2024. május 18., szombat

Gyorskeresés

Vizslákok

Írta: | Kulcsszavak: magyar vizsla

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A skót juhászom (Linda) után, aki 2008-ban, 15 évesen pusztult el, azt gondoltam, valószínűleg csak akkor lesz újra kutyám, ha majd a születendő gyerekek mellé időszerűvé válik egy háziállat. Ha akkor valaki azt mondja, hogy 2-3 év és nem egy, hanem három fog körülöttem (többnyire inkább rajtam) ugrálni, simán kiröhögöm.

Aztán kicsivel több mint egy év múlva az akkori sógorjelölt egy délután megjelent egy kis barna micsodával a karjában és minden megváltozott. Nem csak engem, hanem mindenkit fél perc alatt a mancsa köré csavart a tüneményes, gyurmatestű kis vakarcs. Jópár kutyafajtával megismerkedtem az évek során, de lenyűgöző volt, hogy mennyire okos, tulajdonképpen elég volt neki mindent egyszer vagy kétszer elmondani, megmutatni, nagyon gyorsan tanult. Persze közben hihetetlenül kajla is volt, rendesen próbára tette a rekeszizmainkat. Nem emlékszem már, hogyan jött a név, de végül Dömötör lett, vagy ahogy a barátai hívják: Dömi.


Döm-dö-döm érkezése után, 6 hetesen

Öröm volt az ürömben, hogy éppen előtte lettem munkanélküli, így rengeteg időt tudtam Dömével tölteni. Bármelyik magyar vizsláról szóló könyvet csapjuk is fel, hamar kiderül, hogy ennek a fajtának különösen nagy szüksége van az ember, a gazda közelségére. Persze minden négylábú szeret a gazdájával lenni, de kis túlzással azt mondhatnám, hogy a vizslának semmi se számít, ha ez a feltétel teljesül. Amennyire izgága kutyus, felfoghatatlan mozgásigénnyel, akár órákat is képes egy helyben megmaradni, egy a fontos csupán, valamelyik testrészével érinthesse élete értelmét. Tele van a YouTube olyan videókkal, ahol megpróbálják bemutatni a vizslatulajdonosok, hogy mennyit mozog ez a fajta, de igazából sokkal megterhelőbb a folyamatos igénye az együttlétre. Mármint megterhelő annak, aki ezt nem szereti, vagy nem erre vágyva tart kutyát otthon.

Szerencsére nálunk ebből nem volt probléma, az egész nyarat munkakereséssel és vizslázással töltöttem. Igazán könnyű dolgom volt a neveléssel, annyira érzékeny még a hanglejtésre is a fajta, hogy bőven elég ha nincs kedvesség a hangomban, már tudja, hogy valami nem stimmel. Hatalmasakat túráztunk, miközben a tágabb értelemben vett családot szépen lassan kiette a vagyonából. Itt jegyezném meg, hogy bár szófogadó kutyus és a családban mindenkire hallgat, a legtöbb fajtához hasonlóan ő is kiválaszt egy falkavezért, akinek a szava mindenki másé felett van.


Mindössze másfél évesen már komoly férfiember

Hamar eljött az ősz, nekem muszáj volt alkalmi munkákat elvállalnom, így aztán egyre több feladat hárult a többiekre Dömötör-t illetően. Valóban kiemelkedő mozgásigénnyel rendelkeznek, így aztán szó szerint beosztást kellett csinálni, hogy mikor ki viszi el sétálni, futni. Na nem mintha olyan egyszerű lenne őket kifárasztani, például történt egyszer, hogy a már említett sógorjelölt elvitte magával egy egész napos teljesítménytúrára, hegyek, dombok, erőltetett menet, miközben a tutyu persze rohangál fel s alá, többszörös távot megtéve. Tenyeremet dörzsölve vártam az estét, végre igazán ki lesz purcanva a kis dög. Meg is érkeztek, de ahogy kiörvendezte magát, első dolga volt, hogy megkeresse kedvenc játékát, azt a kötéldarabot, amit nagyon szeret kitépni a kezemből...

Az alkalmi munka aztán majdnem állandóvá vált és egyre nehezebben tudtuk megoldani a szükséges dolgokat Dömikével kapcsolatban. Így merült fel az ötlet, hogy kellene mellé egy másik vizsla, akivel jól lefárasztanák egymást. Még csak tervezgettük a dolgot, próbáltuk felmérni a terv sikerességét, amikor kaptam egy hívást, miszerint egy közeli faluban van egy vizslakölyök, akit nem tudnak a gazdái megtartani, ezért ha nem talál gazdára, elaltatják. Éppen egy hosszú út után döcögtem hazafelé, de úgy döntöttem nem totojázok, azon nyomban elmegyek érte. Mint kiderült, egy kislányról volt szó, aki már majdnem 4 hónapos volt, tehát méretben közel háromszor akkora mint Döme volt érkezésekor. Az első pillanattól fogva feltűnt, hogy bár kajla ő is, sokkal finomabb, lányosabb, mint a fiú volt. Gyönyörűséges, értelmes tekintettel ült le a lábamhoz és nézett rám várakozva, hogy akkor most mi is fog történni.


Mini, a királylány

Miniről tudni kell, hogy utolsónak született és sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán életben marad-e. Az orvos szerint gyenge az idegrendszere, ebből fakadóan rendkívül félénk, óvatos és néha meglehetősen nehezen viseli az autózást. De talán pont a félénksége miatt ennyire tündér, hihetetlenül szelíd, finom kutyus. Szépséges kislány volt, Dudu pedig jó kiállású fiatalember, nem túlzok, ha azt mondom: szerelem volt első látásra. De tényleg, nem győztem rájuk szólni, ugyanis szó szerint egyfolytában smároltak (leszámítva a bunyózást és a rohangálást).

Nagyon érdekes volt őket együtt látni, hiába csak egy év a korkülönbség, egy percig sem volt kérdés, hogy ki a vezér. De a kemény férfi sem élt vissza a helyzettel, számomra addig elképzelhetetlen dolgokat produkált, például rendszeresen hagyta magát a bunyóra tanítás közben, hogy Mininek is legyen sikerélménye. Természetesen a kötélhúzásba is hamar beavatta, de ott is ügyelt arra, hogy néha Manó is el tudja húzni őt, ami nagyon vicces látványt nyújtott, hiszen Dömi akkor már csupa izom macsó volt. Az is érdekes volt számomra, hogy bár rengeteg mindenben szinte rémisztően hasonlóak, bizonyos gesztusok, mozdulatok, reakciók egyenesen kísértetiesen, mindkettőjük külön egyéniség, összetéveszthetetlen jellemzőkkel.

A terv egyébként sikeres volt, ketten együtt egész nap meg sem álltak, sokszor még napközben is aludni kellett egyet, annyira fárasztó volt a közös program.

[link]
Néha azért akadtak összezörrenések...


... de semmi komoly.

Mivel negatívum nem igazán történt (mindössze egy papucs tűnt el, de a tettes a mai napig nem került elő), nem is volt kérdés, hogy mi lesz a válaszunk, amikor megkerestek minket egy utcára került vizslalányt illetően. Így aztán idén tavasszal még egy nunissal bővült a négylábú alakulat, mondanom sem kell, az ő beilleszkedésével sem volt semmi gond. Némi féltékenység azért néha előfordul, szegény Dömi sokszor nem tudja, hogyan bírjon el két akaratos nőszeméllyel, de ezek csak játékos összemordulások. A névválasztásért nem minket terhel a felelősség, megpróbáltuk átszoktatni másik névre, de nagyon nem akarta.


Sejla, a rosszcsont

Igencsak nehéz dolgom lenne, ha össze kéne szednem azt a rengeteg élményt és örömöt, amit ők okoztak, nem csak nekem, hanem mindenkinek akivel kapcsolatba kerültek. Bár nem eszünk egymás szájából és hasonló őrültségek, de a normális mértékig abszolút családtagként kezeljük őket, őszintén szólva már nem is emlékszem milyen volt nélkülük az élet. Amikor a személyes bejegyzés írására kattintottam, akkor csak pár képet akartam beszúrni, hát ez lett belőle, rengeteg a mesélnivaló...

Néhány fotó a végére:


Ekkora volt már Döme, amikor Mini megérkezett


Szegény Dömi már a második kölköt tanítja az önvédelemre


Nem csak Mini, hanem az összes vizsla tudja, hogy mindenhol jó, de a legjobb...


Nagyon meleg volt a nyár idén...

Hozzászólások

(#1) talmida


talmida
Közösségépítő

Nagyon szép kutyák! Gratulálok! ;) A bejegyzést is jó volt olvasni. :R Kicsit irígykedve nézegettem a képeket,...én ui. még nem vagyok elég bátor egy új kutyához, mert a legutóbbi kutyám elvesztése (autó balesetben hunyt el) nagyon megviselt. :((( ..bár egyre többet foglalkoztat a téma, én is örökbe szeretnék fogadni min. egy kutyust. :P

IN GOD WE TRUST!

(#2) Иван


Иван
őstag

Nagyszüleimnek van vizslája, Dorka. Az is izgága, szeretetéhes kutya. Ha nem szól rá az ember, akkor képes órákig könyörögni neki egy-egy simiért vagy akármiért. ÉS tényleg okos állatok. :K

Én azonban mindig is macspárti voltam :B

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

(#3) Bjørgersson


Bjørgersson
félisten

Nagyon szépek a kutyuk és nagyon jó volt olvasni a cikket! :R Nem tudnám elképzelni kutyák nélkül az életem, mondhatni köztük nőttem fel. :)

As if all this was something more than another footnote on a postcard from nowhere, another chapter in the handbook for exercises in futility...

(#4) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

A vizsla lökött egy kutyafajta, de tüneményes tud lenni :D (Gondolom, skót juhász után azt azért megfogadtad, hogy hosszú szőrűt többet nem...)

Én, ha elfogynak a skót juhászok, egyszer majd akitát akarok, mert talán az a legnormálisabban kinéző, házőrzőnek is jó kutya. Nem is túl hosszú a szőre, de nem is olyan rövid, hogy megfagyjon a télen.

(#5) Viszlát


Viszlát
addikt

talmida: köszi! Pontosan tudom, hogy milyen nehéz belevágni. Ha megteheted, vizslát fogadj örökbe, sajnos rengeteg utcára tesznek, mivel mostanában újra divatos fajta lett, viszont rengeteg odafigyelést igényel, így aztán pár hónap, vagy egy év után szépen megunják és kivágják. Szívesen segítek is akár, sok ismerősöm van aki ilyen menhellyel foglalkozik és külföldre is meg tudják oldani a szállítást.

kovy29: nekünk is folyamatosan volt legalább egy kutyánk, amióta csak az eszemet tudom. Aztán 13 éves koromban jött Linda és 15 évig élt velünk. Bár őt nem lehetett beengedni a házba a szőre miatt, azért ő is közel állt hozzánk így nagyon megviselt, amikor el kellett altatni. Szegény már annyira öreg volt, hogy az evés és a mozgás is fájdalommal járt, hiába, hogy egyébként nem volt semmi baja, tudtuk, hogy neki ez így már csak szenvedés. De a józan és okos döntés ellenére nagyon-nagyon nehéz volt az a nap, az egész család napokig csak kóválygott, én két napig nagyon aludni sem tudtam. Ezért voltam úgy, hogy jó ideig nem akarok kutyát és valszeg ha nem lettem volna kész tények elé állítva, akkor nem is vágtam volna bele máig sem...

Crystalheart: a házba nyilván nem lehetett beengedni a szőre miatt, de egyébként nekünk nem volt gondunk vele, kicsit több odafigyelést igényelt a tisztán tartása, de sokkal kevesebb időt vett el, mint a vizslák megmozgatása. Amúgy ha akita, akkor: Hachiko. :)

Iván: állítólag ez alkat kérdése, mindenesetre én rühellem a macskákat. :K

[ Szerkesztve ]

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#6) Bjørgersson válasza Viszlát (#5) üzenetére


Bjørgersson
félisten

Nekem régen édesapám foglalkozott kutyatenyésztéssel, nagyon sok törpe schnauzere volt, de csak nagyon keveset tartott meg közülük. Aztán ahogy megszülettem, abba "kellett" hagynia, mert nem lett volna se pénze, se ideje a családra és a kutyákra is, a legutolsó alomból megtartott egy fiút és egy lányt. Ezért mondtam, hogy jóformán a sok kis és később a két nagy kutya között nőttem fel, az udvaron mindig velük baromkodtam. Nyáron még nagymamámtól is kihoztuk a két snaci anyukáját nyaralni, mert egyébként panelban lakott. :)

Most egy 11 éves pulink (Bubu) és egy 2 éves biglink (Bogi) van, nagyon szeretik egymást (és én is őket), a puli visszafiatalodott a biglihez, ritkán lehet csak kibírni röhögés nélkül, amit leművelnek. Ők is nagyon szeretetéhesek és "irigyek, mint a kutya". :)

As if all this was something more than another footnote on a postcard from nowhere, another chapter in the handbook for exercises in futility...

(#7) Crystalheart válasza Viszlát (#5) üzenetére


Crystalheart
senior tag

Az igaz, kifutkározzák magukat is, ha elég nagy a kert. (Hárman vannak, és voltaképp csupaszon tartják mind a 600 m2-t, azaz az előkertet és a gazdasági udvart, bár így homokban járunk fű helyett.) De igazán senkinek nincs itthon ideje két-három havonta megfésülni őket, egy kutya is elég sok idő. Az egész udvar a szőrcsomóiktól bolyhos. :D És hát sajnos a házba, azaz az előszobába is be kell őket engedni, mert a selyempincsikkel nem lehet összeereszteni őket, néha viszont azokat is ki kell engedni elvégezni a dolgukat, és néha a kecskéket is ki kel hajtani. (Uh, néha komoly szervezőmunkát igényel, hogyan ne fusson össze ez a háromfajta állat :D) Olyankor, főleg ha mondjuk a vihar elől menekülnek be (a legkisebb dörrenéstől is félnek), irtó sok homokot behoznak, naponta több lapátnyit lehet összesöpörni. Szóval... soha többé hosszú szőrűt. Biztos van, akinek való, nekünk nem. Itt nincsenek farkasok, akik ellen a sörény ki lett fejlesztve. :)

Kösz a filmajánlást, ezt még nem láttam!

(#8) Eastman


Eastman
őstag

Gyönyörűek!

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#9) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Na, most olvastam egészen végig. Tényleg nagyon szépek, bár igazság szerint maga a magyar vizsla nagyon szép állat.

Amúgy a fiút ivartalanítottátok, hogy két léány is van mellette?

(#10) Viszlát válasza Eastman (#8) üzenetére


Viszlát
addikt

Köszi!

Crystalheart: nem, a lányok vannak ivartalanítva, Minit én vittem el, Sejla meg menhelyről jött, ott csinálták meg.

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.