Az első még hajdanában, danában volt, amikor még a Hungarocamion esztergályosa voltam. Naponta más volt a soros, naponta más főzte a kávét.
Karavánt vettünk, összedobtuk rá a lóvét, és az vette meg, akinél kifogyott az előző zacsi.
No, én jövök, lássunk neki. Megtömtem a kávéfőző bélését becsülettel, még le is nyomkodtam az őrölt kávét, hogy erős legyen a főzet. Úgy szeretjük.
Vártunk, csak vártunk. Fincsi illat szállt a levegőben, viszont nem jött a főzőből semmi. Mint kiderült, nem öntöttem bele vizet.
Ezek után ha én voltam a soros, szúrós pillantások ellenőrizték tevékenységemet.
A másik eset most szombaton történt.
Mikor hajnali 7:40-kor felkeltem, rögtön feltettem egy kávét. Így szoktam, mert mire elkészülök a piperével, megreggelizem, addigra kész is, nem kell várnom.
Hallom ám, hogy krty, srrr, meg minden ilyen. Mámoros kávéillat ingerelt. Na, kluttyogjál csak, mindjárt megyek. A zajok elcsitulása után kimentem a konyhába, és reflexből olyan ordenáré módon káromkodtam, hogy azt csak akkor engedem meg magamnak, ha egyedül vagyok.
A pusztulat jöjjön rá, a kiöntőt elfelejtettem a kávéfőző kiömlő csöve alá rakni. Szép barnán terült el a kávé a gáztűzhelyen, és szemmel láthatóan rajtam röhögött.
Elzártam a gázt.
Tegyen föl másikat a görcs, elővettem az Omnia instant kávét, amit ugyan nem szeretek, de lustaság törvényt bont. Már csak az a poén, hogy szeptemberben lesz két éve, hogy lejárt a szavatossága.
- o -
Tudok ennél jobbat is, bár nem velem történt meg, és nem kávéról van szó.
Egy volt kollégám egy hétre, kettőre egyedül maradt, és házilagos receptfüzetből főzött. Külön az alaptételek, külön az eljárások, külön a kaják.
Egy reggel panaszkodott, hogy nem volt az igazi a lecsó, pedig még a rántást se égette oda...
(részhalmazát képezi a blokktársaimnak 
