Az egyik reggel kezdődik, amikor felkelek. Már rutinom van benne, majdnem két év alatt úgy alakult, hogy fél nyolc körül, de inkább kicsivel utána nyiladozik az értelmem. A nyolc órás híreket már reggeli közben kukkolom az M1 adásában.
Ezt érdekesnek találom. Egész életemben későn feküdtem, ha időm engedte, éjfél után is kukorékoltam. Logikus, hogy későn keltem, mondjuk úgy, hogy a déli híradó már ébren talált.
Nem értem. Vajon mi ösztökél, hogy este fél tíz körül nyugovóra térjek? Talán csak most találtam meg azt a ritmust, amelyre a szervezetemnek szüksége van?
Végtére is jól van ez így. Ha jó film, vagy érdekes K1, MMA brunszt, vagy mostanában ugye női foci borzolja az érdeklődésem, akkor persze ébren maradok, hiszen számomra már nincs muszáj, a koránkelést meghagyom az aktív dolgozóknak, és bizony ha egyik oldalamról a másikra fordulva meglesem az órám, amely három-négy órát mutat, akkor becs' szó, sajnálattal gondolok rájuk. Szóval a nem mindennapos fennmaradások után is automatikusan vigyázzba áll a szervezetem reggel nyolc előtt. Kicsit kornyadozom, de egy üdítő délutáni szunyóka helyrezökkent.
No, szóval az ébrenlét az egyik életem.
Napi rutin feladatok, hogy őszinte legyek, rühellem az egészet. Takarítás, pfujj!
Bevásárlás, elmegy, jó kis séta, bámészkodás, nők leszólítása, miszerint csókolom, buta férfiből vagyok, el tetszene árulni, hogy melyik a kelkáposzta? Persze tudom, hogy melyik az, de élményszámba megy, ahogy kiváltom a nőkből az anyáskodó segítőkészséget. Még azt is elmondják kérdés nélkül, hogy mennyi krumplit pucoljak hozzá a főzelékbe, és ha látom, hogy ráér a hölgy, akkor még ragozom is a dolgot, hogy ugyan köménymag kell-e bele, no meg kolbász, vagy virsli az üdvözítő végkifejlet a főzésben.
Tudok főzni, de élvezem a tracsit, és élvezem, ahogy egy nő örül annak, hogy egy buta férfinak hasznos tanácsokat ad. Természetesen illő tisztelettel megköszönöm a jóindulatot, és sajnálkozom jó nagyokat, hogy az illető hölgy nem velem él, és gratulálok a férjének, hogy ilyen nagy tudású, jól főző, ráadásul kellemes megjelenésű felesége van. Bejön, frankón bejön. Idáig egy nő se akadt, aki ne mosolyogva vette volna tudomásul szavaim.
Meg az egyéb napi izék.
Például főzés. Keservesen állok neki, de ha elkezdtem, egyre lazábban állok neki a feladatnak. Akkor kezdem, amikor már a gyomrom is azt mondja, hogy ideje. Ez általában délután következik be, úgy három és négy óra közt. Mindig van itthon minden, amire szükségem lehet, és ha áhítozom egy kajára, akkor nem add Uram, de rögtön, hanem nyugi, megvásárolom a szükséges dolgokat, aztán ha úgy érzem, hogy eljött az ideje, akkor uccu neki. Így volt ez ma is, a hét közepén betervezett pásztorrihonyát ma tettem kézzel foghatóvá, ehetővé. Ja, nálam a tarhonya rihonya, így értsd, ha egyáltalán eljutottál idáig az olvasásban.
A másik életem az álmok világa.
Álmaimban is élek, létezem, és élvezem ezt a létet. Színesben álmodom, minden tapintható, érzem az illatokat, szagokat, mintha valóban átélném az eseményeket. Aztán persze ki tudja, talán tényleg megtörténik velem minden, hiszen életszerű az élmény.
Vannak visszatérő álmaim.
Például ha rátalálnék arra az utcára, amelyről álmodom, meg tudnám mutatni azt a házat, amelyet rendszeresen látok, de még soha nem nyitottam be a kapuján. Fogalmam sincs, hogy mi dolgom vele, de időnként előjön, és megcsodálva elsétálok előtte.
Másik példa egy emeleti lakás, amelyből csodálatos kilátás van egy folyó kanyarulatára. Felső emelet, de fogalmam sincs, hogy hanyadik. A lakást viszont felismerném, hiszen sokszor láttam már.
Aztán vannak a melós álmok. Érdekes, hogy dolgoztam pár helyen, mégis a Cumigyár a domináns. Az előtte lévő melóhely sem volt piskóta, ami a kellemetlen élményeket illeti, de a Cumigyár kenterbe ver mindent. Ugyan nem rémálom, de mintha adós lennék valamivel. Állok a gép előtt, az idő megy, a meló meg nem halad. Küszködök, imádkozom, hogy ne jöjjön a főnök, és hajtom magam. Nem megy. Fogalmam sincs, hogy mi a gond, de a boga Úr Istennek nem megy rendjén semmi. Általában nincs vége az ilyen álmaimnak.
Néha álmodom azokkal, akik kedvesek voltak számomra a Cumigyárban. Pontosítok, főleg eggyel. Özvegy asszonyka, ahogy én is özvegy vagyok. Nem egymásnak vagyunk kitalálva, így egyrészt nem szerelem, másrészt plátói a dolog. Szóval találkozunk a melóhelyen, megöleljük egymást, ahogy ezt megtettük búcsúzásként utolsó munkanapomon, és ez kimondhatatlanul jó érzés. De olyan is van, hogy én megölelném, de elutasít, és a frizurája közel sem olyan, mint az életben, pedig ő az.
A harmadik életem a mesék, ábrándozások világa.
Jelen van úgy mindennapi életemben, mint álmaimban. Ha rám omlanak a falak, ha úgy érzem, hogy nincs kiút, ez az életem akkor is menedék marad számomra. Sokszor merítettem belőle erőt, és a mesék világa nem volt hálátlan.
Csak egy agymenés ez az egész, és ha eljutottál idáig, köszönöm, hogy elolvastad.
