A meglepetés

Kevesebb, mint négyszázezer év kellett és a mutánsok teljesen kiléptek az emberek életéből. Nagyon ritkán tértek csak vissza és akkor sem maradtak sokáig. Olyankor megosztották az emberekkel a távoli vidékeken, pontosabban világokon szerzett információkat. Filozófiájuk újabb teóriáit, tételeit. Kóborlókká váltak és ez lett a nevük is. A visszatérőket már nem lehetett arcvonásaik alapján felismerni, mert fejlődésük alatt megtanulták a testük uralását, külsőjük megváltoztatásának titkát. Így lettek ők a világ legjobb utánzóművészei. S bármennyire is idegenné váltak a Kolónia lakói számára, mindig öröm övezte érkezésüket. Egyedül a Krónikás maradt mindig az emberekkel és soha, egyetlen percre sem hagyta el az anyabolygót. Illetve volt még valaki. Egy bizonyos figyelő s egyre őrültebb fényben égő szempár tulajdonosa, akiben a végkifejlet felé közeledett az aljas szándék.

Egy napfényes délelőttön három kóborló érkezett s összehívták azt a pár száz embert, aki pillanatnyilag a földön tartózkodott. Azt ígérték meglepetést szándékoznak okozni. Az egyik parkosított terecskén kezdtek munkához s két óra alatt felépítettek egy szabadtéri színpadot. A fák kellemesen hűs árnyékában heverészve irányították az építés folyamatát, gondosan ügyelve a legapróbb részletre is. A mű elkészült s impozánsan magasodott előttük az emberi kéz nélkül épült színpad. Estére felgyulladtak a furfangosan elbújtatott fénytestek és sejtelmesen varázslatos légkört teremtve, felgördült a függöny. Aki látta az mind meglepődött. Majd ahogy elkezdődött az ősi görög dráma és belépett egy teljesen ismeretlen férfi, a döbbenettől megdermedve, tág szemekkel nézték, amint szemük előtt elevenedik meg a történet. Fülük szomjasan itta a rég hallott emberi hangokat s önfeledten élvezték az előadást. Összekapcsolt tudatuk, pedig olyan némán hallgatott, amire nem volt még példa. Száztizennyolc perc önfeledt áhítat. Ez volt a kóborlók meglepetése. Tökéletesre sikerült.

Jóval az előadás végezte után derült fény a színpadon látott idegen nők és férfiak titkára. A mutánsok voltak azok is. Arckifejezésüket és testalkatukat egyaránt szabadon alakíthatták. Nem kellett nekik sem sminkes, sem maszkmester. Bárki alakját felölthették. Félelmetes képesség volt ez. Ugyanúgy, mint az, hogy senki sem láthatott bele gondolataikba. És az emberek ezért tudták igazán élvezni a színdarabot. És hálásak voltak érte.

A meglepetés azonban nem merült ki ebben az egy dologban. Az előadás után nyugovóra tértek az emberek és édesdeden álmodtak is. Újra átélték az álom gyönyörűségét, lelkük könnyedségét és szárnyalását. Csodálatos ajándék volt ez. A mutánsok ajándéka.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!