Sétálgatsz, fütyörészel, feltéve, hogy tudsz.
Az élet szép. Süt a nap, élvezed a létet.
Kavics kerül eléd. Nem kicsi, nem is nagy. Pofás darab, talán a Duna formálta olyanra amilyen. Nézed, és ha gondolkodsz is, az a pillanat tört része. Reflex indul, belerúgsz egy jó nagyot. Mosolyogva nézed csapkodó gurulását, aztán fütyörészve mész tovább. Az élet szép.
Egy őszhajú nénike kilép a kapun, napszemüvegén sötéten csillan a fény. Hihetnénk, hogy szemét védi az erős fénytől, de ezt a tényt megcáfolja a fehér bot, amellyel mentében tapogatózik.
Koppan a bot, jelzi a faltól való távolságot. Koppan a bot, jelzi, hogy a járda még tart, odébb van a szegélye. Koppan a bot, pár centivel eltéveszti a kavicsot. Koppan még egyet, s aztán csattan.
A nénike szerencsétlen módon rálépett a kavicsra. Hanyatt esik, tarkója fel akarja törni a betont, de feladja.
Mentők, részvétlen bámészkodók, még halk röhincsélés is akad.
A nénike meghalt.
Egyetlen kérdés van, és jól gondold meg, mit is mondasz.
Gyilkos vagy, avagy sem?
