Ma megnéztem ezt a filmet. Mit is mondhatnék róla?
Úgy ültem le elé, hogy azt se tudtam eszik-e vagy isszák, fogalmam se volt a történetről, egyedül Samuel L. Jackson neve miatt szántam rá magam, mert szerintem zseniális színész, tőle még rossz filmet nem láttam(aztán lehet, hogy van neki). Őszintén megmondom a fejemet vertem a falba a film végén, hogy egy ilyen remek filmről eddig nem tudtam. 2010-ben mutatták be, és még csak egy trailert sem láttam belőle, így most örülök, hogy nem hiába vesztegettem el majd 2 órát az életemből(nem úgy mint az előtte megtekintett, ipari hulladék kategóriába sorolható Immortals-al, amiben csak a csaj meg Mickey Rourke ért valamit). Viszont szerencsére a főszereplő méltó társat kapott maga mellé, Carrie Ann Moss személyében, aki végre nem csak Trinity-ként remekelt. Nálam a film 10/10-es, csak ajánlani tudom!