2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Nokia N73: N-ekem új

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Először is köszöntök minden kedves olvasót aki megtisztel avval, hogy életem első blog bejegyzését olvasásra méltatja. Sok embernek már biztos volt N73 típusjelzéssel ellátott Nokia mobiltelefonja, és már már el is felejtette, de nekem még ehhez a típushoz nem volt szerencsém semmilyen formában ( a tesztek olvasgatásától eltekintve).

A múlt hét folyamán szert tettem egy Nokia N73-as készülékre az egyik jól ismert aukciós portál segítségével. (Részint kényszerűségből mivel az előző telefon vásárlásom csúnyán kudrcba fulladt de ebbe most nem mennék bele, majd talán máskor.) Az adás-vétel gyorsan és gördülékenyen lezajlott, nem volt semmi gond és ráadásul elég kedvező áron sikerült hozzájutnom.

Nézzük tehát magát a készüléket. Ami első blikkre szembetűnő az a készülék arányaihoz mérten nagy 240x320-as felbontású TFT kijelzője. Ennél nagyobbat már bele sem tudtak volna préselni.Ez számomra pozotív mivel így legalább kihasználták a telefon anatómiája által felkínált lehetőségeket, és igy a különböző multimédiás alkalmazások (pl: filmnézés, képnézegetés,játék) is élvezhetőbbek.
A gombsor erős közepes minőségű, nincs velük semmi gond, eltekintve attol, hogy egy parányival nagyobbak s lehetnének, de ez megszokás kérdése. Azt viszont nem értem h a jól bevált iránygombokat miért kellett joystickra cserélni (!?). Félreértés ne essék, a kategóriáján belül nincs vele semmi gond, de nem tudom mi lehetett az az előny a gombokhoz képest ami miatt le kellett váltani a jól bevált megoldást. Korábbi irásokban kritika érte a funkciógombok elhejezkedését, de nekem nincs velük semmi gondom, véleményem szerint teljesen rendben vannak.

Vegyünk egy 180 fokos fordulatot és vessünk pár pillantást a hátlapra is ahol egy 3,2 Megapixeles Carl Zeiss optika rejtőzik a szó szoros értelmében, ugyanis ezt egy elcsúsztatható műanyag ''libikóka'' védi. A "libikóka" kifejezés nem puszta szóhasználat beli ficamot tükröz, hanem elértünk a telefon talán leggyengébb pontjához, a hátlaphoz (ennél soha ne legyen több gondunk egy telefonnal). Ugyanis az a kis elcsúsztathtaó takaró lapocska nem éppen stabil, minden irányban izeg, mozog. Bár az a tényező az akkufedél csere után normalizálódott.

Na de tegyük túl magunkat a lelki megrázkódtatáson és koncentráljunk a fentebb már említett kamerára. Az általa készített képek egészen jónak mondhatók véleményem szerint. A színek szép élénkek és az élességgel sincs nagy probléma (persze tudnunk kell h mit lehet elvárni egy mobiltelefontól). A kamerához tartozó szoftverben, sok az N szériából már jól ismert beállítási lehetőség van amivel a fotózni kívánt témához igazodhatunk. Mindezt segíti az autofókusz funkció ami nem éppen elhanyagolható tényező.

Található még itt zenelejátszó is ami teljesen rendben van és a hangminőségre sem lehet panasz. Viszont a telefonhoz csak a szabványos Nokia fülest catlkaoztathatjuk, mert erre a célra sajnos nem található 3,5 mm-es jack csatlakozó. Ez igaz a vezetékes adatátvitelre is, ugyanis mini USB csatlakozás sincs a telefonon nagy sajnálatomra. Dehát ezekkel azért együtt lehet élni szerintem.

A készüléken a már jól ismert Symbian OS található ami minden igény kielégít. Gondolom aki egy kicsit is jártas a mobiltelefonok világában az jól ismeri így nem is mennék bele a részletekbe. A sebesség kielégítőnek mondható, de azért nem röccenésmentes, ugyanis a 200 Mhz körüli processzor éppen elég ennek a rendszernek (bár lehet, hogy ez csak egyéni probléma és ráférne egy szofverfrissítés). Viszont a fényképezéssel komótosan és türelmesen kell bánni, mert a hirtelen cselekedeteket az említett okok miatt nem tolerálja, ugyanis párszor sikerült lefagyasztanom a rendszert a nagy fényképezgetés közepette.

Mindent összevetve egy nagyon jó telefonnak lehetek a tulajdonosa és tudván, hogy manapság igen kedvező áron juthatunk hozzá a használt piacon mindenkinek nyugodt szívvel ajálhatom.

Pro:
- Nagy kijelző
- Jó kamera
- Jó design
- A Symbian minden előnye...

Kontra:
- ...és hátránya (evvel a vassal lassu egy kicsit)
- Nincs 3,5mm-es jack csatlakozó és mini USB csatlakozás
- Joystick (az iránygombok helyett)
- Gyenge minőségű kamera fedél

Hozzászólások

(#1) Daweee


Daweee
őstag

a 20K még mindig jó ár érte? én úgy háromnegyed éve váltam meg tőle ennyiért :F
Egyébként jó kis mindenes, sok boldogságot hozzá :D

(#2) Wictor


Wictor
senior tag

Most adtam el egy MusicEdition-t 13000-be... :D

A külső hangszóró amúgy nem recseg?

[ Szerkesztve ]

(#3) viktorhmv válasza Wictor (#2) üzenetére


viktorhmv
senior tag

Szia!
Nem recseg szerencsére:R

Grafikai és arculattervezés. Ezzel foglalkozom hivatás szerűen. Ha szükséged van egy lelkiismeretes tervezőgrafikusra akkor dobj egy PÜ-t nyugodtan. www.viktorsebok.com

(#4) D1Rect


D1Rect
félisten

Nekem is volt, nagyon lassúnyak bizonyult, ezért olyan 2 hét után elbúcsúztunk.

(#5) Samus


Samus
addikt

Ez semmi. Haveromnak is ilyen van. Egy éves. Fél éves korában eltörte a joy-t (ráugrott egy buli közepén a sok marha, ő alul, telefon zsebében, alul...), érdekes témát használt, olyan volt a háttér, mintha egy 9mm-es átlőtt volna rajta. Tíz hónapos korában szerencsétlen módon a telefon kezet fogott a betonnal, a kijelző több helyen megrepedt, csíkos a kép, az alsó fele is alig látszik. Így használja azóta. Persze nem csináltatja meg, mert minek, jó így is, bár sms-t nem tud olvasni, ha hívják, nem tudja ki volt...(nem lehet elolvasni)

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#6) geri| válasza D1Rect (#4) üzenetére


geri|
aktív tag

Dettó! Nekem mondjuk a Music Edition verzió volt, de akkoris...

LiveStrong

(#7) viktorhmv


viktorhmv
senior tag

Varom az eszreveteleket a cikkel kapcsolatban. Mint emlitettem ez az elso irasom, tehat csak kimeletesen:D
Koszonom, hogy elolvastatok!
:R:R

Grafikai és arculattervezés. Ezzel foglalkozom hivatás szerűen. Ha szükséged van egy lelkiismeretes tervezőgrafikusra akkor dobj egy PÜ-t nyugodtan. www.viktorsebok.com

(#8) gamerkiller


gamerkiller
senior tag

3 napja van nálam egy ilyen teló, és az első vélemény az az hogy: :Y .. Eddigi legjobb... :)

Sony PSP Slim & Lite + 8Gb, Nokia N Series 73 + 2Gb ¤¤ Steam: hayhap4pa ¤¤ Bad Company 2 : Hayh4

(#9) Daweee válasza gamerkiller (#8) üzenetére


Daweee
őstag

:Y ? Jah, néha rám is rám jött az ásítás míg betöltött egy-egy menüpontot :D

(#10) gamerkiller válasza Daweee (#9) üzenetére


gamerkiller
senior tag

Nem tudom mi bajod vele, nálam egyáltalán nem lassú.. 1gigás kártya van benne plafonig pakolva, és kb 2 megám van telefonon is.. Nem panaszkodom, mert nincs okom rá! :U

Sony PSP Slim & Lite + 8Gb, Nokia N Series 73 + 2Gb ¤¤ Steam: hayhap4pa ¤¤ Bad Company 2 : Hayh4

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.