Windows és Pentium

Windows

Itt megszakítjuk a hardverek elemzésével a cikket, mert beszélnünk kell egy másik újdonságról, az 1985-ben nyilvánosságra hozott Microsoft Windows 1.0-ról. Sokan úgy hiszik, és rosszul teszik, hogy a Windows volt az új generációs, grafikus felületet használó operációs rendszerek atyja. Bill -ünk legnagyobb sajnálatára, nem. A GUI ötletét először az Apple ültette a hétköznapi gyakorlatba, a Macintosh gépén (bár már ennél is korábban próbálkoztak, Lisa néven). Volt egy másik fejlesztőgárda is, a Digital Research, mely a GEM (Graphics Environment Manager – grafikus környezetkezelő) előállításával lépett elő. Sőt, már 1983 -ban bemutatta a Visicorp nevű cég a Visi ON, fekete-fehér grafikus felületű operációs rendszerét! De a pénz az nagy úr volt akkor is (és ma is!), és mivel az említett két cég nem tudta megnyerni a programozókat, így senki nem is vette meg azokat. Mert ugyan ki vesz olyan rendszert, amelyre programok nem születnek?

Itt érdemes még megjegyezni a Xerox egyik nagyon régi számítógépét, melyet elsősorban tervezési és kutatási célokra fejlesztettek, az Alto-t. 1973-ban készült el, és rendelkezett egér-alapú GUI-val! Bár nem kereskedelmi termék volt, ezért soha nem is vált közismertté, de innentől lehetne számítani a GUI időszámításának a kezdetét, az Apple termékének az eredetét.

Hogy ne szaporítsam a szót, gyorsan leszögezhetjük, hogy Bill Gates első grafikus rendszere nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Tele volt hibákkal, lassú volt, ráadásul Bill egy újabb perrel találta szembe magát. Az Apple megvádolta a Microsoftot, hogy a program javarészt az ő szabadalmaikon alapul, és még ipari kémkedéssel is szembesülnie kellett a Microsoftnak. Bill nem vonult a sarokba pityeregni, hanem egy sebtiben kidolgozott megállapodással, peren kívül sikerült megegyezniük az almás céggel. Ennek a megállapodásnak a részletei éppoly homályosak, mint Bill tekintete, amint belép 54 millió dollárt érő házába, hogy megtekintse előszobája falán egyik Monet festményét. (egyébiránt a ház elektronikai rendszerét egy speciális Windows NT vezérli, mely olyan dolgokat tesz lehetővé az ide látogatóknak, mint a személyre szabott hőmérséklet, zene és illat, és ha ez nem lenne elég, akkor a pillanatnyi hangulattól függő elektronikus festmények kavalkádja az impozáns ház falain)

Visszatérve a Windows első fellépésére, a siker egészen 1987-ig váratott magára; ekkor jelent meg ugyanis az Aldus Pagemaker, mely egy Windows kompatibilis szövegszerkesztő volt. Ennek az évnek a végén megjelent a Windows 2.0, ahol a felhasználók úgy érezhették magukat, mintha egy Macintosh gép előtt ülnének, voltak ikonok, többablakos kezelés, támogatta a dinamikus adatcserét és a bővített memóriát. Itt egy újabb per volt a láthatáron, de az Apple a korábbi megegyezésnek köszönhetően hamar elbukta.

1990-ben megjelent a Windows 3.0, melynek köszönhetően a felhasználók már tizenhat színt élvezhettek, ráadásul stabilabb és gyorsabb volt elődeinél. Új lett az Intéző és az ikonok is, bemutatkozott a Fájlkezelő és a Nyomtatásvezérlő, és a fejlesztők, mintha varázspálcával érintették volna meg őket, elkezdtek rohamos ütemben programokat gyártani az új rendszerhez. Az eredmény: egy év alatt hárommillió példány fogyott el a programból. 1992-ben debütált a Windows 3.1. Ebből a változatból már két hónap alatt sikerült hárommilliót eladni. Érdemes megemlíteni, hogy ez volt az első Windows, melyet magyar nyelven is kiadtak, és innentől ismerjük a TruType betűtípusrendszert. (az Almások már korábban élvezhették…)
A Windows 3.x operációs rendszerek abszolút piacvezetők voltak egészen 1997-ig, amikor a már két éve kapható Windows 95 végleg letaszította a trónról.

Windows 95

Az 1995-ben megjelent, minden szempontból forradalmi operációs rendszer számos újításaival egyből a telepítéskor szembesült mindenki: már nem kellett előtte a DOS -t is feltelepíteni. Gyakorlatilag a Windows 3.1 és a DOS ötvözete volt valóban megújult grafikus felülettel, TCP/IP alapú internet támogatással, telefonos hálózattal, fejlett Plug and Play képességgel, és legfeljebb 480 MByte fizikai RAM támogatással.

„Egy nap arra ébredék a sok bit az adatbuszok, memóriavezérlők melankolikus csendjében, hogy megszületett egy gomb és egy szó, mely azóta is ott található a működésükhöz szükséges rendszereken. A Start.”

(Részlet a Galactic IT Encyclopedia -ból.)

A termék megjelenését hatalmas kampány előzte meg, amelybe bevonták még a Rolling Stones együttest is a Start Me Up számával, továbbá felkérték a már akkor méltán népszerű és ismert programozót, John Carmack -ot, hogy ugyan készítse már el a Doom DirectX alatt futó verzióját. Ez volt a legköltségesebb és legagresszívabb reklámhadjárata a Microsoftnak, de meglett az eredménye, rengeteg ember megvette Amerikában, még olyanok is, akiknek nem rendelkeztek számítógéppel, viszont annyit látták a tévében a reklámot, hogy azt hitték, ettől biztos jobb lesz az életük. Bár most meg kell jegyeznünk egy, a Microsoftot rettentően bosszantó tényt, hogy minden sikerük ellenére ebben az évben a Doom több számítógépre volt feltelepítve, mint a Windows 95!

Pentium

1993. A Doom megjelenésének éve. És egy – ma már furcsának tűnő engedmény éve. Ugyanis a CERN pontosan ekkor jelentette be, hogy a Világháló mindenki számára elérhető és ingyenes! Hurrá! Hogy mi köze ehhez a részecskegyorsítójáról és antianyagáról méltán híres kutatóközpontnak? Annyi, hogy egyik munkatársuk fejlesztette ki a Világháló alapját, a World Wide Webet. De megjelent ebben az évben egy szó, egy kifejezés, mely örökre a köztudatba vésődött. Ez a szó pedig ez volt: Pentium, az Intel ötödik generációs, x86 architektúrára épülő mikroprocesszora, melynek első kiadása 3,1 millió tranzisztorral büszkélkedhetett. A névválasztásnak egyetlen oka volt, mégpedig az, hogy így az Intel el tudta kerülni, hogy a konkurens gyártók, mint az AMD, hasonló névvel lássák el saját termékeiket.

De essék pár műszaki magyarázat erről a csodáról: ekkor ismerkedhettünk meg a szuper-skalár kifejezéssel, mely azt takarta, hogy a Pentium két futószalaggal rendelkezett, amely lehetővé tette a ciklusonként egynél több utasítás végrehajtását is. Az egyik szalag bármilyen utasítást kezelt, míg a másik csak a legegyszerűbb, leggyakoribb utasításokat. (ez az újítás azonban nem volt új, korábban a RISC processzorok jellemzője volt!) Újabb mérföldkő volt a 64 bites adatbusz-szélesség, ami nem jelentett egyet azzal, hogy a Pentium 64 bites processzor volt, csupán megduplázták a ciklusonként a memóriából lekérhető adatok mennyiségét. És itt jelentek meg először az MMX utasítások is a multimédiás alkalmazások számára. Erre főleg azért volt szükség, mert küszöbön állt a fejlett grafikus felhasználó felülettel rendelkező operációs rendszerek színre lépése.

Megjelenésekor azonban vegyes fogadtatásban részesült, mert az első Pentium teljesítménye nagyjából megegyezett a kései AMD 486-osok teljesítményével. (hasonló anomáliákat napjainkban is lehet tapasztalni, és ez igaz a videokártya iparágra is!) Sőt, egy óriási blamázs is beárnyékolta az új jövevényt: a korai 60-100 MHz-es Pentiumok lebegőpontos egységeinek volt egy bosszantó hibája, nevezetesen, hogy néhány esetben csökkentett pontossággal végeztek osztási műveleteket. Ezt a hibát 1994-ben fedezték fel és FDIV hibaként híresült el, ami nagyon kellemetlen volt az Intel számára és csereakció keretében kicserélték a hibás processzorokat a javítottakra.

Később Pentium MMX néven került forgalomba az új termék, mely kiegészült 57 darab MMX utasítással, melyek a multimédiás alkalmazások teljesítményét növelték, mint például a digitális média be- és kitömörítését.
Az Intel a Pentium védjegyet a későbbi processzorgenerációknál is megtartotta, mely révén a Pentium név nagyon sikeres lett. Néhány mondatban mindegyikről ejtünk szót, de a lényegen nem változtat, egy olyan név rögzült az emberek tudatába, melyet egyhamar kitörölni nem lehet, hiszen ez a név elkísérte a processzort a Pentium Pro-tól az Extreme Edition -ig, s egészen napjainkig a Dual Core szériáig.

És elérkeztünk egy újabb ösvényhez, melyet az Intel vezetőmérnökei jelöltek ki számunkra a személyi számítógépek szövevényes, ágas-bogas, bitekből álló erdejében. Ezt az ösvény úgy hívták, hogy:

Celeron

A Celeron márkanév egyet jelent az olcsó árfekvésű számítógépekbe szerelhető processzorral. E név alatt forgalomba kerülő termékek alacsony áruk mellett valamivel gyengébb teljesítményűek voltak, mint drágább, Pentium névvel bíró társaik. Az első Celeronok 1998-ban kerültek a boltok polcaira, de az idő múlásával az Intel szinte valamennyi Pentium változat után kereskedelmi forgalomba helyezte a kisebbik testvért. Szükség is volt rá, hiszen nem mindenki tudta megfizetni az éppen aktuális leggyorsabb processzort, továbbá a Celeron kielégítette a főleg irodai számítógépek szerényebb processzor étvágyát. Az első Celeron az AMD K6 -osával versenyzett, és főleg olyan számítógépekbe került, melyek elsősorban nem játékra voltak kihegyezve. (akik meg mégis játszani szerettek volna vele, hatalmasat csalódtak…)

Meg kell még említeni az Intel egy másik fejlesztési ágát, mely a Xeon nevet kapta. Az ezzel a névvel napvilágot látott processzorok nagy teljesítményű szerverekbe és munkaállomásokba kerültek, s bár ugyanarra a mikroarchitektúrára épültek, de órajelben, gyorsítótárban és tokozásban számos eltérést mutattak a legerősebb Pentiumokhoz képest. Az idő múlásával a Xeon -ok voltak a többmagos processzorok előfutárai.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!