2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Mindenféle gondolat - bizalom, egyéniség

Írta: | Kulcsszavak: bizalom . egyéniség . megbocsátás . tetszés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szeretném jobban megismerni, megérteni, szeretni. Mitől félek? A kudarctól, az elvesztegetett időtől? Túl nagy a büszkeségem, nem merek kiállni amellett, amit érzek. Fáj, ha becsapom önmagamat, de az tovább fáj, ha olyanon töprengek hetegik, "mi lett volna, ha". Most is rengeteg gondolat átsiklott az agyamon, főleg hazafelé jövet, a buszon, amikor már senkivel nem tudtam megosztani, vagy leírni. Ragaszkodok, vagy tényleg szeretem? A kinézete, a mosolya, viselkedése tetszik, vagy valami más? Önző vagyok?
Ki az, akiben igazán meg lehet bízni? Szerintem nincs olyan ember. Legalábbis nincs olyan, akiben mindig feltétel nélkül megbízhatnánk. Akkor mégis mihez mérjük a megbízhatóságot? Talán Isten az, akiben mindig meg lehet bízni? Egy biztos pont, egy támasz? Talán. Vagy lehet, hogy ez a csoportosulás egy hatalmas átverés, ún. social engineering kezdeményezés, és az elején elhitetik velem, hogy megbízhatok bennük, majd önszántamból adok meg olyan információkat, melyből építkezve tudnak kicsalni pénzt? Na ez már túlságosan is paranoid gondolat. Persze ha valóban így lenne, akkor meg már azért emelem kalapom előttük, mert ilyen nagy dolgot vittek véghez. Együtt.
Megbocsátás. Egy hihetetlen dolog, amire csak mi vagyunk képesek, és rettentő nagy erő kell hozzá. A mai napig emlékszem azokra a dolgokra, amikor hibáztam, másokat megsértettem. Bocsánatot kértem, könyörögtem, ilyenkor azt szoktuk. De miért is? Félünk? Mitől? Attól, hogy az rajtunk marad, meg leszünk bélyegezve, valamiféleképpen társadalmilag elszigetelődünk. Aztán megbocsátanak. Ezek után felnézünk arra az emberre, aki képes volt nekünk megbocsátani.
Vajon mi az a legbelső gondolat, "mag", dolog, ami bennünk egyedi, illetve nem a környezetünk hatása által létrejött tulajdonságok halmaza? Mi mind különbözőek vagyunk kinézetre, de mi van az egypetéjű ikrekkel? Ha a környezetünk változása elméletben nem befolyásolja azt a legbelső tudatunkat, ami mi vagyunk, viszont csak akkor jutunk közelebb - tudjuk lehámozni a héjakat, rétegeket az egyéniségi struktúránkról - ha megvizsgáljuk, mi változik bennünk a környezet változására, akkor tulajdonképpen soha nem fogjuk megtudni, kik vagyunk valójában. (Jó, ez egy kissé értelmetlenül hangzik.)
Most csak ennyire van időm. Máris repülök el.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

"Ki az, akiben igazán meg lehet bízni? Szerintem nincs olyan ember. Legalábbis nincs olyan, akiben mindig feltétel nélkül megbízhatnánk."

Ezek szerint még nem volt igazi barátod. Tény, hogy egy kezemen megszámolható, de nekem volt.
Egy szavamra ugrott, ha segítségét kértem, nyugodt szívvel kisírhattam magam a vállán, soha nem számoltuk a "kiadás-bevétel" rovatot.

Aztán feltétlen meg kell említeni, hiszen az életben talán a legfontosabb, a nőt, a nagybetűs ŐT, a kedvest, szerelmünk tárgyát. Nem a viszonzatlan szerelmek tárgyára utalok, hanem az igazira, az egyetlenre.
Már hogy a csudába ne bíznál meg benne, amikor sorsotok közössé válik, és ott csillog szemében az irántad érzett feltétlen bizalom?

Olvastam mindegyik írásod. Időnként belekezdtem, hogy írok valami okosat, aztán inkább mégse.
Szóval figyelek rád, ha ez számít valamit.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) saja válasza Vakegérke (#1) üzenetére


saja
tag

Figyelmedet megbecsülöm :R . Köszönöm.

Egyébként ez a "senkiben nem bízhatsz meg eléggé" dolog sem olyan, hogy mindig igaz. Sőt, én csak egy átlagos senki vagyok, nem pedig egy filozófus, bölcsész akárki, szóval nem kell komolyan venni azt, amit ideírok. Összehordok mindenféle zagyvaságot :D . Vannak barátaim, legalábbis bennük mindig és mindenkor megbízok.

keep calm and code erlang

(#3) morhange


morhange
tag

Én úgy vélem, hogy mindenki önző. Nem általános értelemben. Például: (megtörtént eset, szóval átélhető, kipróbálható) Egy láthatóan gazdag fickó felfordított bringával gubbaszt az út szélén, látom szereli a kereket. Mondjuk rá, hogy értek a bringákhoz, tudtam, hogy valószínű nem kell neki segítség, de azért megkérdeztem segíthetek-e neki. Természetesen nem kellett, csak ragasztó száradását várta. Ennyivel le is rendeződött a dolog. Ha megvizsgáljuk a gondolatmenetet, mindig visszaérkezünk önmagunkhoz. Én sokszor szeretek segíteni, főleg ha értelmét is látom, na de miért? Mert jólesik, nekem. Mivel jó érzésem támad tőle, segítek másnak. Az egy mellékes dolog, hogy közben hasznos a másiknak, hogy ő ebből profitálhat. Így mindkettőnk elégedettebb lesz a történés által.

Vannak viszont a rossz-önző emberek, akik úgy akarnak saját boldogságukért tenni, hogy mások ebből nem profitálnak, hanem veszteséget okoznak nekik. Például kevés a pénzem elveszem másikét, vagy gonosz vagyok és nekem az okoz örömöt, hogy másikat kigáncsolom.

Mindkét változatban önmagunknak akarunk jót, a kettő közti különbség, hogy ezzel ártunk, vagy használunk-e a másiknak. Tehát, ha az a kérdés, hogy én önző vagyok-e, akkor azt mondom igen, de úgy, hogy ezzel másoknak is jót tegyek.

A másik ember megsértése: én utálok hazudni, de félek sokszor, hogy őszinteségemmel megsértek másokat. Így tudat alatt szintén visszajutok oda, hogy mi okoz nekem kisebb lelki terhet: ha hazudok a béke megőrzése érdekében, vagy őszinte leszek tudván, hogy valószínűleg megsértődik.

Másikban való csalódás: azt hiszem ez nem más, mint hogy valaki másképp viselkedik, mint én vártam. A jövőképen sérül ezáltal. Ilyenkor nem is a másikra lehetnék mérges, hanem magamra, hogy rossz következtetéseket vontam le a másik fél elkövetkezendő viselkedése kapcsán az eddigi tapasztalatokból. Ez abból adódhat, hogy nem volt elég információm a tökéletesebb jövőbeli viselkedés kikövetkeztetéséhez. A másikban való csalódottságot a megbocsátás oldhatja fel, ami az én értelmezéseben annyit tesz, hogy elfogadom a történteket. Elfogadom, hogy rosszul számítottam a jövőt.
Ez bármikor bárkivel megtörténhet és ha megtörténik, akkor leginkább csak azt mondom magamban, hogy rendben, ez van, és változtatok a róla kialakult képen.

Ez az egész így nagyon szárazan hangzik, de én így látom az emberi viselkedés néhány alappillérjét. Elvégre mi emberek is egy adott környezetben élünk, annak szabályai szerint, mint minden más. És aki megtalálja az alapszabályokat, az nyugodtabban élhet, kevesebb megválaszolatlan kérdéssel. Hogy ez lenne az abszolút igazság? Talán.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.