Valahol a mesés keleten volt egy birodalom. Nem volt nagy, nem volt kicsi, nem volt gazdag, de szegény sem.
A szultánt Mahmudnak hívták.
Bölcsen írányítgatta birodalmát. Szerette a nép, hiszen jólelkű volt. Persze olyan is előfordult, hogy büntetnie kellett, akkor pedig a bűnöst kegyetlen kínzásnak vetette alá.
A keleti szokásoktól eltérően nem voltak ágyasai, nem volt háreme. Egyetlen felesége volt, a gyönyörűséges Zulejka, akiért akár az életét is feláldozta volna. Senki rá nem nézhetett, mert ha megtette volna, kegyetlen kínzásra számíthatott.
Vagyis egyvalaki mégis megtehette. A szultáni család orvosa, egyben bizalmasa, Dzsáfár.
Volt egy szolga az udvarban, Ali. Egy napon épp a virágokat gondozta, amikor a gyönyörűséges Zulejka kikönyökölt ablakán. Ali felnézett rá, aztán gyorsan elbújt a bokrok közé. Megúszta, nem látta meg senki.
A látvány nem hagyta nyugodni. Ki akarta verni a fejéből a gyönyörűséges Zulejkát, nem sikerült. Aztán kitalált valamit.
Úgy intézte a dolgot, hogy Dzsáfár útjába kerüljön, és megszólította.
- Ó nagyuram, Dzsáfár, tudsz egy kis időt rám pazarolni? Ali vagyok, egyik a sok szolga közül.
- Mondjad, Ali.
- Tudsz titkot tartani, nagyuram?
- Igen.
- Itt a falnak is füle van. Kérlek, keress meg szerény otthonomban napnyugta után. A piac melletti sárga ház.
- Rendben van, Ali.
Úgy is lett. Napszállta után Dzsáfár kopogtatott Ali ajtaján, aki hajlongva üdvözölte őt, és miután leültette, kávéval kínálta.
- Ó nagyuram, Dzsáfár, száz aranyat kínálok Neked.
- Mit kéne tennem érte?
- Intézd el, hogy a gyönyörűséges Zulejka melleit megcsókolhassam.
- Rendben van, Ali.
Dzsáfár a palotába sietett, és a gyönyörűséges Zulejka számára kikészített éjjeli öltözék mellrészét bekente viszketőporral.
Reggelre a gyönyörűséges Zulejka már nagyon szenvedett, Mahmud pedig Dzsáfárért szalajtotta egyik szolgáját. Jött is Dzsáfár, és miután megvizsgálta a gyönyörűséges Zulejkát, a következőket mondta.
- Ó nagyuram, Mahmud! Nagy a baj. A betegség gyors lefolyású, és szinte halálos. Azonban szerencsére van gyógymód. Az egész szultánságban egyetlen ember van, akinek a nyála meggyógyíthatja feleségedet, a gyönyörűséges Zulejkát.
- Ki az, mondd hamar!
- Ő Ali, és itt lakik a piac melletti sárga házban.
Mahmud máris küldetett Aliért. Hozták a testőrök, Ali reszketve borult Mahmud lábai elé.
- Ali! Megparancsolom, hogy amig a nap delelőre nem ér, nyáladdal áztasd feleségem, a gyönyörű Zulejka melleit! Ha nem teszed, kínhalállal halsz!
Ali nem tehetett mást, órákig nyalogatta, csókolgatta a gyönyörűséges Zulejka melleit. Élete legszebb órái voltak ezek, boldogan tett eleget a parancsnak.
Napszállta után Dzsáfár bekopogott Alihoz. Ali beengedte őt, de már nem volt alázatos.
- Mit keresel itt, Dzsáfár?
- Jöttem a száz aranyért, amit ígértél.
- Bolond vagy Te, Dzsáfár. Ha lenne száz aranyam, akkor nem lennék szolga. De ha lenne is, nem adnám oda, mert amit akartam, megkaptam.
- Rendben van, Ali.
Dzsáfár a palotába sietett, és a Mahmud számára kikészített éjjeli öltözék ágyéki, és fenék részét bekente viszketőporral.
Reggelre Mahmud már nagyon szenvedett, és Dzsáfár vizsgálata után azonnal küldetett Aliért...
-o-
Ezt a történetet pár éve olvastam valahol. Most eszembe jutott, és lejegyeztem. Aki ismerte, az már abba is hagyta az olvasást, aki meg nem, annak remélem jó szórakozást nyújtott.