2021. április 20., kedd

Gyorskeresés

(néhai) elektromos kerékpárom... (élete) halála, jól indult a 2015-ös év!

Írta: | Kulcsszavak: Sellő . elektromos robogó . 2015 . újév

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Uraim, Hölgyeim.
Olyan élményen adódott a napon, amit muszáj leírnom, illetve ki kell írnom magamból.
Igazából egy megemlékezés lenne szeretett elektromos kerékpárom életéről és halálról.
Egy két kép a kétkerekűről:


Igazából még mindig nem tudom mi okozta, azt ami történt vele, de eltávozott közülünk:)
Szerettem ezt a kis szörnyecskét :(
Valószínűleg elektromos túlmelegedés vagy zárlat okozhatta a vesztét.
2015. január 5., első munkanap, mondhatni jól indult az év és a munka is.

Igazából minden a szokott módon történt, mentem vele közel nyolc kilométert (be a munkahelyemre), majd egyszer csak elment minden műszer.
Gondoltam magamban, betolom munkahelyre, és majd elviszem a szerelőhöz. Közel 200 méter taszigálás után lettem figyelmes füst szagra, az az igazi égett műanyag szagra. Ekkor már "hömpölygött" az ülés alól a füst, igazi fekete füst. Majd benéztem a motor alá és már lángolt. Igaz még kicsi volt a lángja, de már tudtam, baj lesz. Hívtam kollégám hogy hozzon a munkahelyről egy poroltót, ami természetesen nem működött.
Azonnal hívtam a tűzoltóságot. Ezúton is szeretném megköszönni a gyorsaságukat! :R

Az amiért írom ezt a cikket, azok az érzések, melyeket az ember - vagyis én - éltem át. Az volt a durva hogy úgy éreztem a telefon beszélgetés közben, amit a tűzoltóság diszpécserével töltöttem, hogy közel 3-4 percig tartott, majd amikor leraktam a telefont, akkor tudatosult bennem hogy igazából 34 mp volt.

Ekkor a motor már lángokban állt. Több mint két méteres volt a lángja és iszonyat fojtó, fekete füst terítette be a Dorozsmai utat. Egy Úriember rendes volt, megállt az autójával és szorongatott, egy üveg két literes ásvány vizet és mondta hogy segít eloltani, de mondtam neki hogy már értesítettem a tűzoltókat és úton vannak, meg szerintem már semmire nem mennénk azzal a mennyiséggel, valamint hogy ez egy elektromos kerékpár, és nem tudom jö ötlet e vízzel oltani, főleg hogy annyi eszem - lélekjelenlétem - sem volt, hogy áramtalanítsam a motort még a tűz terjedése előtt.

Majd megérkezett a felmentő sereg. Közel nyolc tűzoltó urat számoltam meg akik egy két perc alatt sikeresen eloltották a tüzet. Iszonyat volt ezt élőben látni, két méteres lángok, melyek közel két négyzetméternyi területen csaptak fel.
Elkezdték a Tűzoltó Urak vízzel oltani és jeleztem nekik, "...nem baj hogy elektromos jellegű a tűz, mert ez egy elektromos motor, nem lesz belőle baj?
Erre ők? Áramtalanítani kellett volna...
Erre én: OK, ha a nagyanyámnak töke lett volna, akkor nagyapámnak hívták volna..."

Majd mindenki felröhögött, és mondtam nekik hogy elnézést, gondolhattam volna rá, de eszembe sem jutott...

Ez az egész story lezajlott közel 20 perc alatt, de én úgy éreztem, mintha órák teltek volna el. Nem felvágásból írom ezt a kis szösszenetet, de úgy gondolom ez figyelemre méltó az életem görgetegében.

Igazából azon is meglepődtem hogy az emberek "veszély helyzetben" mennyire nincsenek toppon. Az oké hogy a járókelők nem tudtak mit tenni a nézelődésen kívül.
De mivel ez az esemény egy buszmegállóban történt, és aki szegedi, tudja milyen forgalmas a Dorozsmai út, a tűz eset alatt hat busz állt meg, de egyik sofőr sem gondolta hogy odaadná nekem a poroltót hogy segítsen. Ezzel nem vádolni akarok senkit sem, csak meglepő hogy a nézelődésen kívül az emberek mást nem tudnak/akarnak/mernek tenni.

Kívánom senki ne járjon így ahogy én, de én ma átéltem azt amit senkinek sem kívánok, viszont már tudom hogy veszély helyzetben mi a tenni való, ha tudok segíteni. Akár csak azzal hogy ott maradok azzal az emberrel akivel történik a veszély, vagy hívom a szükséges segítséget.

És végül egy kép hogy mi maradt belőle.

Köszönöm hogy ki írhattam magamból. :R

Egy jó tanács azon felebarátaimnak, aki ilyet használnak, hogy nagyon odafigyelni a javításkor a kábelek keresztmetszeteire. A villanyszerelőnk és a szerelő is azt mondta, - aki szokta javítani - hogy a kábelek nagyon sok helyen voltam javítva, toldozva-foltozva. A terv az volt hogy tavasszal, újra kábelezi a motort...

Ezt sajnos már nem érte meg a motorom. Szóval csak óvatosan és körültekintéssel használni az ilyen szerkezeteket és ami fontos, baj esetén áramtalanítani!

Hozzászólások

(#1) Kolondrum

Wow ember nem gyenge!
Főkapcsoló ezen is van biztosan, volt. Szomorú vége lett! :(

[ Szerkesztve ]

Poco F2 Pro - Vitara első légterelő eladó új bontatlan 2015-

(#2) Lacielvtárs válasza Kolondrum (#1) üzenetére


Lacielvtárs
veterán

azt ki is kapcsoltam, már mint a gyújtás kapcsolót, azt lekapcsoltam, és az sem segített...
de nem volt semmi "élmény"

Keresek! AORUS GeForce RTX™ 3080 XTREME WATERFORCE 10G videókártyát!

(#3) Stonerice válasza Lacielvtárs (#2) üzenetére


Stonerice
őstag

Számomra ebből az a tanulság, hogy az elektromos kerékpártulajok vigyenek mindig magukkal valami kisebb erővágót, vagy drótvágót (persze szigetelt végűt) amivel még éppen lebírja vágni a a kábel saruját a pólusokról.

Köszönjük hogy megosztod velünk ezt a kellemetlen élményt. :R
Kívánom hogy nyerj a lottón, vagy a benzinkúton egy másik villanybringát.

Fel a fejjel!

BÚÉK!

[ Szerkesztve ]

Pénz beszél, kutya utal! Aktuális főkomponenseim: 5600X / Msi B450 Gaming Plus Max / 16GB 3733 cl16 / Sapphire Nitro Rx480

(#4) Lacielvtárs válasza Stonerice (#3) üzenetére


Lacielvtárs
veterán

köszönöm kedves szavaid...
próféta szóljon belőled, azért így is közel jár a károm a 200 ezerhez :O

szerk: egyébként az ötlet nem rossz... ki kellett volna rántanom belőle az akksi packot :W

[ Szerkesztve ]

Keresek! AORUS GeForce RTX™ 3080 XTREME WATERFORCE 10G videókártyát!

(#5) Kolondrum válasza Lacielvtárs (#2) üzenetére

Igaz nekem motorom van, benzin égéssel nem rogobó, de abban van egy 20A-es fő bizti, Köze nincs a kulcshoz.

Poco F2 Pro - Vitara első légterelő eladó új bontatlan 2015-

(#6) Stonerice válasza Kolondrum (#5) üzenetére


Stonerice
őstag

+1

Hogy ez miért nem jutott eszembe?

Pedig minden valamire való elektromos dologban van biztosíték. :K

Pénz beszél, kutya utal! Aktuális főkomponenseim: 5600X / Msi B450 Gaming Plus Max / 16GB 3733 cl16 / Sapphire Nitro Rx480

(#7) Lacielvtárs válasza Kolondrum (#5) üzenetére


Lacielvtárs
veterán

hát igen, igazad van de sajnos az akksinál ez már ki volt kötve, hála az előző tulaj sok féle "taknyolásnak"...
hza veszek másikat, csakis kizárólag egy új moci lesz, ha lesz egyáltalán. :K

Keresek! AORUS GeForce RTX™ 3080 XTREME WATERFORCE 10G videókártyát!

(#8) ViZion


ViZion
félisten

Hát, itt is részvétem a kis villanymotorért :(

Ez lehet, h égi jel, vegyél igazi bicót és gyúrj :)

Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy

(#9) mickemoto válasza Stonerice (#3) üzenetére


mickemoto
senior tag

Azt hittem azt mondod hogy poroltót vigyenek magukkal.

Az információ korában a tudatlanság az választás kérdése. A tudás hatalom! A nem tudás a hatalom vak és engedelmes kiszolgálója!

(#10) Lacielvtárs válasza ViZion (#8) üzenetére


Lacielvtárs
veterán

köszi Mester... :R
lehet azt kéne, el is gondolkodtam rajta és alszom is hamarosan egyet rája, vagy kettőt :K

Keresek! AORUS GeForce RTX™ 3080 XTREME WATERFORCE 10G videókártyát!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.