Ma eladtam egy terméket. Nem, nem itt aprón, egy másik hirdetési oldalon, de akkor is...
Személyes átvételt beszéltünk meg, az üzenetváltásokban megvolt a pontos időpont és hely is.
Sokszor jobban szeretek postázni, mint találkozni és beszélni is az új tulajjal. Őszintén megmondom, nem volt szimpatikus a vevő, de az üzlet az üzlet, nála a pénz (nem egy nagy összeg, pár Mátyásról beszélünk most), nálam a termék, ami természetesen bár használt, mégis kiváló állapotnak örvend. Kicsit fájt is a szívem megválni tőle, de feleslegessé vált.
Ami pozitívum, hogy kaptam némi zsetont, amit rögtön el is költöttem a legközelebbi vegyesboltban és nem kellett időt ölnöm a csomagolásra, mert bármit is postázok, azt nagyon alaposan teszem, hogy megóvjam a terméket a postáskisasszony könyökétől, vagy a cél eléréséig a dobálásból, ütődésekből keletkező sérülésektől.
Persze ez másoknál napi szintű történés, és talán nem is érdekli őket, hogy milyen a vevő. A legtöbb úgysem szimpatikus, ez ugye elég szubjektív és mégis objektív. ;] Bár valószínű én sem vagyok épp a legmegnyerőbb formában. Jobban szeretném, ha a szakállam befelé nőne, csak le kéne rágni, de a képesebbik felem megjelenését figyelmen kívül hagyva a megjelenésem és a verbális kommunikációmra azért nem lehet panasz szerintem.
