...szóval régebben írtam, hogy zenéltem. Már szögre akasztottam a dobverőket, a fizika törvényeinek fittyet hányva de sok sok évvel ezelőtt még javában összejártunk a régi barátokkal próbálni, hülyülni meg minden.

Úgy indult az egész a 90-es évek közepén, hogy Joe haverommal egy utcában laktunk gimisként és folyton átmászkáltunk egymáshoz zenélgetni. Neki volt egy akusztikus gitárja, én meg egy cipősdobozon doboltam, amiben csörögtek ilyen kis fesékes tégelyek meg ecsetek, szóval megvolt a plusz effekt is. Később beszereztem egy kis bongót, ne legyek már olyan topis. Saját szerzeményeket próbálgattunk, általában rögtönzött szövegekkel. Később csatlakozott a zenekarhoz pár haver és együtt zenélgettünk szinte minden hétvégén.
Volt így egy gitáros/énekes, egy dorombos/vokalista/zörgős, egy ritmusérzék nélküli csörgődobos/zajkeltő, egy bongós/ritmusszekciós (én) és egy alkalmi énekes/zajonc, aki sajnos hamar kiszállt, vagy csak a háttérben hallgatta ha zenélünk, de nem vett részt. A zenéléshez minden a szobában talált dolgot felhasználtunk. Volt ott kis fém tányér, fenyőmagok fémdobozban, félbevágott kókuszhéj, tejeskanna, csörgődob, műanyag vizesfakon, megszáradt mákgubó. A lényeg, hogy a ritmushangszerek mindig többen voltak, mint akik dallamot játszanak. Volt egy elhangolódott citera és egy olcsó vásári szintetizátor is. Érdekes hangzást tudtunk előhozni az akusztikus gitár, citera (mint ritmushangszer), fémdobozban rázott fenyőmagok, bongo hangszerelésből. Stílustól függetlenül általában dorombszólóval.

Egyik számban el is hangzik a refrén után, hogy: Ó, mi vagyunk a Bitlisz fiúk. Egy gitáros és három dobos

Egy idő után elkezdtük ezeket a zenélgetéseket kazettára venni, hogy meg tudjuk mutatni pár barátnak. Joe régi Philips kazettás magnója meglepően jó minőségű sztereó mikrofonokkal volt felszerelve. Az évek során legalább tíz, 90 perces kazettányi zenélést, rögtönzést meg hülyéskedést felvettünk, amik aztán kézről kézre jártak a baráti körben.
Egyik ilyen kazetta A oldalának elejére másolt egy Blur számot Joe, hogy majd az iskolarádióban játssza le a rádiós a nagyszünetben. A kazetta a srácnál maradt és mikor visszaadta Joe-nak, csak annyit mondott:
-Nem vagytok normálisak. Hazavittem, mert azt hittem az egész Blur album rajta van és majd hallgatom tanulás közben. Erre az első Blur szám után meghallottam a te hangod, és jöttek a számaitok egymás után én meg már az elsőnél a földön fetrengtem a röhögéstől. A tanulásból meg persze semmi sem lett.

Egy idő után belevittünk némi elektronikát is. Megvolt a gépemen a Fasttracker II nevű DOS-os zeneprogram, ami a kezdetleges technológiához képest elég jól használható volt. Még mikrofonnal felvett éneket, gitárt is lehetett megvagdosni, megeffektezni, dobgépet alátenni, amellett, hogy akár 32 sávot lehetett egymás mellé tenni, külön hangszerekkel, effektekkel mindennel. Persze nem lettünk volna igazi szobazenekar, ha nem úgy veszünk fel számokat, hogy a gépről szól az alap, arra rázenélünk meg ráénekel Joe élőben, és így vesszük fel a szoba közepére tett kazettás magnóval.

Mikor egyetemre, főiskolára ment mindenki akkor szétszéledt az eredeti zenekar és mára csak az emlék maradt, meg pár órányi anyag már MP3 formátumra digitalizálva az eredeti kazettákról.

Ámde a zenekari kalandok nem értek véget.

Folyt. köv.