2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Kedvellek, mint embert I. rész

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

…szóval rettentő régen írtam, utólag is elnézést, hogy megfosztottalak titeket ettől az élménytől. Mostantól újra igyekszem rendszeresebben írni. Kezdjük is egyből egy több epizódossal.

….szóval sosem voltam az a macsó típus. Igazából nincs velem semmi baj, legalábbis nekem azt mondták.
A lényeg, hogy mielőtt ez a fantasztikusan jóképű, remek humorú, magabiztos, igazi favágó kötőjel viking harcos lettem voltak azért történések, amik akkor kellemetlenek voltak, de mára inkább csak jó sztorik.
Az egész azzal kezdődött, hogy kb 10 éves koromban láttam a tévében, talán a Zenebutikban (tudjátok: Juhász Előd, fikuszok, miazmás) Sabrina Boys, boys, boys című örökzöldjének a videoklipjét. Habár kicsi voltam még, hogy pontosan tudjam, de azt tudtam, hogy ez nekem nagyon tetszik. (vagyis ezek nekem nagyon tetszenek ;) )

A bulizásba egy régi jóbarátom, nevezzük Baltazárnak, vitt bele. A legtöbb alább leírt esetnél ott volt ő is és ha ott volt valahogy akkor történtek a legemlékezetesebb (egyet kivéve, majd a II. részben bővebben) dolgok.
Szóval az egész azzal kezdődött, mikor a korábban említett legendás szállodában kezdtem dolgozni. (OK valójában még gimiben, de az inkább csak szánalmas volt, nem vicces.)
OK egy gyors sztori gimiből, csak hogy átérezzétek ahogy áramlik a szánalom. Egyik osztálytársnőm nagy népszerűségnek örvendett, mert az a tipikus szolid, elegáns szépség volt. Sosem gondoltam volna hogy akar tőlem valamit, elég hülye tinédzser voltam a színes pólóimmal, kopott farmerban meg a kócos fejemmel. Nos egy délután, már készültem hazamenni, épp felmentem az ebédlőből az osztályba, hogy összeszedjem a táskámat meg ami cuccom ott maradt, mikor láttam, hogy ő is épp pakol. Beszélgettünk mindenféléről, hogy hogy sikerült a matek doga, meg holnap felelés töriből és de sok tanulnivaló van, mikor elcsendesedett, láthatóan zavarban volt. Majd halkan, és közben mélyen a szemembe nézve annyit mondott:
-Annyira szép vagy.
Először nem tudtam megszólalni, majd felnevettem, hogy:
-Óóhohóóó. Köszi, jópofa vagy, de nem vagyok én szép. Na mennem kell, holnap töri.
Sokkal hosszabb idő után esett le, hogy tényleg tetszettem neki, mint amennyit be merek ismerni. Na szóval kb ezen a szinten voltam gimiben.

Aaaaaaanyway, visssza a szállodai részhez. A műszakok eleinte úgy alakultak, hogy egyik nap reggel 7-től délután 4-ig, következő nap délután 4-től másnap reggel 7-ig, aztán következő reggel 7-től megint 4-ig és így tovább. A legjobbak a reggeles műszak utáni esték voltak, mert másnap csak délutánra kellett menni és volt idő kipihenni az előző estét.
Baltazárral gimiben haverkodtunk össze, a teljesen különböző temperamentum, viselkedés és személyiség ellenére, vagy talán épp azért. Ő volt a vagány, kigyúrt, nagy dumás, csajozógép, aki ismert mindenkit és őt is ismerte mindenki. Én meg az a vicces srác.
Mikor dolgozni kezdtem akkor kezdődtek a hétvégi kimenések mellett a hétköznapi kimenések is, mivel esténként otthon voltam, ő is otthon volt, nosza fel Skype-ra aztán cső, hová menjünk? Eleinte még csak szolíd iszogatások voltak. Ilyenkor mindig arra terelődött a szó, hogy
-Dehát Kayttös, te egy baromi jó srác vagy, hogy a francba vagy még mindig egyedül?
-Hát úgy, hogy ha nekem tetszik valaki, akkor az vagy szoros kapcsolatban van, vagy simán rondának tart…. vagy mindkettő. Másik indok, hogy ok, hogy tapasztalatlan vagyok, meg dolgozhatnék az önbizalmamon, de baszki azért 100. „jubiliumi” alkalommal is megkapni a valahanyadik randi végén, mikor bepróbálkozom, hogy: „Kedvellek, mint embert, de te túl kedves vagy” na az kicsapja a biztosítékot.
Különben is, mi a rózsaszín kanmalac csavaros farkát jelent ez? Túl kedves. Hát már elnézést kérek, hogy nem vagyok egy phallosch és nem fizettetem ki veled az én italomat/kajámat is meg nem mondom, hogy legközelebb ne legyél már ronda bmeg, meg nem löklek a busz alá, kisanyám. Egyik barátnőm egyszer anno azzal akasztott ki, hogy fél tőlem, mert olyan nyugodt meg udvarias vagyok és majd biztos egyszer rettenetes haragra gerjedek és akkor aztán én leszek a Hulk meg a pötschöm tudja. Egy közös lányismerősön keresztül üzent (….ezt leírva utólag fogalmam sincs, hogy miért is akartam én annyira járni vele……) hogy ne legyek már olyan kedves jehhevritájm, az olyan vonzó, ha a férfi egy egészen kicsit bunkó. Felvettem a bunkító ingemet, meg befújtam magam Axe Poetschfey dezodorral következő randira és tényleg csak egy kicsit hűvösebb voltam a szokásosnál. Semmi bunkóság, semmi beszólogatás vagy ilyesmi, csak egy enyhe hűvösség. Másnap megint mondja az ismerős, hogy jaj hát azt üzente neki a csaj, hogy hát miért voltam olyan bunkó a legutóbbi randin.
Na EZÉRT voltam én olyan gyakran és hosszú ideig egyedülálló.

Ha már a lányismerős…. na jó, elkezdek kódneveket használni. Az előző legyen Izolda. Izolda, Enciklopédia unokatesója vagy ilyesmije volt. Én előbb ismertem meg Enciklopédiát, Izoldát csak kb egy évvel később. Enciklopédiával egy házibuliban ismerkedtünk meg. Egy közös ismerős szervezte a nagyanyja házában. A néni persze már nem lakott ott. Halloween buli volt, mindenki beöltözött, legalábbis azt mondták. Végül kb a 20-ból 5-en voltunk valamik, a többiek csak simán részegnek öltöztek. Vézna haverommal, Julioval megbeszéltük, hogy Jay és Csendes Bob leszünk. Én beszereztem egy szakadt farmert, hosszú kabátot, megnövesztettem a szakállam, a hajam már akkor sem volt meg szóval veszett fejsze nyele és feltettem egy fordított baseball sapkát. Csóringer recepciós voltam, na. A buli estéjén megyek, csengetek, Julio ajtót nyit fekete farmerban, fekete ingben, hosszú fekete bőrkabátban, napszemüvegben. Este nyolckor! Novemberben! Neonak öltözött….Mondom tojok bele, menjünk inni. A házibuliban frankó hangulat volt, kaja pia jó zenék stb. Enciklopédiával egyből nagy táncolásba, beszélgetésbe kezdtünk, majd az egész éjszakát végigdumáltuk, végül haza is kísértem. Telefonszámcsere miazmás. Elkezdtünk találkozgatni…(Ja igen, Julio is felszedett egy csajt, a Neo jelmez ellenére  )…szóval találkozgattunk, de annyira nyuszi voltam (McFly) hogy a beszélgetésen és a gyenge flörtön kívül semmi nem történt. Egyik alkalommal 327. randin, amikor még mindig nem történt semmi, mert beszari voltam meglepett azzal a mondattal, hogy hát én miért nem fogtam meg a kezét és miért nem próbáltam megcsókolni mikor hazakísértem. Hát baszki, mondom én rosszul olvasok a non verbális jelekből, de ha egy csaj minden randi végén a házuk elé érve mélyen a kabátja zsebébe süllyeszti a kezét, összehúzza a vállát, az állát és a száját a sálja mögé rejti és szinte 90 fokban megdől hátrafelé azt valahogy nehéz úgy értelmezni, hogy akarlak te állat. Végül kiderült, hogy azért egy kicsit akart, én állat  Ezután a randi után széles vigyorral baktattam hazafelé, de azért a biztonság kedvéért benéztem a Tűzoltóba, hátha van ott valami ismerős.
Ehhez tudni kell, hogy nádfedeles szülővárosomban, Rio de Borsod megyében arról (is) híres volt a város, hogy bárhol áll az ember 100 m-en belül van legalább egy kocsma. Legyen az késdobáló vagy magát a Four Seasons elit bárjának képzelő hely a szokásos árak triplájával, hogy szakadna meg. Valahol a kettő között szerettük belőni a színvonalat. Annyira sikerült, és olyan gyakorisággal, hogy egy idő után már csak köszöntünk a pultosnak és tette is ki a pultra a cuccokat. Volt az egyik helyen, a Tűzoltóban, ami már akkor romkocsma volt, mielőtt létezett volna ez a kifejezés, egy vasbeton nevű koktél. Itt a koktél szót nagyon nagyvonalúan használom. Ez egy 5 decis söröskorsóban 1 deci rum, 2 deci vörösbor, 2 deci kóla. Ez volt akkoriban 250 Ft. Szóval ment az ember 1500 forinttal a zsebében, kellemesen letompult és hazaéréskor zörgött még valamennyi apró a zsebe alján. Nosza bementem, hát ott figyel a szokásos banda, már csillogó tekintetek és széles mosolyok fogadtak, mondom jól van, hangulatban vannak. Kikértem magamnak a wellness programot (feles körte – vasbeton – feles körte – vasbeton) és csatlakoztam a társasághoz. Fel voltam dobva, mint az őrület. Ebben a hangulatban mentünk haza, kb egyfelé laktunk a srácokkal, végig beszélgettünk, óriási volt. Már az utca elején éreztem, hogy az Enciklopédiával elfogyasztott bor, a séta, a körte, a vasbeton és a még több séta megtette a hatását és szilaj jókedvem kéklő egén a hamarost érkező rosszullét viharfelhői kezdtek zordan gyülekezni. Még épp időben értem haza, hogy otthon aztán kényelmes térdelő állásban vezessem a nagy fehér porcelánbuszt. De nem érdekelt, úgy voltam vele, ennyi rosszullét megérte, végre együtt vagyok Enciklopédiával. Pár nappal később volt szilveszter, erre természetesen ő is hivatalos volt. Nagy házibuli nálunk, vártam már nagyon. Erre délelőtt telefonál, hogy hát ő igazából jönne meg minden, de hogy bizony közben halálosan szerelmes lett egy srácba, aki nem én vagyok. Na így kell valakit páros lábbal tökön rúgni telefonon keresztül.
Ezek után még találkozgattunk vele, de már csak úgy barátilag, mert amúgy érdekes egy csaj volt, én meg képes voltam ezért vállalni a friendzone-t. Kb egy évvel később, megen pont szilveszter előtt kb egy héttel azt mondja, van neki ez az unokatesója vagy ilyesmije, Izolda aki egyedülálló, és hogy mi jól kijönnénk. Párszor találkoztunk is hármasban, már nem kell félreérteni, és szilveszterre meghívtam Izoldát is. Jól sikerült ismét a házibuli, sokan voltunk, jó zenék mentek (mert nem hagytam senkinek hogy szart rakjon be) és szépen össze is melegedtünk Izoldával. Pár hét együtt járás után, amikor természetesen még nem sok minden történt, mert McFly vagyok, bejelentette, hogy két napra egy barátnőjéhez megy egy másik városba, mert régen találkoztak és csapnak egy lányos estét. Mondom menj, bulizzatok, nem akarok az a faszi lenni, aki megszabja, hogy hová mehet a barátnője. Este onnan felhívott, hogy hát jó a hangulat, meg mennek buliba. Reggel megint hívott, hogy de jó volt, ráadásul a barátnője csávója reggelit csinált nekik és de jófej meg minden. Miután visszajött, furán távolságtartó volt. Hiába kérdeztem, hogy mi a baj, csak a vállát vonogatta jobb esetben. Rosszabb esetben megsértődött, hogy hát nekem ezt tudni kéne. (de most komolyan, miért jártam én vele?) Nem sokkal később jött elő a beszélnünk kell szöveggel. Azt mondta, nem dolgozom meg ezért a kapcsolatért, úgy látja, hogy én nem akarok tőle semmit. Így nem érdemes tovább járni, szóval inkább szakítsunk. Belementem, mert éreztem hogy már nagyon kikívánkozott ez belőle, én meg mit erőlködjek egy amúgy is haldokló kapcsolatért. Nem sokkal később Enciklopédiával dumáltunk és meséltem neki, hogy hát mi van, meg nem értem mi volt ez a nagy váltás, hát eleinte még úgy ragaszkodott hozzám Izolda (most leszámítva a nem vagyok elég bunkó -> jaj de bunkó vagyok dolgot). Erre mondja Enciklopédia, hogy Izolda nem egy barátnőjénél volt, hanem egy faszival találkozott, akit pár nappal korábban ismert meg chaten. Na itt mondtam, hogy álljunk meg egy szóra, Tanár úr.

Hozzászólások

(#1) pulyka jocó


pulyka jocó
senior tag

Érdekes írás, várom a folytatást! :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.