2019. július 19., péntek

Gyorskeresés

3D nyomtató építés a nulláról II.

Ilyen tempóval haladva pont leírom a teljes sztorit addig, míg a házi barkács teleportok el nem kezdenek terjedni idehaza…

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Még decemberben az első írást befejezve törekedtem arra, hogy minél hamarabb tudjam posztolni a második részt. Kicsivel több idő telt el, mint szerettem volna, ezt visszaforgatni már úgysem tudom. Ebből fakadóan a mellébeszélést hanyagolva folytatnám nagyjából onnan, ahol abbahagytam.

Ebben a fejezetben taglalni fogom a házilag kendácsolt tengely-egyengető technikát, az extruder fejlesztését, és rengeteg apróságot, amivel könnyebbé tehetjük az életünket egy DIY gép újjáépítése vagy az első próbálkozások esetén. A sárga elemekből álló gépem állta a sarat, sikerült elkészíteni vele nagyjából mindent, amire szükségem lesz a fejlesztéshez. A teljes újranyomtatást követően kiderült, milyen újabb hibák jöttek elő, és mit sikerült kiküszöbölni.

A legfontosabb talán az, hogy végre stabillá vált a szerkezet, nem ropog és kattog, nem olvad meg saját magától, és persze az esztétikumot szem előtt tartva, végre kinéz úgy, ahogy.

Az előző fejezetben már feltűnt néhány matt szürke elem. A géphez tartozó műanyag alkatrészek szintén ebből a Devil Design PLA-ból készültek. Első 1 kg-os tekercset igyekeztem úgy kiválasztani, hogy a hibák minél jobban láthatóak legyenek a nyomtatott elemeken. Sokat segít, ha később már tudjuk, mi az, ami félresikerült.

Vágjunk hát bele. Az első lépés a gép teljes szétbontása volt, ami ezután következett, már jól ismert folyamatnak tűnt...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.