Első napi program: Élve eljutni Békéscsabáról Sárospatakig... és a Megyer-hegyi tengerszemtől Pálházáig. Mostanában nem jártam a 47-es főúton, de nem is fogok. Köröstarcsa és Szeghalom között katasztrófa. (ja, máshol is...) Ez nemhogy főútnak nem jó, de még harmadrendű útnak sem! Szó szerint életveszélyes! Akinek arra van dolga, jobb ha Doboz-Vésztő-Szeghalom felé megy. Ott is van ahol kátyús, rossz, de legalább nincsenek kamionok. No visszakanyarodva a pihenésre... Pihenni indul az ember, de amennyi stresszt kap út közben...

Első megálló Sárospatak. Parkolni szerencsére ingyen is lehet. Sétáltunk egyet a vár körül, meg a főtéren:

Utána megnéztük a tengerszemet is. Gyalog se lett volna csak pár kilométer, de mivel úgy is arra kellett menni, így a szőlők aljáig autóval mentünk. Itt csak pár autó volt, de volt aki egészen felment kikerülve a sorompót is... lustaság fél egészség.
Egész jól ki van táblázva merre is található a látványosság. Megérte megnézni, de a netes képekkel ellentétben most pocsék volt a víz.

Irány Pálháza, innen már nincs messze! Szerencsésen megérkeztünk, lepakoltunk a szálláson, majd felkerekedtünk és szétnéztünk. Például a kisvasút menetrendjét nem sikerült a neten fellelni, de a kocsmában nagyon készségesen elmondták mikor megy, meg mit érdemes megnézni.
Nos, elég logikátlan a menetrend: 10-kor indul az első, 15 órakor meg már jön is vissza az utolsó járat. 8km-t megy a kisvonat, oda-vissza egyébként 1600Ft-ot kérnek. Nem éreztem jogosnak, csak az út vége szép. Lényegtelen, mert esély nem volt elérni a retúrt. Tettünk egy szép kis 30km-es túrát: kb Rostalló-Sólyom-bérc, Nagyhuta, Kishuta, Pálháza útvonalon.

Harmadik nap ismét nekiindultunk, és Füzérradványon át egészen Füzérig túráztunk. A füzérradványi kastélypark gyönyörű szép, itt akár egy fél napot is el lehetne tölteni vagy többet is. A kastélyba sajnos nem lehet bemenni, mert felújítás alatt áll. Ami érdekesség, hogy itt az ég világon senkivel sem találkoztunk az erdőben. Ez volt a legrosszabb szakasz, mert sok helyen kidőltek a fák, és nem lehetett látni merre is kéne menni. Szerencsére Vanda ja nem, Windy adott némi segítséget. Azért ott a hegyek között nem mindig volt toppon, ugrott párszor 100 métereket... Meglett az út, 3 óra! alatt beértünk Füzérkajatára. 6km... sokkal tovább tartott, mint terveztem. Onnan tovább Pusztafaluba, majd Füzérre. A terv az volt, hogy az esti busszal hazamegyünk Pálházára. Nos, átszállásos busz van, Dobogóig el is jutottunk, de oda nem érkezett meg a másik busz. Végül stoppal hazajutottunk. Sötétben már nem túl jó ötlet országúton gyalogolni.

Utolsó nap még megnéztük Kőkaput mert első nap Rostallón szálltunk le, és teljesen elkerültük. Szép kis tó, plusz egy hotel tulajdonképpen Kőkapu. Egyébként a kőkapu a kisvonatnak az alagútja...
Ami még érdekesség, hogy a helyiek az út közepén szoktak száguldozni nem kimondottan alacsony tempóval, nem árt óvatosnak lenni... Bónuszban egy-két helyen méternyi aszfalt is hiányzik az útból és rengeteg az őz!

Regéci lakos, békésen napozott a várhoz felvezető aszfalton. Szerencsére nem ütötte el senki. Sajnos (oda is) mindenki autóval akar felmenni, gyakorlatilag a várkapuig, vagy ha lehetne akkor szerintem a bástyára is felmennének. Nem, nem az idősek, meg bottal közlekedők, hanem a 30-40-es korosztály. Komolyan, 1 métert nem tudnak gyalog megtenni. Igen, mi korosztályunk. A következő generáció még rosszabb, mert azok még a várban is csak a telefont nyomkodták. Szerencsére nincs nagyon térerő a hegyekben, így kénytelenek a tájra is rápillantani néha.

Hazafelé még Boldogkő várát terveztük be, de annyian voltak ott is, mint az oroszok. Természetesen autóval, a vár kapuig végig mindenhol autó, tömeg. Ezt a várat így most nem néztük meg. Majd legközelebb.