A kenyérke dicsérete
A kenyérke tényleg megérdemli a becézést. Ha kenyered van, mindened van. Nem ismerek jobb illatot, mint a sülő kenyérke illatát. Valami csodálatos.
Anno mi is sütöttünk itthon párszor kenyérkét. Este bekovászoltam, lányomra a "könnyebbik" feladat hárult. Korán kelt, és dagasztott, csak dagasztott. Mikor én keltem, a tészta már pihent egy kosárban, konyharuha alatt.
És eljöve a pillanat...
Sütő begyújt, hadd melegedjen.
Formázás, tepsibe vele, lányom kiváltsága volt vágásokat ejteni a tészta testén. Nyomi a sütőbe.
Idővel terjengeni kezdett a mámoros illat, és rohantunk a konyhába, hogy a sütő üvegén elemlámpával bevilágítva gyönyörködjünk a büszkén dagadó élet láttán.
Betetőzött a mámor. Kész volt a kenyérke, már ki lehetett nyitni a sütő ajtaját, ki lehetett venni a kenyérkét, vizes kézzel megsimogatni, gyönyörködni benne.
Egészségtelen, meg minden, de soha nem bírtuk ki. Keresztet rajzolt rá a lányom a késsel, és levágta az egyik sarkát. Négyfelé vágta, a többire konyharuha. Vittük a forró koncot, és élveztük azt, ami keveseknek adatik meg. A saját sütésű kenyérke illatát, ízét.
