Matekozzál kicsit, kedves olvasó, úgyis iskolaidő van, vagy kissé gonoszabb hangnemben fogalmazva: háháháááá!
Utazásaim során gondosan ügyeltem arra, hogy célállomásaimon egy korsó (= 5 deciliter = fél liter, de most súgtam utoljára, vásott kölykök!) sörnél többet semmiképp ne igyak, mindig pohár volt a maximális cél, hiszen én régebben 2-3, mostanában már 3-4 korsó sör után földön mászok, szeretek mindenkit, és úgy általában, hirtelen barátommá és támogatómmá válik az Univerzum az ő összes galaxisával egyetemben. A jóféle SÖR alkoholtartalma 4-5% között mozog, szemben az alattomos BORral, mely világában a 13% sem számít túlvilági mutatónak.
Tokajban túrám végeztével jó ötletnek tűnt, hogy a vasútállomástól egy határozottabb köpésnyire levő Szerelmi pincesoron megkóstoljak egy-két jóféle helyi bort. A kiszolgálásomban közreműködő hölgy jót mosolygott kérésemen " - Édes fehérbort legyen szíves, két decit! - Mivel Tokajban nincs vörös, mást nem is nagyon adhatok...", kettő decilitert kértem hát a Péter pince kihalt odújában az édes Furmintból, további kettőt a félédes Hárslevelűből. Másfelet-másfelet kaptam - ez itten a kóstolóméret gondolom, és áldom a pincészet nevét hogy nem vitték túlzásba vendéglátásomat. Mert a kezdeti képlet alapján minek is felel meg három deciliter nemesített szőlőerjedvény?
Oh, igen, éhgyomorra sajnos túlbillentem a határon kissé. 13:10 körül kértem ki boraimat, 13:18-ra nyomuk már nem nagyon volt, hiszen könnyed pánikba zúzódtam, hogy 13:36-os vonatomat a fogyasztás helyszínétől 37 lépésnyire esetleg nem érem el. Így 13:20-kor lehuppantam Tokaj pazar (szó szerint: jópár száz wattnyi elektromos teljesítmény fűtötte-világította tök fölöslegesen a várót) állomásának csarnokában, majd 13:22 körül mosolyogva nyugtáztam, hogy az épület épp olyan ferde szögben áll mint a hegy melynek lábánál gondosan elhelyezték. Érdekes módon a vonat is egy furcsa lejtőn érkezett erősen imbolyogva az amúgy tökegyenes vágányon, a mozdony mosolygott, az összes ablak legalább egyszer rám kacsintott, a középső kocsi valamelyik ajtaja pedig magától nyílt érkezésemkor. Ajvé!

Tehát igen, következtetésed helyes, három deci bortól kissé bebaszcsizva indultam haza.

Igen jól telt a délelőtt is ám, reggel (gondolom előző napi fejfájásomnak és levertségemnek köszönhetően) rémálmoktól gyötörve már fél öt körül ébren voltam, némi levelezés és időjárás-elemzés után jött is az elhatározás hogy ma megmászom a hegyet Tokaj felett, sőt, a várhatóan közepesen tiszta időben megpróbálom lefényképezni Nyíregyházát (~25km), Miskolcot (~30km) és Debrecent (~65km) a domb - izé, hegy, 509m - tetejéről. Miskolc szinte azonnal sikerült is, a páratartalom ugyan még riasztóan magas volt a reggeli órákban, de a több száz méternyi tízemeletes panel pofán világítva csak legyőzte ezt az apróságot. Nyíregy és Debrecen csak a sejtés szintjén van meg, elemeznem kell még a képeket, a nap iránya és a délig meglévő párásodás nem az én oldalamon volt. Tanulság: a napnyugta az igazi, nem csak itt, hanem a Gyöngyös-Szolnok kép elkészültéhez is.

Június vége óta a költözés miatt Debrecen-Győr oda-vissza vagy hússzor megvolt, nem jegyzem, felejteni igyekszem.

Debrecen - Tokaj és vissza: 2x81km (3360ft)