Egy asszonyka nekem szegezett egy kérdést, amelyre nem tudok jó szívvel válaszolni.
Felajánlottam neki, hogy teret kap a blogomban, ahol feltételezhetően lesz (jó)néhány hozzászólás, amelyekből leszűrheti a tanulságot. Elfogadta, mi több, kérte a publicitást.
A(z álneves) szereplők:
Asszonyka
Ákos, az asszonyka élettársa
Dani, Ákos fia
Robi, az asszonyka fia
Juli néni, Ákos anyukája, Dani nagymamája
Innen kezdve az asszonyka beszél.
Miért van az, hogy egy pasi jobban hisz saját gyereke elmondásának, mint a nőnek, akivel együtt él, és aki szintén saját gyereket nevel? (És persze ezáltal működik az aknamunka, a gyerek jól össze is ugrasztja a két felnőttet, és akár szakítást is elér.)
A történet lényege a következő: Danika nem először játssza el azt a történetet, hogy panaszkodik apucinak, hogy én csak bántani tudom, szerinte másféle kapcsolat nincs köztünk.
Tudni kell, hogy rendszeresen leültem (ahogy eddig is bármilyen témában) mostanság beszélgetni a gyerekekkel a chathasználat íratlan szabályairól, a tanulás fontosságáról, a gyerekek szülőhöz való kapcsolatának fontosságáról. Szerintem egyik téma sem kiosztó jellegű, mint ahogy azt Ákos gondolja.
Ákos keményen nekem szegezte egyik este a kérdést, hogy miért van az, hogy a gyerekre csak rászólok, és egyéb kapcsolat nincs köztünk. Elmondtam neki, hogy többször szólhatnék a gyerekre, napjában legalább háromszor, de nem teszem, mert tudom, hogy mindig bántásnak vélik a felnőttek, úgymint ő, Juli néni, és a gyerek is a reakcióimat. Robira sokkal többször rászólok. Elmondtam azt is, hogy hiába ülök le beszélgetni a gyerekkel Robi jelenlétében, hogy ne érezze raportnak az egészet, mégis az eredmény mindig az, hogy egy büdös kérdésemre se válaszol, és a beszélgetés csak Robi és köztem folytatódik.
Ákos a szokásos szajkózásának kezdett neki, mely szerint én vagyok az, aki nem áll megfelelően a gyerekhez, nekem kell változtatnom. És különben is, mi az a plusz, ami Robi és köztem van? Válaszom csak annyi volt, hogy én vagyok Robi anyja, és nem vitatom el azt a pluszt, amely közte és Dani közt van.
Dani és az édesanyja közt nincs normális kapcsolat, akkor hogyan lehetne egy számára idegen nő és közte bármilyen kapcsolat is? Ezt már csak közbevetőleg kérdeztem.
Ákos a végén levonta a következtetést, mely szerint nem hisz nekem, hogy nem csak bántásból szólok a gyerekhez.
Mondta ezt annak ellenére, hogy nem egy beszélgetésünknek tanúja is volt.
Szóval miért is van az, hogy a pasik jobban hisznek a saját gyereküknek?
Fontos még a történethez fűznöm, hogy már volt arra bizonyíték, hogy Dani marhajól manipulál.
Robira panaszkodott folyamatosan nagyanyjának, hogy állandóan bántja őt, és a nagymami egy este nekiesett Robinak, amikor is nekem kellett megvédenem a fiamat.
Robi már korábban elmondta nekem a történteket, mely szerint Dani folyamatosan zaklatja. Én akkor nem szóltam sem Ákosnak, sem a nagymaminak.
Robi megelégelte a dolgot, és most az egyszer nekiugrott Daninak. Csont nem tört, sérülés nincs.
Most, hogy Juli néni nekiesett Robinak, kiszakadt belőlem, hogy talán Danika azt is közölhetné, hogy Robi (akire nem jellemző, hogy nekiesik ok nélkül bárkinek is,) miért is ugrott neki a sokadik zaklatás után (mindössze egyszer) a szegény kis Danikának.
Ott volt Ákos is, az orra előtt játszódott az egész.
Ákos és Juli néni is szembesült a drága Danika manipulációs készségével, ennek ellenére Ákos nem hiszi el, hogy Danika ismételten, sokadszor, folyamatosan manipulál.
A következő kérdés talán összefügg az előző történettel, így merült fel bennem:
Jól gondolom, hogy nemcsak az "anya" titulust, de a "gyermekem" titulust is ki kell érdemelni?