Érzem hogy valami húz, emészt. Próbál felfalni pillanatok alatt, de én itt akarok maradni. Itt akarok "VELETEK"! Nem tudom mire vélni ezt a szörnyű érzést, ami beárnyékolja éjszakáim és sötét fátylat borít álmaimra. Az álmaimra, amik eddig tiszták és szabadok voltak. Most valami próbál szorítani magához, egy ismeretlen helyre. Nem akarom a helyet, nem akarom azt a valamit.
Nem azért mert félek az ismeretlentől, hanem érzem hogy nem enged kibontakozni.
A gyönyörű nappalok kezdenek lerövidülni, álomba ringat, nem úgy ahogy azt mostanában az este tette. De ez se volt mindig így. Voltak esték melyek álomból verejtékezésbe csaptak át, de nem gyötörtek állandóan. Ez az érzés teljesen új, és határozottan nem tetszik. Nekem nem ez kell, nem erre van szükségem. Ha eddig tudtam rajta változtatni, most miért nem megy. Ennél jobban már nem akarhatom.
A minap is reggel hétkor még javában fent voltam és közben egyszerre öntött el a düh, a szomorúság, a tehetetlenség, a beletörődés érzése, és ezek megállás nélkül váltogatták egymást.