Kakaska mesék

Tararapp, tiriripp, mondta a kakaska, és jól beleugrotta magát a folyóba.

Volt ám ottan egy cápa, méghozzá édesvizi. Hú, gyerekek, nem sok foga volt neki, talán annyi sem, mint egy kezemen az ujjam.
Favágó voltam, csak kirúgtak, mert már nem volt mivel megfogni a fejszét. No most képzeljétek el.

Mérges lett a cápa, gondolhatjátok. Szájában a kakaska, de nehezen tudta volna megrágni. A kakaska pedig már bánta, hogy butaságot csinált.
Szólt is szépen a cápához.
- Te éngem nem tudol megenni. Engedj el, és én becsületemre megtöltöm a hasad.

A cápa elengedte szépen a kakaskát, aki tartotta a szavát. Hozott egy betonmixert, a csövet a cápa szájába dugta, és ráeresztette a nyomást. Tele is lett a cápa gyomra hamarosan...

- o -

Tararapp tiriripp, ugrándozott a kakaska, mert jó kedve volt. Aztán rájött, hogy ezt már mondta, és mivel nem akarta ismételni önmagát, azt kukorította, hogy tiriripp tararapp.

Nem nézett a lába elé, és nagyot esett. Semmi baja nem lett, viszont eltöprengett azon, hogy ha fogai lennének, akkor huhú, de csúnyán járt volna.

Tényleg, miért nincs fogam, gondolta a kakaska, akkor még férfiasabb lennék, és megtámadhatnám a kutyát is. Ez bosszantó!

Ha már eszébe jutott, tett egy próbát, hátha fog nélkül is megy. Nem ment, így a kakaska jó pár tollát siratva húzódott meg a csalánosban.

Nem létezik, hogy vesztes legyek, gondolta a kakaska. Becserkészte a kutya kölykeit, és molesztálta, csipkedte őket.

A kutya látta ezt, és tudta, hogy nem őrizheti napszámban a kölyköket. Márpedig valamit tennie kellett. Összeterelgette a környékről az összes csinos tyúkot, így a kakaska nem a kölykeivel, hanem a tiririppel, meg a tararappal volt elfoglalva ezután...