A Stanford korlátai
A Stanford korlátai
A csapat csakhamar szembesült több problémával is, de ezek közül talán a legnagyobb a számítógépeik jelentette szűk keresztmetszetben rejlett. Larry, Sergey és a többiek nekiálltak alkatrészeket szerezni további számítógépek összeszereléséhez, és mivel pénztárcájuk szűkös volt hozzá, hogy újonnan szerezzék be ezeket, így minden követ megmozgattak személyes környezetüktől kezdve a témavezetőjükön, Terry Winogradon (később a Google munkatársa) át egészen az igazgatóságig. Igyekezeteik dacára a program étvágya az adatbázis és a lekérések számának növekedésével rohamos léptékben nőtt -- egy ízben egy tanszéki mentor közbenjárásával sikerült hozzáférést szerezniük az egyik Sun Ultra géphez, aminek kapacitása közel tízszerese volt egy akkori átlagos PC-nek, de rövidesen ez is kevésnek bizonyult --, és alig győzték biztosítani számára a hardvert és a helyet. Szerencséjükre a Stanford internetkapcsolata úgy-ahogy bírta a megpróbáltatásokat, így e téren nem származott különösebb bonyodalmuk abból, hogy a kor egyik leggyorsabb interneteléréssel rendelkező intézményében láttak neki egy ilyen nagy adatforgalommal járó projektnek, de a pletykák szerint időnként megesett, hogy a Stanford teljes sávszélességét felemésztette a Google, bár normál esetben beérte ,,mindössze" a felével.
Ez az időszak mindazonáltal alapvetően befolyásolta a Google későbbi infrastruktúráját: mivel a különböző alkatrészek beszerzésekor jelentős szerepet játszott az alacsony költségvetés, kevés csúcsszámítógép helyett sok olcsó, kisebb számítási teljesítménnyel bíró eszközzel dolgoztak. Noha ennek előnyei később váltak igazán hangsúlyossá, már akkor nagy hatást gyakorolt a fejlesztés irányára: prioritást kapott a programkód és a felületek optimalizálása és letisztultsága, elősegítve a gyors futást a gyengébb komputereken is. Hasonlóan fontos következménye a könnyebb fejlesztés, a hatékonyabb erőforráskihasználás, valamint a hibás elemek menet közbeni javítása: míg egy szuperszámítógép megvásárlása és beüzemelése minden esetben jelentős összegeket emészt fel, a Google-éhez hasonló rendszerek lehetővé teszik a több, kisebb lépésből álló bővítést, így könnyebbé téve azt is, hogy mindig megfeleljen a teljesítmény az aktuális igényeknek, továbbá meghibásodáskor a hálózat egy-egy elemének kiesése nem befolyásolja drasztikusan a nagy egészet, és az egész rendszer kevésbé sebezhető.
A költségek miatt a szuperszámítógépekben gondolkodó vállalatok igyekeznek a fejlesztést a lehető legtovább húzni, ami a felhasználói élmény rovására megy. Tovább rontja a helyzetet a finomhangolási lehetőségek hiánya: egy-egy beruházás után a teljesítmény egy része hosszabb-rövidebb ideig kihasználatlan marad, ami az informatikai termékek piaci értékének rendkívül gyors amortizálódását figyelembe véve alacsony hatásfokú tőkefelhasználást eredményez.
A Google-nek ma különböző értesülések szerint egymilliónál is több szervere van világszerte. Egy ilyen infrastruktúrával rendelkező vállalat hálózatának térdre kényszerítése a mai technológiával közel áll a lehetetlenhez.
Akadtak egyéb kifogások is a programmal kapcsolatban: a webmesterek (akiknek egy része otthoni, a Stanfordéhoz képest sokkalta lassabb, ezáltal könnyebben túlterhelhető internetelérést használva üzemeltette honlapját) nem értették, hogy miért futnak be gyors egymásutánban lekérdezések weboldalaikra (amelyek olyan alaposak voltak, hogy alkalmasint még a titkosnak szánt aloldalakra is bejutottak), s tömegével írták a reklamáló e-maileket a Stanford rendszergazdáinak. A panaszos levelek miatt 1997 februárjában Steve Hansen (később a Google biztonsági részlegének vezetője), a Stanford informatikai biztonsági vezetője levelet intézett Page-ékhez, amelyben felszólította őket, hogy tegyenek valamit az ügy érdekében, mielőtt még külső erőknek kell eljárniuk. A csapat válaszként feltett az internetre egy weboldalt, amelyben megmagyarázták a sűrű lekérések okait, egyúttal annak módját is közölték, hogy hogyan lehet jelezni a kutatórobotnak, hogy adott honlapot ne térképezzen fel. Az elégedetlenkedő üzenetek viszont nem akartak abbamaradni: egyre többen figyeltek fel a Google-re a Stanfordon kívül is, és sok webmesternek nem volt ínyére az az objektív rangsorolási módszer, ami alkalomadtán nem az ő honlapjukat sorolta a legjobbak közé, függetlenül az esetleges elnyert díjak számától és milyenségétől. De ekkorra már elindult a lavina, az új rangsorolási metódus egyre több és több honlaptulajdonost sarkallt arra, hogy igyekezzenek minél jobb besorolást szerezni a Google indexében.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
