Hirdetés

2019. május 22., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » IT-ipar rovat

A Google első évei

Hogyan lett 2 fiatal cége szignifikáns gazdasági szereplő és az internetes világ egyik vezető márkaneve?

[ ÚJ TESZT ]

A kezdetek

A Google története

A kezdetek

A Google kaliforniai illetőségű cég. Az Egyesült Államok ezen régiója többek között arról is nevezetes, hogy itt a legnagyobb az egy négyzetkilométerre jutó vállalkozók száma, valamint itt található a Szilícium-völgy, az USA high-tech szektorának melegágya, mely mára már olyan neves cégeknek ad otthont, mint az Apple, Facebook, Hewlett-Packard, Intel, AMD, eBay, Adobe, Yahoo!, no meg természetesen a Google. Ennek oka, hogy a kaliforniai törvényhozás a többi államhoz képest határozottan kedvezőbb körülményeket biztosít az új és régi vállalkozásoknak, kezdeményezéseknek egyaránt, melyet a piac ki is használ: hemzsegnek a kockázati befektetők, jogi irodák, valamint a (leendő) vállalkozók.

1995-ben, a dotkomlufi* növekedésének eleje tájékán az informatikus mérnöknek készülő Larry Page* a Stanford Egyetem PhD-programjának nyílt napján vett részt látogatóként, mikor találkozott az ugyancsak mérnöki tanulmányokat folytató Sergey Brinnel*, aki másodéves PhD-hallgatóként az érdeklődők egy csoportjának -- épp abban, amelyikben Larry volt -- mutatta be a várost és az egyetemet; az egész napot végigvitatkozták, változatos témaköröket érintve (máig az egyik kedvelt időtöltésük). Habár nem voltak módfelett szimpatikusak egymásnak, mégis kialakult bennük egyfajta tisztelet a másik iránt. Részben ennek köszönhető, hogy a következő tanévben az addig disszertációjához témát kereső Sergey csatlakozott Larryhez, aki a BackRubnak elnevezett projektjén dolgozott, és ettől kezdve szabad idejüket ezen munkálkodva töltötték.

---

*dotkomlufi, internetbuborék: 1995-ben néhány internetes szolgáltatásra épülő vállalat tőzsdére vezetésével és szokatlanul gyors felértékelődésével indult meg az internetláz -- tömegével alakultak cégek, amelyek az online piactól remélték a gyors meggazdagodást, és ennek érdekében hajlandóak voltak hatalmas pénzösszegeket áldozni. Az általánosan uralkodó elképzelés szerint aki látogatókat tud a honlapjára vonzani, az hirdetési felületek eladásából vissza tudja nyerni a befektetett tőkét. A fő probléma az új szereplők üzleti stratégiájában gyökerezett; miután úgy tűnt, hogy az internetalapú vállalkozások tőzsdei értékét elsősorban a látogatottság szabja meg, a látogatók számára hasznos és vonzó szolgáltatások helyett oldalaik forgalmát úgy kívánták növelni, hogy ugyanolyan módon hirdették magukat, ahogy ők is pénzt kívántak nyerni: internetes reklámokon keresztül. Ebben támogatták őket az egyébként hagyományosan óvatos kockázati tőkések is, akik arra apellálva adtak nekik kölcsönt (a hirdetéseik finanszírozására), hogy a piac majd eldönti, mely versenyzőknek van ténylegesen működő modellje. Az elv szerint az esetleges veszteségekért bőven kompenzálják majd őket azok a támogatottjaik, akik a többi sikeres internetes kezdeményezéshez hasonlóan pénztermelő gépezetté váltak. Tényleges szolgáltatás és érték híján a lufi 2000 márciusában kipukkadt, számos vállalkozót és befektetőt magával rántva.

*Lawrence Page (East Lansing, Michigan, USA; 1973. március 26.) a Google társalapítója. Apja Carl Victor Page volt, egyike a Michigani Állami Egyetem első számítástechnikai diplomásainak, illetve ugyanott professzor is. Édesanyja Gloria Page, aki ugyancsak számítástechnikából diplomázott, és adatbázisokkal foglalkozik. Larry apjához hasonlóan a Michigani Egyetemen szerezte informatikus mérnöki diplomáját, melyet követően a Stanford PhD-programját választotta továbbtanulása színhelyéül.

*Sergey Mikhaylovich Brin (Moszkva, Szovjetunió; 1973. augusztus 21.) a Google társalapítója. Családjával 6 éves korában migráltak az Egyesült Államokba. Édesanyja a NASA-nál kutató, apja matematikaprofesszor. Sergey kiemelkedő matematikai tehetségének köszönhetően már 19 évesen diplomázott azon a marylandi egyetemen, ahol apja is tanított. Ezután iratkozott be a Stanford doktori programjára, ahol később közös projektbe kezdtek Larryvel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.