2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Isten véled édes Lumián... avagy hogy veszít el egy hűséges WP felhasználót a Microsoft!

Írta: | Kulcsszavak: Android . Wp 8.1 . WP 10 . Lumia . P8 Lite

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Arra gondoltam, megírom a történetem. Ezzel a kis szösszenettel nem kívánom leszólni a MIcrosfot-ot, sem vitát kiváltani az Andorid és a Microsoft között, de lehet még is az lesz a vége...

A történet több évre nyúl vissza.
Egy lumia 520-al indult. Nem vagyok híve a sok pénz költésének, főleg nem mobil telefonra. Nem nagyon voltam oda az okos telefonokért, évekig használtam ilyen és ehhez hasonló telefonokat, maximális elégedettséggel.

Majd jött az ihlet! Megvettem a Páromnak az első WP telefont, ez volt a lumia 520. Nagyon meg voltunk vele elégedve, majd ezen felbátorodva, magamnak is vettem egy ilyet, csak feketében. Szerettem. Sok kompromisszumot kellett kötni, mert - mint az köztudott - lényegesen kevesebb alkalmazás érhető el, ezen platformon. Nem zavart a dolog, mert elfogadtam, hiszen megfizethető volt a telefon készülék, és tökéletesen tette a dolgát. Mindketten szerettük a családban.

Teltek az évek, és semmi gond nem volt velük.
Majd amikor, jött a 8.1 WP, akkor kezdetük érezni, hogy lassul a rendszer. Ez után egy ideje már gondolkodtunk azon, hogy kellene másik telefon, de kizárólag Lumia. Eközben a Nokia cég is elkelt, és belőle lett a Microsoft Lumia. Ezzel sem volt bajunk. Nem voltak előítéleteink: D

Majd jött az első lépés, ami meggyőzött arról, hogy cserélni kell a telefont, méghozzá a páromét.
Letelt a garancia időt, és teljesen meghalt a párom telefonja. Egyik pillanatról a másikra, lefagyott, majd újra indítás után semmilyen alkalmazás nem indult el rajta, mindből kilépett.
Megpróbáltam mindent, rajta amit lehetett, (visszaállítás, HR, OS újra telepítése Recovery-val) de semmi nem segített rajta.
Ekkor döntöttünk a Lumia 535 mellett.

A párom az óta is elégedett a készülékkel. Itt, a történet ezen fonala meg is szakad, mert a 8.1, ezen telefonon, tökéletesen működik.

Itt jön képbe az én történetem, ami önmagában is elég szórakoztató :C

Úgy gondoltam, nekem már lassú a Lumia 520, és lecseréltem egy Lumia 532-re. Mivel két készüléket használtam, így gondoltam, milyen jó lesz a dual sim-es rendszer.

Az első két hónapban minden maga volt a tökély. Rendben működött. Majd ez idő eltelte után, előjöttek a csalafintaságok. Először arra lettem figyelmes, hogy az akku idő jelentősen lecsökkent. Átlagos napi használat mellett, már délben, töltenem kellett, mert a korábban megszokott 50% helyett az akksi alkalmazás már 15%-ot mutatott. Majd rákérdeztem a szakmai topikjában, ahol megfogadtam a tanácsokat és csináltam HR-t a telefonnak. Ez sikeresen rendbe hozta a telefon működését, de sajnos csak ideiglenesen. :)
Az akku gond egy hónap után ismét előjött.
Ekkor is megcsináltam a HR-t, és rendbe hozta a telefont, csupán két hétre. No, ekkor indult a medness-em :W

Még pár hetente, megcsináltam, és meguntam a dolgot. Megpróbáltam a Win 10 telepítést az említett Lumia 532-mre. No, ezen a telefonon, maga a tragédia volt az Op rendszer. Abban bíztam, hogy az új Op rendszer majd jót tesz a telefonom működésének, de a win 10 egy nap használatot sem bírt ki, hiszen lefagyott, újra indulgatott, szörnyű volt...
Gondoltam, a telefon hardver felépítése kevés a win 10-hez, annak ellenére, hogy szinte mindenhol azt olvastam, hogy a win 10 kevesebb erőforrást igényel, mint a 8.1, bár én ezt nem így tapasztaltam.
Ennek ellenére, a win 10 kinézetre nagyon bejött és tetszett.

A fentiekből kiindulva, jött az ötlet, hogy win 10-et szeretnék, és akkor már gyárilag kijött win 10-es telefont veszek, akkor ez már tuti jó lesz és minden rendben lesz. Egy Lumia 550 LTE mellett döntöttem.

Megvettem, E-digitalban, kuponnal, 37 990 Ft-ért.
Hazavittem, öröm és bodottá :D
Beüzemeltem, - és mivel a korábbi telefon Inside alkalmazással letöltött win 10-nél, már tapasztaltam problémát és hiányosságot, - a biztonság kedvéért új e-mail készítettem és a nulláról laktam be a telefont. Nagyon tetszett, tökéletesen működött rajta minden.
És, hogy az életem ne legyen unalmas, a beüzemelés napján jött egy rendszerfrissítés.
Feltelepült, és ekkora már nem volt hajlandó működni rajta az OTP SmartBank és a Mobil Vodafone alkalmazás. Ezt elnéztem a telefonnak, mivel hajlandó vagyok a kompromisszumokra, elvégre nagyon tetszett a telefon. Egy-két hét töretlen csend és működés után - amíg nem jött rendszerfrissítés - megérkezett egy újabb rendszer update. No, innen indult el az ok-okozat, amitől egy életre elszállt a hűségem és bizalmam a win 10, és a Microsoft-os fejlesztők irányába.
Ugyanis, felment ez a frissítés és jöttek a gondok, csőstől. Eljöttek azok a hibák, melyeket a frissített Lumia 532-nél is tapasztaltam.
Fagyás, újra indulgatás.

Ha be akartam lépni a Gépházba, akkor sem tudtam, mert azonnal újra indult a telefon.
Ha még sem indult újra, és sikerült valamit beállítani, akkor is egy-két óra üzemidő alatt, hívás közben újra indult, zene hallgatás közben kilépett az alkalmazásból.
A szakmai topikos srácok segítségének köszönhetően, csináltam egy HR-t, természetesen, semmi nem változott. Majd Recovery-vel újra telepítettem a rendszert, és ugyanúgy megmaradtak a hiba jelenségek.
jött a tipp, hogy csináljak egy újabb HR-t és lakjam be nulláról ismét a telefont.
Nagy kín keservesség árán nekiültem, - de ekkora már eldöntöttem hogy le fogom cserélni és búcsút intek a win világnak - és megcsináltam. Nulláról belakva, ismét tökéletesen működött.
Ez az öröm, egy napig tartott. Ugyanis jött, még aznap, egy frissítés, amit feltelepítettem. Ami az érdekesség, hogy működött egész este, de másnap reggelre ismét meghülyült a telefon. :W

No ez volt az utolsó csepp a pohárban!

Nekem nincsen erre sem időm, sem ideg rendszerem, sem türelmem, hogy amíg a Microsoft programozói foltozgassák a hiányosságaikat, - és persze ezt gondolom, egyesével teszik - , addig nekem minden rendszerfrissítés után, HR-t kell csinálnom, és nulláról belakni a telefonom. Azért oké hogy "olcsó" ez a világ, de ennél nekem többet ér az időm, és az energiám. Más dolgom is van az életben, mint a telefonom csesztetése...

Ekkora már kaptam a PH legjobb topikjában ;] ajánlatot hogy miben is gondolkodjak, ha hátat akarok fordítani a WP világának. Az almás nem az én pénztárcám világa.
Az androidról tudom, hogy nem szabad megvenni az olcsó kategóriás telefonokat, mert akkor ugyanott fogok tartani, mint a Lumiámmal az elmúlt hetekben.

Itteni Keresztapám ajánlásának, no meg a kedvenc OFF topikon Tagjainak köszönhetően, jött ez a típus: Huawei P8 Lite (Dual SIM) kártyafüggetlen okostelefon, Gold (Android) + ajándék Huawei autós tartó

Nem gondoltam, hogy ennyire elégedett leszek vele.
Igaz, 5 colos a kijelző, de nem zavaróan nagy. Rendben teszi a dolgát. Nem írok a Telefon hardveréről, mert mindenki utána tud nézni, de azt kell mondanom, az elvárásaimon felül teljesít.
Remélem ez így is fog maradni a jövőben.

Bizakodó vagyok :D

Köszönöm, hogy időt szenteltél a szösszenetemnek és annak elolvasására. Ha idáig eljutottál, és van véleményed, ne tartsd magadban. :K Köszönöm!

Szerk: Lugosi Úr figyelem felhívásának köszönhetően, átnéztem a cikkem és iszonyat mennyi hiba volt benne.
Igyekeztem javítani, ami benne maradt, azért elnézést kérek! :R

Hozzászólások

(#1) flashpointer


flashpointer
őstag

Nekem 520 van már kb 2 éve és úgy fél éve kezdett el dolgokat: ritkán de lefagy (nem ébred fel és csak akksikivétel segít) , nem megy a videófelvétel ( a rögzítésgombra nem reagál) , az akkumulátorszint-kijelző app már össze-vissza mutat, kicsit mintha lassúbb is lenne, várni kell a menükre.
Ezeket leszámítva még mindig elégedett vagyok vele mert lényegében csak telefonálok+ mikor az asszony vásárol addig én netezek.
Ja és ami miatt tuti nem váltanék másra az az offline navi, ami megbízható, és mivel elég sűrűn használom android mellé vagy + meg kellene venni egy egész európatérképet vagy az autóba egyet de nem akarok még egy kütyüt.

Az asszony androidos telefonját használtuk egyszer navigációra mikor el akartunk jutni valahova aztán az egyik leforduló után kb 15 perccel vettük észre hogy lefagyott és ugyanazt a távolságot mutatja ...

Ha lecserélném valszeg akkor is lumia lenne a kövi de 4-es méretben nem valami nagy a választék, vagy az előrelépés, úgyhogy amíg nem hiányzik egy adott funkció (amire kevés az esély mert elvagyok ezzel is ) addig tuti marad amíg szét nem esik.

[ Szerkesztve ]

(#2) Lacielvtárs válasza flashpointer (#1) üzenetére


Lacielvtárs
nagyúr

Hat igen. Igazad van. Navira mindig rendben volt. Bar nem sokat hasznaltuk erre.
De amikor igen, akkor megbizhato volt.
Teny hogy a kisebb meretu telefonok a lumia vilagban mar nem fellelhetoejk, sajnos. Pedig en sem szeretem a cserep meretu telcsiket. A lumia 550 ezert is tunt nekem jo valasztasnak. De tevedtem. Remelem mire te valtasz az 520-rol mar kiforrott lesz a win 10. Mint irtam, nekem tetszett, de fontosabb a megbizhatosag, mint a kulso :D

[ Szerkesztve ]

"Egy perc hosszúságát az határozza meg hogy a budi ajtó melyik oldalán állsz." ¯\_(ツ)_/¯

(#3) Luck Dragon

Nekem a céges lumia 640 LTE készülékem van 8.1-el használom, de nem merem jó magam sem a 10-et fel tenni pont amit amiket leírtál . (szerintem ár/érték arányban most a 640 a legjobb választás, mert ezen a 8.1-et még lehet használni, ha a 10 nem tetszik,vagy ha gond van vele.

[ Szerkesztve ]

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#4) time87


time87
csendes tag

Nagyon jókor jött a bejegyzés, köszi!

Tervezem én is lecserélni a régi Sony Ericsson x10 minim, barátnőmet egy Lumia 525 hűen szolgálja, így Windows Phoneban gondolkoztam, de akkor várok még.

Bár az 532 már ránézésre hulladék, ez nem menti fel a gyártót az alól, hogy ilyen állapotokban nem lenne szabad kiadni egy telefont. Pedig a 4" kijelző igen csábító, de (én szégyenem) ezek az átlátszó műanyag elemek olyan filléres hatást keltenek, hogy sírok.

Így aztán nekem is az 550 maradt, mint alternatíva, de egyre több helyről hallom, hogy nem az igazi a dolog. Először logouton olvastam valahol, hogy laggol, mint az állat, majd a telenor kínzófalára kipakolva hasonlót tapasztaltam, nagy szomorúságomra.

Teljesen megértelek, hogy ennyi kínszenvedés után váltottál, kinek van erre ideje, idegzete.

Lehet mobiloprendszerben él tovább a régi szabály. windowst sp1 előtt nem érdemes telepíteni.

Előre félek, mi lesz, ha az 525-ös fogja magát és befrissül a 10re. :'(

Ide kéne egy ötletes aláírás, gondolkodnom kell még rajta! -- kulagép -- kulatelefon

(#5) Lacielvtárs válasza Luck Dragon (#3) üzenetére


Lacielvtárs
nagyúr

Bizony. Ovatosan az insiderrel. Engem megszivatott. Es elvileg etdemes azt is tudni, ha baja lenne a telcsinek a win 10 miatt, az nem garancialis hiba...
Szetintem ezert nem jott meg mindig kis a jelenlegi 8.1-re a vegleges frissites, legalabb is szerintem...

Jaja, az a jo valasztas. Anno az 550 elott a szakmai topikban nekem is a 640 vagy a 640 xl-z ajanlottak. Nem hallgattam rajuk, en balga :(

[ Szerkesztve ]

"Egy perc hosszúságát az határozza meg hogy a budi ajtó melyik oldalán állsz." ¯\_(ツ)_/¯

(#6) Luck Dragon válasza Lacielvtárs (#5) üzenetére

Ha most választás előtt állnék, megint ezt választanám, de a 10-et ahogy eddig is , nem raknám fel rá. Mint addig amíg az itteni fórum lakók vissza jelzései nem fordulnak pozitív irányba. Én annyit tudok számodra ajánlani, hogy tessék ezt a telefont eladni vagy vissza vinni és beleszámítani egy 640-be és egy picit rá fizetni. És a gondok többsége megoldásra kerülnek, Igaz ott az új androidos készülék :) Így ez fölösleges.

[ Szerkesztve ]

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) Lacielvtárs válasza time87 (#4) üzenetére


Lacielvtárs
nagyúr

Egyenlore nincs meg ilyen hogy jonne a vegleges win 10...
A lumia 550-et en nem ajanlom. Bar van itt Szegeden olyan forum tatsam akivel szonte egy idoben vettuk ezen kutyunket. Nala tokeletesen mukodik. Bar o nem hasznalja sok fele alkalmazasra... Ez az o elmondasa. Mint irtam is, a gyari allapotban jol mukodott. Lag is volt, a szep kis bogyos karikat en is sokszor lattam :D

De remelem azert osszekapja magat a microsoft.
Ok, ez meg csak a kezdet, de nekem bezelt a hocipom a kezdet kivarasaval :P

"Egy perc hosszúságát az határozza meg hogy a budi ajtó melyik oldalán állsz." ¯\_(ツ)_/¯

(#8) Lacielvtárs válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


Lacielvtárs
nagyúr

Jaja, jo otlet de mar van ra vevom. Egy bator, vallalkpzo szellemu forumtars megvette, es eleg korrekt aron. Azert korrekt, mert tudta mit szenvedtem vele, es megszabaditott tole, no meg en egy vasat nem adtam volna erte :D

[ Szerkesztve ]

"Egy perc hosszúságát az határozza meg hogy a budi ajtó melyik oldalán állsz." ¯\_(ツ)_/¯

(#9) gyurkikrisz válasza time87 (#4) üzenetére


gyurkikrisz
őstag

"ezek az átlátszó műanyag elemek olyan filléres hatást keltenek, hogy sírok" - végülis mit vár el az ember egy 25 000 forintos készüléktől :C

Azt meg senki ne higyje, hogy mivel egy embernek rossz, ezért az egész rossz.

A tuning a kisfiúk alap órajele. | i5 6500

(#10) Luck Dragon

Nos akkor sok sikert hozzá, és a leendő új tulajdonosnak is egyaránt. ;)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.