Ma délben volt 59 éve, hogy először levegőt szívtam a tüdőmbe. Megrázó élmény volt nekem is, de inkább anyámnak, hiszen a dokik csak legyintettek.
1 kiló 35 deka, 8 hónapra született, sok reményt ne fűzzön ahhoz, hogy életben marad, anyuka.
Születhettem volna időben is, és akkor nagyobb lettem volna, de Isten úgy akarta, hogy megküzdjek az életben maradásért. Teljesítettem akaratát.
Apám bizonyára már embrió koromban is szeretett, hiszen nem bírta kivárni az időt. Minél hamarabb látni akart, és bizony hasba rúgta anyámat. Anyám megbocsájtott neki, én sem haragszom. Számoljon el tettével Isten előtt.
Valahogy nem tudom elhinni, hogy 59 éves lettem. Mondogatom, hogy ötvenkilenc, ötvenkilenc, de csak egy kétjegyű szám marad, semmi egyéb.
Gyakorlatilag egy bolondos kölyök vagyok, lelkem szabadon szárnyal a tizenhárom és harminc év között. No persze állapotomtól függően.
Na jó, én is éreztem már párszor valós életkorom súlyát, de ki ne érezné, amikor tragédia sújtja?
Szülinapom van. Szeretteim megajándékoztak, a haverok felköszöntöttek.
És tőlem nem kapok semmit?
De, ne aggódjak, teljesítem régi vágyamat. Tessék, kattintásra nagyobb is lesz ám:
Ha nem is igaz, akkor is jól esik, meghatódom saját magamtól.
