megrendelése van 2024-re és hat 2025-re.

A LandSpace ZQ-3 rakétájának ábrája, képességeivel és tulajdonságaival

A cég egy még nagyobb méretű Zuku-3 (vagy ZQ-3) rakétát is tervez, amely a Falcon 9-hez hasonlóan visszahozná és újra felhasználná az első fokozatot. A rakéta egyszer használatos módban 21 tonnát tud LEO-ra eljuttatni, ha az első fokozatát visszahozza, akkor 18,3 tonnát.

Ez látszólag nem akkora dolog, hiszen a Falcon-9 képességét nyújtja 10 év lemaradással – csakhogy a SpaceX két „régi” nagy riválisa, az ULA a Vulcannal, illetve az ArianeSpace az Ariane-6-tal még 2025-ben sem lesz képes még csak a tervek szerint sem ilyesmire. A kínai cég így pedig a többi feltörekvő konkurenciával, mint a RocketLab Neutronnal vagy a Relativity Space Terran R-rel versenyez, és az eddigiek alapján egyáltalán nem esélytelenül.

A Galactic Energy Ceres-1

A Galactic Energy hasonló kis startup, de a Ceres-1 rakétája szilárd hajtóanyaggal működik, ez a kis rakéta először 350, majd későbbi kiépítésben 400 kg-ot képes LEO pályára juttatni, és ezen sorok írásakor már 11 sikeres indításon vannak túl, ebből hét 2023-ban. Érdekesség, hogy egy tengeri indítást is végre hajtottak egy bárkára épített indítóállásról, így rugalmasabbak tudnak lenni a pályaparaméterek kapcsán.

A cég dolgozik egy folyékony hajtóanyagú, jóval nagyobb méretű rakétán, a Pallas-1-en, amely már 5 tonnát tud LEO pályára feljuttatni, és az első fokozatot a Falcon-9-hez hasonlóan, függőlegesen, hajtóművekkel irányítva hoznák vissza. A rakétának egy három első fokozatot használó változata is épülne, hasonlóan a Falcon Heavyhez, és 14 tonnát tudna majd pályára állítani. Ez a rakéta a jelen állás szerint 2026-ban repülhet először.

A Galactic Energy Pallas-1 és Pallas-Heavy hordozórakéta ábrája

A kisebb szereplők közé tartozik a iSpace, amely eredetileg szuborbitális ugrásokat tervezett Hyperbola-1 (SQZ-1) rakétájával, ami amúgy pedig a DF-21 ballisztikus rakéta alapjaira épülhetett. Az első változat 260 kg-ot vihetett napszinkron pályára, később ezt 300 kg-ra emelték. Az első útjuk 2019-ben sikeres volt, de aztán három kudarc kövezett 2021-ben és 2022-ben, hogy aztán végül 2023 áprilisában végül egy sikeres, de hasznos teher nélküli tesztrepüléssel térjenek vissza. Végül 2023 decemberében már műholdat is sikerült pályára állítani, így pedig visszatértek teljes mellszélességgel a versenybe.

A cégnek persze nagy tervei vannak, eredetileg a Hyperbola-2 (SQZ-2) rakétával áttértek volna metán-oxigén hajtóanyagú megoldásra, de ez még inkább afféle útkereső megoldás lenne, mely így is 1,9 tonnát vinne a világűrbe. Azonban csak átmenet lenne a kb. Falcon-9 szintű (más néven klón) Hyperbola-3 (SQZ-3) rakétához, amely legalább 6,2 tonnát tudna felvinni, ha az első fokozat irányítottan és újra felhasználhatóan visszatér a Földre, illetve 10,4 tonnát, ha egyszer használatos módban használnák.

Természetesen itt is a tervek szerepel több első fokozat összekötése, hogy nagyobb terhet tudjanak a világűrbe eljuttatni, három fokozat összefogásával létrehozandó változat már 26,2 tonnát vihetne fel a tervek szerint egyszer használatos módban, illetve 10,6 tonnát újra felhasználás esetén.

Az iSpace Hyperbola-2Y tesztindítása

A cég azonban a Hyperbola-2 családot átugrotta, a megépült első fokozatot SQZ-2Y jelöléssel a Hyperbola-3 esetén használni kívánt hajtóművek tesztelésére sikeresen felhasználja, 2023 decemberében már 343 méteres magasságba emelkedett. A tervek szerint az SQZ-3 első útja 2025-ben várható, az első fokozat-visszahozatali teszt pedig 2026-ban.

ExPace KZ-1A indításra előkészítve 2020 májusában, ha a rakéta eredete kapcsán bármi kétség merülne fel, az alig rejtett katonai indítójármű hamar leleplezi azt...

Az ExPace egy példa arra, amikor nehéz meghatározni, hogy mit is látunk, sokszor civil cégként hivatkoznak rá, ugyanakkor az állami tulajdonú Kínai Légi és Űr Tudományos és Ipari Vállalat (angol rövidítéssel: CASIC) leányvállalata, tehát nehéz lenne valóban annak tekinteni. A CASIC által fejlesztett és épített DF-21 szilárd hajtóanyagú ballisztikus rakétára épülő QauCsu (KZ) rakétacsalád legkisebb tagja 430 kg-ot tud napszinkron pályára (SSO) állítani, és még 2013-ban indult először, a fejlesztett KZ-1A típus 2017-ben indult először a világűrbe, teherbírása ugyanakkor kisebb, mintegy 250 kg. A KZ-11 viszont már 1,5 tonnát vihet LEO vagy egy tonnát SSO pályára. 2023-ban hat sikeres KZ-1A indításon vannak túl és 2024-re is már több indítást terveztek be.

A nagyobb KZ-21 rakétával már 20 tonnát vihet Föld körüli pályára, de túl sokat nem tudunk róla azóta sem, hogy 2018-ban bejelentették, hogy dolgoznak rajta…

Szintén furcsa hibrid a Space Pioneer cég (az eredeti cégnév kb. Pekingi Mennyei Harcos [Űrhajós?] Technológiai Kft.), amely a Tianlong-2 (TL-2) rakétájában az állami CASC űripari cégtől vásárolt YF-102 hajtóműveket használja. A TL-2 2 tonnát képes alacsony Föld körüli pályára állítani, és rögtön az első útján, 2023 április másodikán pályára állította a Jinta törpeműholdat.

A Space Pioneer TL-2 indítása

A cég további tőkét tudott bevonni a sikeres indítás után, és a terveik szerint már 2024-ben megkísérelhetik a jóval nagyobb méretű, de szintén kerozin-oxigén hajtóanyagú Tianlong-3 (TL-3) rakéta első tesztindítását. A TL-3 (dobpergés) egy Falcon-9 koppintás, az első indításoknál még egyszer használatos módban lesz elérhető, és akár 17 tonnás LEO vagy 14 tonnát is SSO pályára állítható. Később az első fokozat a Falcon-9 módira újra felhasználható lesz, és „természetesen” számolnak három első fokozat összefogásával létrehozott TL-3H változattal is, ami akár 68 tonnát is fel tud vinni majd LEO pályára.

CGI kép a Space Pioneer TL3-ról

Ugyanakkor vannak olyan cégek is, amelyek eltűntek a süllyesztőben. A OneSpace 2015-ben lépett a színre, majd 2019-ben volt egy sikertelen rakétaindítási tesztjük. A rakétájuk érdekessége az volt, hogy konkrétan egy katonai járművet használtak indítóállványnak, tehát nemes egyszerűséggel egy (feltehetően) kivont katonai rakétát alakítottak át a céljaikra. Viszont 2019 óta nem nagyon hallani róluk, így azt sem tudni, hogy egyáltalán működnek-e, vagy sem…

Virgin Orbit

A Virgin Orbit hosszú ideje küszködik, de a kegyelemdöfést az adta meg, amiben az utóbbi időben leginkább bíztak: az Egyesült Királyság területéről indított műholdakkal kívánták volna az egyre telítettebb amerikai piac helyett inkább az európai piacot meghódítani.

A 2023. január 9-én végrehajtott „Start Me Up” küldetés még mindig mindössze a hatodik LauncherOne indítás lett volna összesen, és az Atlanti-óceán fölött repülő Boeing 747-esről indított rakéta kilenc apró műholdat, elsődlegesen cubesatokat állított volna 555 km magas napszinkron pályára, de a második fokozat hajtóművel jóval a tervezett idő előtt leállt, mintegy 180 km-es magasságban. A vizsgálat szerint egy szűrő elszabadult és utat talált magának a Newton-4 hajtóműbe, leállítva a hajtóanyag áramlását.

A cégnek ez megadta a kegyelemdöfést: 2023. március 31-én a mintegy 800 alkalmazottjából elbocsátott 675 főt, majd pár nappal később csődöt jelentett, 153,5 millió dolláros tartozással. Mindezt úgy, hogy a Virgin csoport pénzügyi ágai nyújtottak már így is támaszt a korábbi hónapokban, összesen 102,3 millió dollárt öntve a cégbe. A nettó bevétele a cégnek 2022-ben mindössze 33,1 millió dollár volt, miközben a kiadása 191,2 millió dollárra rúgtak. Még egy figyelemre méltó szám: a cég a Virgin Galacticból való kiválása óta összesen 1 milliárd dolláros deficitet hozott össze…

2023 májusában a csődeljárás keretében a cég értékeit három cég vásárolta fel, a RocketLab megvásárolta a California államban, Long Beachen található gyártóhangárját annak teljes felszerelésével együtt. A cég tervei szerint a Neutron hordozórakéta gyártását fogják majd itt kivitelezni.

A rakétagyártó részleget a Vast Space vásárolta meg, amelynek része a Mojave-sivatag szélén található tesztközpont is. Végül a legdrágább elemként a Virgin Orbit Boeing 747-es repülőgépét a Startolaunch vásárolta meg,

Ezzel a cég sorsa beteljesült és lezárásra került…

Virgin Galactic

A másik Virgin űrcég, az űrugrásokra specializálódott Virgin Galactic bizony nagyon nehéz éveken van túl. A 2022-es évet nettó 500 millió dolláros veszteséggel zárták, és több mint 800 megrendelt (és mellesleg kifizetett) űrugrásra szóló megrendelésük van, amelyek akár már egy évtizede várakoznak a lehetőségre. Csakhogy az egyetlen bevethető űrugró hajójuk, a VSS Unity 2021 júliusi repülés után földre lett parancsolva, és az FAA alapos vizsgálatot tartott. A cég ez után közel két éven keresztül több módosítást hajtott végre a VSS Unityn.

A Virgin Galactic „Galactic-1” útján készült fotó

2023. április 26-án egy hajtómű nélküli siklórepülést hajtott végre a VSS Unity, amely így közel két év után az első repülése volt a típusnak, majd május 25-én egy teljes értékű, 87 km magasságot elérő űrugrást. Végül június 29-én a VSS Unity a visszatérés óta az első kereskedelmi repülést is sikeresen végrehajtotta, amelyet az Olasz Légierő és az Olasz Nemzeti Kutató Tanács által még 2019-ben rendelt meg, az úton két olasz tiszt és egy tudós tucatnyi kísérletet hajtott végre a mikrogravitáció körülményei között.
Ezután augusztusban, szeptemberben, októberben és novemberben is egy-egy turistákkal végrehajtott repülést teljesített, majd a cég közölte, hogy a Unity 2024 közepén várhatóan le lesz állítva, addig havi egy repülést teljesít majd.

A jövőben pedig csak a még mindig csak épülő Delta-osztályú űrugró járművek lesznek használatban. Az első példányt, a VSS Imagine-t 2021-ben bemutatták, de aztán félre lett állítva, hogy a Eve és Unity mihamarabbi visszatérésén dolgozzanak. A VSS Imagine a cég reményei szerint jóval profitábilisabb lesz, lévén már 6 utast vihet magával (a Unity csak négyet vihetett), illetve kéthetente útnak indulhat, míg a Unity esetén a repülések közötti karbantartások egy hónapig is eltartottak.

Talán jövőre már új képet is kaphatunk a „Delta-osztályú” VSS Imagine-ről

Bár a cégnek mintegy egy milliárd dollár forgótőkéje maradt, mégis a bevételek növelése az elsődleges cél, így például „prémium jegyet” is lehet venni, egymillió dollárért, szemben a jelenleg 450 000 dolláros „normál” jegyhez képest, és ez soron kívüli repülést tesz lehetővé.

Az viszont továbbra is kérdéses, hogy a hosszú vajúdás után mik a cég kilátásai, hiszen a több száz várakozó utas-jelölt feljuttatása évekre lefoglalhatja a cég erőforrásait, márpedig plusz bevételt tőlük már nem remélhet...

Dawn Aerospace

Az apró kis cég 2020-ban azzal lépett elő, hogy kis méretű, távirányított repülőgéppel vinnének fel nagy magasságba egy egyszer használatos gyorsító fokozatot, amelynek az orrán kisebb méretű műholdakat lehet pályára állítani. A pontosan meghatározott paraméter 150 kg-os tömegű műhold 600 km-es un. polár pályára való állítása.

A Dawn Aerospace koncepciójának lépései

A fejlesztés első fázisa egy kis méretű modell-repülőgéppel, a Dawn Mk-II Aurorával a vezérlés és az alapvető koncepció életképességét bizonyítsák. Először gázturbinás hajtóművel az alapvető repülési teszteket hajtották végre, összesen 8 órányi repülést elérve. Ezután rakétahajtóművel szerelték fel, és a fokozatosan növelt teljesítménnyel a cél Mach 3 feletti csúcssebesség elérése és egy 110 km csúcsmagasságú űrugrás biztosítása. A gép testében 3U (3 literes) űrtartalmú, 3 kg tömegű hasznos terhet tudnak eljuttatni ebbe a magasságba.

A tervek szerint a sikeres kísérletek után tovább léphetnek az Mk-III-ra, amely az eredetileg felvázolt képesség birtokában lesz.

Plasmos SpaceTruck

A Space Truck vagy Spacetruck (mindkettővel találkozhatunk már) angol szójáték, körülbelül űrkamionnak fordítható le. A Plasmos kis méretű űrjárműve egyfajta felső fokozat, közvetlenül csatlakozhat egy rakéta műhold-indító ESPA platformjára, és a tetején egy 400 kg-os vagy körben négy, legfeljebb 75 kg-os kisebb műholdat juttathat fel magasabb pályára, amelyre amúgy a hordozó-rakéta fokozat nem, vagy csak plusz pénzért (dedikált indítási szerződésben) lenne hajlandó.

A PlasMos SpaceTruck

A SpaceTruck azonban többfeladatú, képes lehet arra, hogy feltöltsön üzemanyaggal vagy akár javításokat hajtson végre egy műholdon. A végső feladatként pedig arra is képes lehet, hogy a kinyitható orra mögötti térben, egy manipulátorral egy cubesat műholdat, vagy egy nagyobb műhold egy elemét, legfeljebb 6-20 kg tömegig visszahozza a földre.

Az ígéretes tervnek (szokás szerint) a pénz szabhat határt, mintegy 18 millió dolláros befektetési tőkét kerestek, de ennek a pletykák szerint csak töredékét sikerült összeszedni. A jelen tervek szerint 2024-ben várható egy tesztjármű indítása, illetve már több 3D fém nyomtatással készült alkatrészt sikerült elkészíteniük, de a komplett rendszer ezek alapján még messze van a megvalósulástól…

Relativity Space

A 3D fémnyomtatásra épülő cég első rakétája, egy Terran 1-es március 22-én indult el a világűrbe, az első fokozat működése az elvártaknak megfelelő volt, de a második fokozat a szétválás után csak rövid időre tudta a hajtóművet beindítani, majd leállt és így nem volt képes az orbitális pályát elérni.

A Terran 1 „Good Luck - Have Fun” rakétájának indítása

Már az ide vezető út is rögös volt, március 8-ára volt az indítás kitűzve, de a második fokozatban egyszerűen nem tudták kellően hidegen tartani a folyékony oxigént. Március 11-én sikerült ezen felülkerekedni, de aztán rövid idő alatt két újabb akadály jelentkezett, először rögtön a hajtóművek begyújtása előtt állt le egy hibás szenzor miatt, majd végül a második fokozatban a hajtóanyag-nyomás esett le a határérték alá.

Ezek ellenére is a cég elégedett volt az eredménnyel, a cél az első fokozat sikeres indítása és a Max-Q (maximális légnyomás) régión való átjutás volt, ezeket pedig teljesítették. Hovatovább büszkén hirdették, hogy övék lett az első 3D nyomtatott rakéta, amely eljutott 100 km-es magasságba, illetve az első metán-hajtóanyagú rakéta, amely ilyen magasságba eljutott (a Starshipet megelőzve).

A hiba a vizsgálat szerint az volt, hogy egy hajtóanyag-szelep lassabban nyílt ki, mint arra számítottak, így pedig nem sikerült megfelelő mennyiségű oxigént juttatni az égéstérbe, így pedig végül a működése leállt.
A cég ugyanakkor röviddel később közölte, hogy ez volt az egyetlen Terran-1 indítás, a jövőben már kizárólag a jóval nagyobb Terran-R rakétára koncentrálnak. A Terran-R eredetileg még 2021-ben úgy lett bemutatva, mint egy olyan SpaceX Starship / Super Heavy klón, amely Falcon-9 méretű. Akkor teljes újrafelhasználhatóságot ígértek, és mintegy 20 tonnás teherbírást Alacsony Föld Körüli (LEO) pályára.

CGI kép a Terran-R indításáról, a korábbi Starship szerű kinézet helyett „csak” egy újabb Falcon-9 "klón"

Menet közben ez változott, immár csak az első fokozat visszahozásáról beszélnek, vagyis a működés a Falcon-9 újrafelhasználhatóságát mímelné. A teherbírása némileg magasabb, 23,5 tonna LEO-ra vagy 5,5 tonna geostacionárius pályára visszatérő első fokozattal és 33,5 tonna egyszer használatos módban.
Viszont korábban még 2024 volt tervezve az első indításra, ebből immár inkább 2026 lett, jelezve a cég óvatosságát.

Firefly Aerospace

A cég viharos háttérrel rendelkezik, 2014-ben, még Firefly Space System néven jelentették be, hogy a kis méretű hordozórakéták piacára kívánnak betörni Alpha, majd Beta elnevezésű rakétáikkal. Aztán a Virgin Galactic beperelte a céget, mivel az egyik alapító az állítása szerint a cég szellemi tulajdonát meglovasította, majd a nyomokat megpróbálta eltüntetni. A per súlyos hatással járt a cégre, és bár az alapítók szerint nincs köze hozzá, de ebben az időben egy tehetős európai befektető is kihátrált mögülük, ami végül a cég csődjét okozta. Ekkor tűnt fel Max Poljakov ukrán befektető, aki a Noosphere Ventures cégén keresztül megszerezte a cég többségét. A FireFly Aerospace néven újra formálódott cég 2017-ben jött létre, és többek között Ukrajnában is megnyitott egy kutató-fejlesztő bázist. A cég jól haladt az áttervezett, jóval nagyobb Alpha megvalósításán, de a 2021-es első indítás kudarcba fulladt. A második, 2022-ben végrehajtott indítás, ahol különféle iskolák cubesatjait állították pályára, már részben sikeres volt, de a tervezett 300 km-es körpálya helyett 219 x 279 km-es elliptikus pályára állították őket, az alacsony alsó pont miatt pedig rövid idő, mindössze nagyjából egy hét után a műholdak elégtek a légkörben.

Ebben az időben lett a cégből kvázi kirúgva Poljakov, akivel szemben az volt a kifogás, hogy mivel a cég nem amerikai tulajdonban van, így az állami megrendelések kapcsán nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Így végül a cégben birtokolt részét a Noosphere Ventures eladta, bár Poljakov nem győzte hangsúlyozni, mennyire nem ért egyet a vádakkal.

FireFly Alpha „short notice” indítása 2023 szeptemberében

2023 szeptemberében ezek után egy teljesen sikeres indítást hajtottak végre az Alpha rakétával, amely különlegessége az volt, hogy az Amerikai Védelmi Minisztérium alatt működő Space Systems Command megbízását teljesítették, mégpedig mindössze 27 órával a szerződés aláírása után. A védelmi minisztériumnak régóta célja, hogy szükséges helyzetekben nagyon rövid reakcióidejű indítási képességet építsenek ki a privát cégek, amelyek szükség szerint képesek lehetnek a meghibásodott vagy esetleg elpusztított műholdak pótlására. Persze a valóságban ez messze nem így működik, hiszen „raktáron” kell lennie ehhez megfelelő rakétának, de az elv működőképessége bizonyítva lett.

A Firefly diadalmenete azonban nem folytatódott, a 2023. december 22-én végrehajtott negyedik Alpha indítás újfent az eredetileg tervezettnél alacsonyabb pályára állította a Lockheed Martin Tantrum műholdját.
Ettől függetlenül a cég nagyjából tucatnyi megbízással rendelkezik, a NASA-tól kezdve az L3Harris cégig, és a Northrop Grumman megacégtől megbízást kaptak az Antares 300 hordozórakéta első fokozatába szánt rakétahajtóművek kifejlesztésére, amelyek a korábban használt orosz RD-181 hajtóművek kiváltását célozzák.

A FireFly MLV kiépítéséről készült ábra

A cég 2025-re tervezi a nagyobb méretű MLV hordozórakéta első indítását, amelynek az első fokozata megegyezik majd az Antares 300-al, így pedig várhatóan nagyjából ahhoz hasonlóan 6-8 tonna pályára állítására lehet képes.

Stoke Space

A potenciális új startupok száma nemhogy csökkenne, de mindig jön egy újabb.

A Stoke Space 2020-ban alakult, részben ex-SpaceX és ex-Blue Origin alkalmazottakból. A cég két fokozatú, teljesen újra felhasználható rakétát kíván építeni, amelynek az elnevezése Nova. Az első fokozat a Falcon-9 első fokozatára emlékeztet, hét cseppfolyós földgázt és folyékony oxigént égető hajtóművel rendelkezik és képes az indulási helyére visszatérni a szétválás után. A nagy dobás a második fokozat lenne, amely 15 kisebb, körben elhelyezett hajtóművel rendelkezik, és körbeveszik a fémes, aktív hűtésű hővédő pajzsot, amely a visszatéréskor védi meg a fokozatot. Az orrán lenyíló raktérbe lehet a műholdat vagy műholdakat elhelyezni, és annak tömegétől függő pályára lehet állítani. A második fokozat pedig nem csak pályára tud állítani, de adott esetben bizonyos mértékű tömeget vissza is tud hozni a világűrből.
A cég eddig egy kis méretű makettet épített a második fokozat hajtóműveinek, illetve vezérlőrendszerének tesztelésére, a Hopper2 elnevezésű tesztjármű 2023-ban egy 15 méteres „ugrást” hajtott végre, majd biztonságosan visszaereszkedett a talajra.

A Stoke Space Nova járművének CGI ábrája

A cég korábban mintegy 75 millió dollárnyi tőkét tudott összekalapozni befektetőktől, amit 2023 végén további 100 millió dollárral fejelt meg. Az információk ugyanakkor eléggé hiányosak. Nem tudni, hogy a Nova pontosan mekkora, illetve mekkora terhet vihet a világűrbe. Arról sincs hozzávetőleges információ sem, hogy mikorra ígérik az első indítást.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!