2024. május 21., kedd

Gyorskeresés

Samsung Galaxy 23-ra váltás, S10-ről

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Eljött az ideje, hogy lecseréljem a telefonom, és mivel márkán belül váltottam egy több éves modellről a legfrissebbre, talán másnak is hasznosak lehetnek a tapasztalataim.

Lassan 7 éve vagyok Samsung vonalon, az S7 Edge óta, és mivel kellően problémamentes volt a használatuk, maradtam is ennél az iránynál. És itt akkor meg is jegyezném, hogy nem azért került lecserélésre az S10 mert bármi gondom lenne vele. Pont olyan gyors mint évekkel ezelőtt, és nem is dadog, egyedül az akkuja ami már nem az igazi, de az egy cserével orvosolható lett volna. Csak viszketett már a kezem valami újdonságra, kissé bedarált a fogyasztói társadalom.

Kb 1 hete meg is érkezett a 256GB-os S23, nem volt olcsó, kuponozással ~332.000 jó magyar forintért sikerült behúznom, de azt mondom ez már vállalható, ha ezzel újabb 3-4 évre letudtam a telefon kérdést.
Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy elég sok a plusz költség is. Adapter nincs a dobozban, kellett új tok és üvegfólia is, egy 20-ast még simán rákölt az ember pluszban.
A Spigen EZ Fit üvegfóliáját választottam, minőségi, a kapott felhelyezőkerettel gyerekjáték felapplikálni, és az ujjlenyomatolvasó is jól működik vele. Jó szívvel tudom ajánlani bárkinek.

Na de jöjjön a lényeg. Milyen a telefon, és mik a főbb különbségek? Érdemes váltani?

Elég sok eltelt év, és kiadott generáció van már köztük ahhoz, hogy markáns különbség legyen designban is.
Az S10 még egy elöl hátul lekerekített üvegszendvics volt. Jobban ült ugyan az ember kezében, valahogy mégis kevésbé éreztem biztonságosnak a fogását, mint a jóval szögletesebb S23-nak. A hátlapi üveg az S10-en még nem volt matt, így az ujjlenyomatokat is jobban gyűjtötte.
Az Edge kijelző nagyon megosztó volt mindig is, én viszont abba a táborba tartozom, aki szerette. Megmondom őszintén, nekem hiányzik a lekerekítés. Tudom, megvannak a hátrányai, mint a sérülékenység vagy a becsillanó napfény, de én ezekkel együtt is kedveltem a megoldást, az pedig csak egy kis pluszt adott, hogy a gesztusvezérlés kényelmesebb rajta.
Persze a sík kijelzővel sincs bajom, de ez egy olyan dolog, amit szoknom kell a váltással.
Komoly designbeli eltérés még a hátlapi kamerasziget, ami szerencsére mindkét telefonon kellőképp ízlésesen van megoldva. Amit ezzel kapcsolatban szokni kell egy ilyen váltásnál, hogy az új kameraszett legalsó tagja már nagyon alacsonyra került, nagyobb kezű embereknek oda kell figyelniük, hogy fotózáskor ne lógjon bele a jobb kezük mutatóujja a zoom optikába.
A kezelőszervek elhelyezése is teljesen más már a telefon oldalain. A bekapcsológomb sokkal barátságosabb helyre került, és leradírozták róla a Bixby gombot, amik mindenképp pozitív változások. A hangerőgombok átkerültek a jobb oldalra, ennek a megítélése valószínűleg elég szubjektív, egyelőre még én sem döntöttem el, hogy jobb-e így.

A következő pont ahol változásokat fog látni az ember, az a kijelző. Persze ezek egy része is designbeli eltérés, mint a korábban kivesézett edge lekerekítés hiánya, vagy a középre tolt selfiekamera.
Először kicsit tartottam tőle, hogy milyen lesz a QHD-ról FHD-ra váltani, de szerencsére ilyen téren abszolút nem észrevehető a különbség. Ami viszont markáns, az a fényerőbeli eltérés. Nem csak papíron fejlődött sokat ebben az új széria, tényleg sokkal jobban látható kültéren. A színkezelése is kicsit más, legalábbis a fehér sokkal fehérebb az új kijelzőn. Tudom, ez sosem volt az OLED kijelzők erőssége, és nem volt bajom ezzel az S10-en sem, de most valahogy mégis jobban néz ki. Persze elképzelhető, hogy ez is csak a magasabb fényerő velejárója.
Az adaptív 120Hz-es kijelző is jó dolog, bár még nem döntöttem el, hogy a gördülékenységet ennek a számlájára, vagy az erősebb hardverére írjam-e. Valószínűleg mindkettő szerepet játszik benne.

Mert egyébként a rendszer tényleg sokkal gördülékenyebb. És ezzel nem azt akarom mondani hogy az S10 röcögne, dadogna, vagy bármi hasonlót csinálna. Nem, az is szépen teszi a dolgát, az S23 mégis jóval fluidabb. Persze 4 generációval később ez már el is várható. Ha nem haragszotok, nem fogok Geekbench, Antutu és egyéb pontszámokat idedobni, szerintem enélkül is egyértelmű a különbség.

A költözés egyébként Smart Switchel történt, kifejezetten jó hatásfokkal viszi át a dolgokat. Adatokat, rendszerbeállításokat, sok esetben még az alkalmazások beállításait is. Persze utóbbit nem minden alkamazásnál, vannak amiket újra be kellett állítani. De ezzel együtt is sokkal egyszerűbb és zökkenőmentesebb a költözés mint korábban bármikor.

Sokat fotóztam az S10-el, több ezer kép van a hátunk mögött. Ezért nálam szempont a jó kamera egy telefonban. Ha nem így lenne, lehet most egy A szériás mobil lenne a kezemben, mert talán ez az egyetlen elvárásom, amit azok nem tudnak teljesíteni.
1 hete van nálam az S23, így persze túl sok tapasztalatom ezzel még nincs. Viszont nem adtam még el a régit sem, úgyhogy elvittem egy körre mindkettőt, hogy tényleg lássam, mennyit fejlődött ebben.
Ami rögtön szemet szúrhat az embernek, hogy az S23 főkamerájának nagyobb a látószöge mint az S10-ének. Részletesebb képeket is csinál, viszont egyelőre mintha erősebben dolgozna és élesítés, és picit túl is tolná. Nyilván az S10-en egy 4 éve reszelgetett, kiforrott szoftver van, ez az új pedig még gyári állapotú, úgyhogy sok finomhangolás várható ezen a téren.
Összképet tekintve mindenképp jobb az S23 jelen állapotában is, a jóval több részletnek, és az ügyesebb háttérelmosásnak köszönhetően.
A hab a tortán az Expert Raw alkalmazás, ami S10-re már nem elérhető. Szédületesen sok lehetőséget ad a hobbi fotósok kezébe, hogy kihasználhassák a telefon kamerájának képességeit. Engem az asztrofotós résznél lévő, csillagképek mutatásával már megvettek kilóra.

Ez az S10-el született:
[kép]

Ez pedig ugyanarról az S23-al:
[kép]

S10:
[kép]

S23:
[kép]

S10 széleslátó:
[kép]

S23 széleslátó:
[kép]

Próbálgattam az 50mpx vs 12mpx összehasonlítást is, de ott igazából annyi volt a különbség, hogy 50mpx-en sokkal inkább alulexponál, viszont a kisebb részletek feliratok, jobban kivehetők rajta. Ízlés dolga,hogy ki melyiket preferálja.

Ahol komoly eltérés van még, az az üzemidő. Persze, nem fair egy 4 éves leharcolt akkumulátorral összehasonlítani az újat, de az biztos hogy az S10 akkor sem bírt ennyit, mikor a dobozából kivettem.
Nincsenek egzakt számaim, de a napi felhasználásom elég jó képet ad a jelenlegi állapotokról.
Hétköznap kb 7:20-kor veszem le töltőről a telefonom, és 18:30 magasságában érek haza munkából. Ezt az S10 általában úgy abszolválta, hogy 15-20% maradt az akkuban mire hazaértem, ugyanez az S23-al 50-60%. Mindkettőn automata fényerővel, és időzített, napközben aktív AoD-al.
Egy újabb napnak már utóbbival sem vágnék neki, de jó érzés, hogy egy húzósabb napot is gond nélkül kibír, és nem kell izgulni.

Igazság szerint vehettem volna S22-t is, ha a Samsung maradt volna az Exynosnál, valószínűleg így is történt volna. Viszont a Snapdragonra váltással, és a kuponozós akcióikkal megnehezítették a döntést, és így lett végül S23.
S10-ről már mindenképp megéri a váltás, S21-ről és 22-ről már véleményes, de az új processzorral megérheti azokról is, ha nem kell túl sokat ráfizetni. Remélem lesznek olyanok akik hasonló cipőben járnak mint én, és tudok nekik segíteni ezzel az összehasonlítással.

Hozzászólások

(#1) Somatom


Somatom
veterán

Hogy csináltad a váltást? Én is épp Samuról, Samura váltok. Próbálom összevadászni a mentésfájlokat, hogy az új telón ne kelljen nulláról belaknom az Anysoftot, a Nova launcher -t, a Macrodroidot, a Clipto -t, a Servers Ultimate -et, stb., stb. Ezeket Te hogy csináltad?

[ Szerkesztve ]

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#2) Juhaszatti válasza Somatom (#1) üzenetére


Juhaszatti
addikt

Smart Switchel költöztem, meglepően jó hatásfokkal vitte át a dolgokat, nagyon sok alkalmazás beállítása is megmaradt. Persze nem minden, voltak amiket újra kellett konfigurálni.
Én maradtam a One UI-nál, így arról nincs tapasztalatom, hogy más launcherekkel mennyire működik jól.

(#3) Somatom válasza Juhaszatti (#2) üzenetére


Somatom
veterán

Nem rossz a One UI, de a Novanak vannak olyan ficsőrjei, amik hiányoznának.

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#4) adlersson


adlersson
aktív tag

Anno, mikor megvettem az S21-et úgy örültem, hogy az Expert Raw végül nem lett rá elérhető hivatalosan. :N

毋捌食過豬肉,嘛捌看過豬行路。

(#5) Luck Dragon

Melyik “Samura” váltasz? :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#6) Somatom válasza Luck Dragon (#5) üzenetére


Somatom
veterán

Ha ezt tőlem kérdezted, akkor XCover 6 pro.

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#7) szabonagyur válasza Somatom (#6) üzenetére


szabonagyur
félisten

Egesz erdekes telefon ez. :Y

Eladó: DUPLO 10978 120 db-s bontatlan

(#8) Luck Dragon válasza Somatom (#6) üzenetére

Igen , csak valamiért a kijelölésed lemaradt . :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#9) Somatom válasza szabonagyur (#7) üzenetére


Somatom
veterán

8/256 -ban még érdekesebb lenne, de olyat itthon nem forgalmaznak.

Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G

(#10) Luck Dragon válasza Somatom (#9) üzenetére

Mitől érdekes ? :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.