2022. október 5., szerda

Gyorskeresés

Internetem sebességének növekedése

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2004 óta van otthon internetünk, ADSL-el kezdtük. Kezdetben az akkor az ISDN-hez képest fénysebességnek tűnő 384 kbit/s sebességű internettel indítottunk, aztán lépdeltem felfelé. Minden váltás hatalmas ugrásnak tűnt, aztán miután megszoktam, minden alkalommal vágytam a gyorsabb internetre. Az eltelt 15 év alatt folyamatosan réz alapú technológián áramoltak a bitek, sajnos optikai hálózattal csak az álmaimban találkoztam.


Netsebességem változása az évek során [+]

Az 50 Mbit/s-os internetnél már kezdtem elérni a vonalunk határait, ez már VDSL technológiára váltást is jelentett. Az az internetcsomag még padlógázzal ment, de egy idő után kevésnek tűnt, és szerettem volna többet, s gyorsabbat. Megjelent nálunk a 100 Mbit/s internetcsomag és remélve a legjobbakat átváltottunk rá. A váltás hamar megtörtént, az öröm sajnos mégsem volt teljes. A 100 Mbit/s helyett az elérhető sebesség 70 Mbit/s körül tetőzik, hiába zaklattam párszor a szolgáltatót (Magyar Telekom), minden kötést átnéztek, de sajnos ennyi a maximum.

Mivel egy kisebb 15 ezres lélekszámú városban lakom, a pletykák szerint még évekig várhatok az optikára, ha egyáltalán egyszer elér ide is. Másik alternatíva egy koax kábel alapokon szolgáltató cég (PR Telecom) lenne, de sajnos elég megbízhatatlan, ahogy hallottam sokszor vannak órás, félnapos kiesések, valamint a feltöltési sebességek is elég alacsonyak. Most egy 100/25 Mbit/s-os csomagunk van, a másik szolgáltató maximum 500/20 Mbit/s-os csomagot tudna adni. Egy hasonló csomagnál, mint az enyém csak 10 Mbit/s feltöltést adnak (140/10). Ami jó, azt hamar meg lehet szokni, a 25 Mbit/s feltöltésemből nem szeretnék nagyon lejjebb adni.


Jelenlegi netem

Erősen fontolgatom a szolgáltatóváltást, de még bizonytalan vagyok. A Magyar Telekomnál évek óta 1 perc internetkiesésünk sem volt, a másik szolgáltató elég megbízhatatlan. Még alszok rá párat, úgyis köt a hűségidő még idén szeptember végéig...

Remélem egyszer tényleg elér ide is az optika (FTTH vagy más megoldás), köszönöm, hogy elolvastad az irományomat. Nektek hogyan alakultak az internet sebességek az évek során, mennyire vagytok elégedettek a mostanival?

Mikeee89

Hozzászólások

(#1) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog (1)

2011-ben vettem az első számítógépemet használtan,anno 18 évesen.Vodás stick net,két év hűségidő,2gigabájt korlát.GPRS alapú internetszolgáltatás...Hát,nem voltam lenyűgözve.Kis háború után,ráfizetéssel otthagytam őket,telekomra váltottam,hosszas nézelődés után.Szintén mobilnet,stick-kel.(albérlet miatt nem akartam/tudtam vezetékes netet)Nyolc giga limit,először 3G,átlag 8 megabit,később 4G 15 Mbit sebesség.A szolgáltatással meg voltam elégedve,nagyon sokáig ezt használtam,nekem böngészésre,kisebb letöltésekhez elég volt.Jó,legalábbis beosztottam :B .Végül sikerült saját házat venni,és mivel régóta voltam telekomos,kedvezményesen tudtam csomagban vezetékes,optikai netet rendelni,televíziós csomag mellé.Az internet szerelése díjtalan volt,pedig még külön oszlopot is állítottak :Y
a sebesség papíron ezer megabit,ami gyakorlatilag 150-200 között ingadozik,letöltésnél.Mivel eddig korlátos netem volt,leszoktam a letöltögetésről,és most,hogy korlátlan van,most sem használom ki ezt teljesen.Nagyon ritkán töltögetek,akkor is csak néhány FLAC formátumú zenealbumot,meg persze 12 órában megy az online rádió. :)
A sebesség páratlan,de még mindig szoknom kell,már nem érek rá kávét főzni új lap megnyitásánál. :D
A négy g is megfelelt számomra,inkább a korláttal volt nyűgöm,remélem,ez a vezetékes rendszer még sokáig jó lesz.

(#2) m1lan válasza Jack Hunter (#1) üzenetére


m1lan
őstag

Az mondjuk probléma, ha az 1000 megabites internet 150-200 között ingadozik, én most éppen ennyit mértem rajta.

Ex-Telekom HU | S E S | SAMSUNG GALAXY S21 5G | IPHONE 11 PRO MAX

(#3) 426os


426os
őstag

Nem tudom nálunk mikor lett először internet, de betárcsázóssal kezdtük. Az 56k-s korszakra és a drótpostagalambra is emlékszem még. Ez egészen 2006-ig tartott. Ekkor lett ADSL, 1/128. Ezután pontosan nem tudom az időpontokat, de sorrendben kb: duplázás, majd szolgáltatóváltás Telekomra. Úgy emlékszem 5/512 volt az utolsó csomag, amire előfizunk volt, de az utolsó években (~2011-2014 között), ahogy egyre többeknek lett előfizetése már leromlott a sebesség (~5km-nyi vezeték volt a ház és a telefonközpont között), így legtöbbször a 4Mbps-nak is nagyon örültem, rengetegszer "csevegtem" a hibabejelentővel. Ekkortájt aki a környéken akart új ADSL-t köttetni már nem is szerződött a Telekom 1/128-nál gyorsabb csomagra. A sok sebességingadozásnak köszönhetően találtam rá anno Dchard leírásaira, amiken felbuzdulva vásároltam egy alkalmas modemet és elkezdtem játszani a paraméterezésével. Ezzel sikerült stabilabbá varázsolni a kapcsolatot és konstans, elfogadható sebességet tartani. Nem volt egyszerű menet :P
Közben felkerültem Budapestre, ahol a kollégiumban egy darabig 100/100-as internet volt, amit később 1000/1000-re bővítettek. Ezt gyakorlatilag már nem tudtam kihasználni, max a Speedtest-en mutatott jól. Jelenleg 240/nememlékszem előfizum van (UPC), amivel tökéletesen elégedett vagyok, kevesebb is elég lenne.
Manapság, amikor a telefonon is 100+ Mbps sebességeket tudok mérni nehéz elképzelni, hogy hogyan tudtam internetezni az 56k-s modemmel. És az is vicces, hogy anno mekkora megváltás volt az 1/128-as ADSL. Ma, ugyanott, mióta van B20-as LTE simán lehet 20-30Mbps sebességgel internetezni. :K
Ez most elgondolkodtatott kicsit, hogy anno kvázi internet nélkül nőttem fel, ma pedig el sem tudom képzelni az életemet nélküle.

.

(#4) Csapoati


Csapoati
nagyúr

2004-ben lett internetem (Matáv ADSL), 128 kbps-sel, ami aztán hamar 384-re növekedett. 2006-ban váltottam valami kecskeméti székhelyű szolgáltatóra, ami az akkor már Telekomra változott Matáv hálózatot használta, ekkorra ha jól emlékszem, már 1 Mbps volt a sávszélesség. 2009-ben lett elérhető a DIGI felénk, azonnal váltottunk, nem kis részben a 10 Mbps elérhető letöltési sebességnek köszönhetően. Aztán ezt szépen lassan 20-ra majd 100-ra növelték, 2 éve meg már 1000 Mbps az elérhető maximum, amiből 900 felett tudok elérni. Itt volt először az, hogy routert kellett cserélni, mert az volt a korlátozó tényező. :)

Haladni kell a korall (vagy Core-ral)!

(#5) twollah1976


twollah1976
őstag

Jelenlegi netem.

Anno 2000 nyaran egy 56k-s modemmel kezdtem netezni.

[ Szerkesztve ]

\m/ Minden lehetséges, kivéve forgóajtón átsíelni... \m/

(#6) ncc1701


ncc1701
addikt

33600bps -> digi optika gbit. Nem panaszkodom. :)

(#7) Syl


Syl
nagyúr

1996-ban kezdtem 14.4Kbps modemmel, majd szépen lépkedtem sorban felfelé: 28.8, 33.6, 56, majd jött az adsl 386, 512, 1M, majd 2005 környékén átléptem kábeltévés netre. A sebességgel már évek óta nem foglalkozom (100 megabit mindenre elég :DDD ), sokkal fontosabb a stabil, megbízható, kiesés nélküli kapcsolat.

The past tempts us, the present confuses us and the future frightens us. And our lives slip away moment by moment… lost in that vast, terrible in-between.

(#8) Dr Smoke


Dr Smoke
aktív tag


Nálunk 15km-re Budapesttől a Telekomnál elérhető maximum a 30/5-ös adsl, ebből átjön 15/1. Annyit értem el a levelezgetéssel, hogy jóváírtak 8000Ft-ot. XXI. század... :((

[ Szerkesztve ]

(#9) Mikeee89 válasza Dr Smoke (#8) üzenetére


Mikeee89
aktív tag

Hát ez elég szomorú, hogy csak ennyit tudnak adni. Akkor én nem is panaszkodok...

(#10) RexMaximus


RexMaximus
aktív tag

Miota tudom hogy letezik a garantalt sebesseg azota csak azt nezem, azzal szamolok valasztasnal is. Az jelenlegi csomagomnal amit nem emlekszem mikor kotottm (2011 ? ) 4 Mbps volt a garantalt es 2-3e ft kozott kernek erte havonta.

Igazabol tokeletes, nem tudnt fel hogy lassu lenne barmi :)

Ha a garantaltnal meg magasabb a sebesseg akkor csak orulok.

Mennyi a garantalt az altalad emlitett csomagoknal?

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.