2022. május 28., szombat

Gyorskeresés

Nokia N770- Ismerkedjünk a Maemo-val: Episode I.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Két héttel ezelőtt telefonkeresés nyomán böngészgetek a hardveraprón és valahogy megakadt a szemem egy Nokia N770 internet table elnevezésű készüléken. Gondoltam megnézem és rákérdezek az árára hátha a számomra elérhető kategóriába tartozik, de nem fűztem hozzá sok reményt, mivel az ilyen kompakt, nagy tudással rendelkező készülékek (főleg ha Nokia) elég drágák szoktak lenni. De láss csodát, nem igazolódott be a sejtésem és egy elég optimális árajánlatot kaptam rá és kis huzavona után meg is vásároltam.

Minden rendben ment az adás-vétellel, időben meg is érkezett a várt csomag. Gyorsan ki is bontottam, hogy szemügyre vehessem az új szerzeményt. És nem csalódtam. Pont megfelelő méretű,nem túl kicsi, nem túl nagy, pont belefér a kabátzsebembe. Kézbe véve a súly is megfelelő mert mint ahogy már azt a Blöff című film óta tudjuk "a súly a megbízhatóság jele". Elég masszív, jó műanyagokból rakták össze. Alapból egy tokban helyezkedik el, de ha kivesszük belőle és fordítunk rajta 180 fokot és újra ugyanoda visszacsúsztatjuk akkor egy kellemes fogást biztosító kapaszkodó lesz belőle. Egy hátránya van mindössze ha így használjuk, mivel ezesetben beletakar a stylus helyéül szolgáló kis nyílásba, amit így kicsit nehézkes kivenni de nem túlzottan zavaró. (Igen stylus, ugyanis a képernyő érintésérzékeny.) De akár stylus nélkül is használható a készülék az oldalsó és felső navigációs gomboknak köszönhetően.

A képernyő nagysága pont megfelelő és ráadásul remek képe van a 800x400-as felbontásnak köszönhetően. Filmek, képek abszolút élvezhetőek rajta. Az internetezésről még nem nyilatkoznék mivel még nem volt alkalmam kipróbálni, ugyanis itthon nincs WLAN hálózat, úgyhogy most inkább az egyébb képességekről beszélnék.
Az egész olyan mint egy kis számítógép, csak egy kicsit leegyszerűsítve. Mindez a Nokia Maemo rendszer által kel életre, ami egyébként Linux alapokon nyugszik (ha az értesüléseim nem tévesek). A rendszer megfelelően stabil összhatást kelt, nem fagyott le egyszersem. Az egészben az tetszik a legjobban, hogy pont annyi beállítási lehetőség van benne amennyire szükség van. Theát nem csak egy hordozható multimédiás készülék de nem is egy agyonbonyolított Windows alapú Pocket PC.

Van itt minden: szövegszerkesztő, PDF olvasó, rajzprogram, média lejátszó, Internet. Mi kell még? Ha talán valami mégis hiányozna akkor a neten válogathatunk még sok-sok alkalmazás közül.
Tehát eddig nálam jelesre vizsgázott a készülék. A netezés még hátra van, de gyanítom nem véletlenül az "internet table" elnevezés, így meglepődnék ha pont azt rontották volna el a finnek.

Folyt. köv.....

Hozzászólások

(#1) szablya


szablya
tag

Érdekes ketyere, várom a második részt :R

Madarat tolláról, embert desktopjáról. | Inni és inni adni. | Ellopták az alisok a tankot. | Az igazi tuningos Prescott kávét iszik. - all by szablya | "Igazat az igazaknak, zárják be a hazugokat!" \m/

(#2) Siera


Siera
senior tag

Tesztetős,de én még mindig tartom a korábbi véleményem :DDD

(#3) viktorhmv válasza Siera (#2) üzenetére


viktorhmv
senior tag

Szia!
Oszd meg velem légyszíves:)
:R

Grafikai és arculattervezés. Ezzel foglalkozom hivatás szerűen. Ha szükséged van egy lelkiismeretes tervezőgrafikusra akkor dobj egy PÜ-t nyugodtan. www.viktorsebok.com

(#4) Siera válasza viktorhmv (#3) üzenetére


Siera
senior tag

Amit MSN-en mondtam,mikor mondtam,hogy tedd fel blogra a tesztet :DDD

(#5) viktorhmv válasza Siera (#4) üzenetére


viktorhmv
senior tag

:D:D:R:R

Grafikai és arculattervezés. Ezzel foglalkozom hivatás szerűen. Ha szükséged van egy lelkiismeretes tervezőgrafikusra akkor dobj egy PÜ-t nyugodtan. www.viktorsebok.com

(#6) robert.90


robert.90
csendes tag

sziasztok
akadt egy kis problémán a n770-nel belső hibát (internal error) ir ki amikor fel akarok menni a netre.mi lehet a gond ?
segítséget előre is kösz.

(#7) killiem válasza robert.90 (#6) üzenetére


killiem
csendes tag

sammut neki!

World of tank!.....30/8945826

(#8) danih válasza killiem (#7) üzenetére


danih
addikt

Ügyes vagy, régészetből ötös

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.