2017. december 17., vasárnap

Gyorskeresés

Az új generáció, avagy a 775-ös utáni élet

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A történet valahol itt kezdődik:

2014 Újév. Ismét egy új esztendő vette kezdetét új elhatározásokkal. Már nem tudom pontosan milyen indíttatásból fogant meg az ötlet, de egyik reggel arra a különös és megmagyarázhatatlan jelenségre ébredtem, hogy szeretném felújítani a gépemet. :B
(Előzmény)

A 775-ös platformra épült hű társ öregedésének első komolyabb jeleire (táp, VGA) már szilárd elhatározásként az agyamba égett, hogy új gépet kell építenem. Ekkor még nem voltak konkrét tervek, büdzsé. Szorgalmasan nekiláttam felkutatni (Google a barátom), milyen újdonságok érkeztek 2009 tavasza óta a számítástechnika csodálatos világába.

Órák hosszat, összességében heteket ültem a monitor előtt és cikkeket, teszteket olvastam hardverekről, szinte bármiről, amiről úgy gondoltam, hogy hasznos lehet a kutakodás és később a választás terén.
Próbáltam már ekkor egy kicsit rásegíteni a dolog anyagi oldalára is, ezért olyan oldalakat is felkerestem, ahol hirdetések feladásával és sikeres üzletkötéssel egy kicsit megtámogathattam a pénztárcám vastagságát.
Így találtam rá a Hardverapróra, melynek egyenes következménye lett a regisztrációm ide, a Logout-ra.
Számos topicban megfordultam, tanácsokat kértem és kaptam. Még egyszer külön köszönet az egyes topicokban lakó és tevékenykedő kollégáknak a hathatós segítségnyújtásért!

A gépház: Chieftec Dragon DA-01BD

Még a Logout-os idők előttről származik. :K Nagyjából 2 hónap volt, mire megtaláltam a nekem tetsző gépházat egy hirdetős oldalon. Szerelem volt ez első látásra kérem!
A megvételekor már határozott cél volt a gépház modding. Amint elkészülök vele azt is meg fogom osztani. (Csak türelem!) ;]
2014. március 6-án vettem birtokba a toronyházat és első nekifutásra mindjárt szét is kaptam teljesen...

Alaplap: ASRock Z97 Extreme 4

Gondolhatjátok, hogy ha egy gépházra rátalálni közel két hónap volt, a választott alaplapra ennek többszöröse. Legelőször 1155 platformon nézelődtem, de aztán lebeszéltek róla és így jött képbe a 1150.
A cél egy olcsó, de jó lap volt. Mivel Gigabyte-om volt, értelemszerűen ott kezdtem a kutakodást, de nem voltam teljesen elégedett, így szerettem volna megnézni más gyártók lapjait is, hát tovább keresgéltem.
A 87-es chipsetes lapokat céloztam meg első körben, itt akadtam az ASRock számomra mai napig legszebb lapjaira. De aztán időközben megjelentek a 97-es chipsettel szerelt lapok is és gondolván "az új mindig jobb!" elvén, ez lesz a nekem való! Persze a végső választás nem volt ilyen egyszerű és gyors.
Ami miatt ezt a lapot választottam:
-az ára (33.500-ért vásároltam), ennél többet véletlen sem adtam volna érte
-az alumínium bordák csodás "balatonkorlátkék" színe (nem tehetek róla, a kék a gyengém)
-Dual-Stack MOSFET (DSM)
-a rengeteg SATA csatlakozó
-a 15μ aranyozott érintkező (DIMM Slots), a jobb kapcsolat miatt
-Purity Sound 2
-az áttekinthető, számomra ultramodern, de mégis egyszerű BIOS
-12 fázisú tápellátás
Teljesen meg vagyok vele elégedve, minden hardvert elsőre felismert, nem voltak kompatibilitási problémák.

Processzor: i5-4690K

Ha már új chipsetes alaplap, akkor jár hozzá a legújabb Devil's Canyon processzor is. Eleve i5-ben gondolkodtam, az i7 ára nekem túl borsos lett volna és ki sem használnám, szóval a kérdés csak az maradt, hogy tuning képes legyen-e vagy sem. Végül a K jelű szorzózármentes lett a befutó, egyenlőre 3,5 GHz-en alapjáraton dolgoztatva üzemel. Teszi a dolgát, ahogy kell. 55e Ft-ba került.

Videokártya: Gigabyte GTX 770 WF3 2GB

Ez egy érdekes történet. Nézegetvén az árakat, első blikkre a 20-25 ezres kategóriát, vagyis a Gigabyte GTX 550 Ti videokártyát szemeltem ki. Ekkor még messze jártam a végleges konfigurációtól (még a Z97-es lapok sem jöttek ki), nagyon messze. Aztán gyorsan lebeszéltek az "elavult" technikáról és javasolták nézelődjek a 80-90 ezres kategóriában. Ez akkor még (nyár) elérhetetlennek tűnt a számomra, de egy váratlan őszi napon szembe találtam magam a hardveraprón a GTX 770-el.
El kell mondjam baromira féltem használt VGA-t venni. Haboztam is rendesen, mert a terv az volt, hogy a konfig összevásárlása során a videokártya az utolsók közt érkezik majd. De megérkezett az új 9-es széria, a kártyára 2 és fél év gari volt, az eladó bevallása szerint hiba és tünetmentes. Így mielőtt más vitte volna el, megszereztem magamnak 65e Ft-ért cakkpakk dobozostul, garanciástul és postával együtt. Szóval nagyon jó vétel volt, mert az új széria megjelenése előtti napokban is még 85e körül volt ára, nem sokkal később már 80e környékén volt kapható, most pedig már csak az OC verzió van piacon.
Teljesen elégedett vagyok vegye. Igazi hiperűrugrás ez a kártya (sőt minden komponens) a 9500 GT után.
Mindent high és ultra felbontásban visz (igaz egyenlőre még csak 1440*900-as felbontásban). Életemben először nyúztam benchmarkkal VGA-t, tuningra még nem került sor, így is tökéletes. Utólag is azt mondom, hogy a legjobb választás volt főleg ennyiért!

Memória: Corsair Vengeance LP Blue 8 GB DDR3 1866 Mhz Kit

Kingston HyperX-ként indult Corsair Vengeance lett belőle. A kék szín passzol az alaplap bordájához, a LP (low profile) kiszerelés pedig a CPU borda miatt kellett, de erről majd később.
Az ár, a szín, és a sok-sok jó vélemény győzött, így esett a választás a Corsair-re. 1600 MHz vagy 1866 MHz megvétele volt a kérdés. Mivel árban nagyjából másfél ezer forint volt a különbség, így nem volt kérdés, megéri-e a plusz pénzt. 24e-be fájt a 2*4 GB-os Kit, 3 kattintás volt átállítani BIOS-ban 1333-ról 1866-ra. Egyenlőre bőven elég, de lehet gondolván a jövőre (a DDR4 azért még nagyon messze van) beruházok még egy ugyanilyen páros kékségre.

Tápegység: FSP Raider 550 W
Na hát a tápegység kérdéssel itt annyi időt töltöttem, hogy már az agyára mentem a kedves topiclakóknak.
A lényeg az volt, hogy legyen viszonylag olcsó, mindenféle védelemmel ellátott és egy ágon tudja leadni a teljesítményt. Számos lehetséges tápegységgel szemeztem, végül a toplista első 3 helyezett így nézett ki:

1. XFX XTR 650 W - full moduláris, gold minősítés, 5 év garancia
2. Cooler Master V650S - fél moduláris, gold minősítés 3 év gari
3. FSP Raider 550 - nem moduláris (ami egy picit zavaró), 80+ silver minősítés és 3 év gari

Az FSP teljesen hangtalanul teszi a dolgát, a merevlemezem hangosabb nála. De a modularitás miatt és a gold minősítés miatt az abszolút ász nálam az XFX XTR-je.
Maga a tápegység meglepően kicsi, a kábelek elég hosszúak és a legfontosabbak kötegelve harisnyázottak. Visszafogott külső, semmi csicsa. 15.500-ért jó vétel volt.

Merevlemez: Western Digital Caviar Green 3 TB

Az előző konfigomba került még 2014 nyarán, gondolván a későbbi fejlesztésekre. 27e Ft-ba került.
Nagyon sok rosszat hallottam a Green szériáról, sokan a Red vagy Black szériát javasolták, de kockáztattam és eddig (lekopogom) nincs is vele semmi gond. A Hitachi 500 GB-os az, ami zajong egy kissé miközben dolgozik, de hát Istenem, már közel 6 éves lesz. Ha ez is kibír ennyit, már megérte a pénzét. 3 partícióra lett osztva, mondanom sem kell, a harmada sincs megpakolva, pedig bőszen igyekszem. Filmek, sorozatok, programok, játékok, zenék. Minden ide megy fel. Az öreg Hitachi lassan nyugdíjba megy, megérdemli.

SSD: Intel 520 120 GB Sata3 2,5"

Ajánlott SSD, nem tudom kapni-e még most is ezt a szériát. 19.500 Ft-ba került és egyszerűen nagyon jó!
Csak rendszer meghajtónak került a gépbe, átlagosan 12-14 másodperc alatt betölt a Windows 7. Tovább kell várni, míg megtalálja a hálózatot, mintsem betölt a win, szóval nagyon gyors!
Kingson HyperX 120 GB 3K és Samsung 120 GB 840 EVO mellett végül az Intel lett a befutó.

Ventivezérlő: Scythe Kaze Server (BK)

Használtan hardverapróról. ;)
Még rajta volt a kijelzőn a gyári fólia, a hőérzékelő szenzorok közül még egy sem volt használva. Igazán tip-top állapotban volt, leszámítva, hogy a panel első venti csatlakozójának a műanyag része meg volt olvadva. Így nem lehet rendesen ráhúzni a csatlakozót, miáltal az nem működik. De talán ki lehet reszelni valahogy, de ezt leszámítva teljesen jó. Én manual-ba használom, a hőmérsékleti értékek nem csalnak.
Egy érzékelő a VGA "hátuljára" került a GPU közelébe, egy az alaplapi bordán kapott helyet, egy a CPU bordára és egy a Hitachi-ra, ami a WD alatt kapott helyet.
Maga a vezérlő 6e Ft-ba került (eredeti dobozában), plusz posta.
Egyedüli negatívumként a kijelző megvilágítását említeném. Én ettől kicsit erősebbre számítottam, mindenesetre éjjel lehet látni rendesen, a betekintési szöge is megfelelő. A potik 7 mm-re állnak ki a síkból.

Processzor hűtőborda: Prolimatech Genesis

Ez is használtan innen apróról. Amint megláttam, tudtam, hogy ez kell, egy igazi kuriózum a Genesis! Valószínűleg befértek volna alá a Vengeance normál bordás RAM-ok is, de nem kockáztattam, inkább LP lett. 160 mm magas, 44 mm magas RAM-ok férnek el alatta és 216,5 mm hosszú. Teljes szélessége 146 mm. 12 és 14-es ventiket is rögzíthetünk rá.
10e Ft volt, plusz posta. Gyönyörű, hatalmas, masszív 6 hőcsöves szerkezet. Az alap órajelen ketyegő i5-öt passzívban is elvinné, de biztos ami biztos, egy 14-es Cooler Master ventilátor azért hűti a lamellák közti langyos levegőt és a Corsair RAM-okat.
Sajnos csak AMD lefogató volt hozzá, így készíttetnem kellett egy olyant, ami működik az Inteles lapon. Sajnos a lefogatással több gond is volt (utómunkálatokra is szükség volt), de végül minden a helyére került és most teszi a dolgát, ahogy kell.
Hűtőteljesítményben az Alpenföhn K2 és a Noctua NH-D14 méltó ellenfele, bár a K2-őn 2 hőcsővel több teljesít szolgálatot.
Képbe került a processzor vízzel történő hűtése is, kipróbálás végett. Lehet, hogy 2015 nyarára megvalósítom, de a Genesis most már végleg megmarad. Mondjuk a vízzel hűtés nem olcsó mulatság, de a nyári hőségben itt fenn, a tetőtérben lehet létjogosultsága.

Azt hiszem egy komponenst sem hagytam ki a sorból. Talán a ventilátorok.
Jelenleg ez a konfiguráció a Cooler Master Elite 335-be van bezsúfolva. A CPU bordán a már említett 14-es CM dolgozik 1000-es fordulaton. Hátul egy CM 12-es elől egy Scythe Big Shurikenről való (gyárilag 2000 RPM-et, gyakorlatilag 2170-et pörgő) Slim venti kavarja a levegőt. Sajnos a Scythe 900 fordulat felett már hangos, maximum fordulaton pedig súlyokat kell tenni a gépházra, különben az elemelkedik az asztal lapjáról.
Reméljük hamarosan átköltözik a konfig a moddolt sárkányba. Talán a tavasszal erre is sor kerülhet és megoszthatom veletek a végeredményt és az átalakítás egyes mozzanatait is.

Külön köszönet még egyszer a sok-sok segítségért a különböző topicokban ténykedőknek, akik hasznos tanácsokkal láttak el a végleges koncepció összeállítása terén!
Köszönet az eladóknak, hogy korrekt árakon kínálták minőségi termékeiket!

Tökéletesen meg vagyok elégedve a gépemmel, reméljük ez így marad a következő 2-3 évben is! :D

Hozzászólások

(#1) NandoXXL


NandoXXL
(senior tag)

1440*900 felbontáson a konfigod örök darab :C Kicsit túlzás is 770-es :)

(#2) flymi válasza NandoXXL (#1) üzenetére


flymi
(őstag)
LOGOUT blog (1)

Hát igen. Megfordult a fejemben, hogy a szintén 5 éves LG 19" monitorom lecserélem egy szintén LG 23" 1920*1080-as felbontásúra. De egyenlőre kiköltekeztem magam.
Ezzel a konfigurációval is sokat spóroltam, mert ha kiskerben veszek mindent, az legalább 30e Ft-tal többe fájt volna. Nekem ez így most nagyon összejött! :C

Talpig úriember, feljebb egy centivel sem! ** "Boldog ember aki jámbor, amíg be nem verjük a pofáját!" (T.B.A.) ** "Egy Seduxen-en élő csiga vagyok." (L.B.) ** "Romulán csatabagel" (R.K.)

(#3) EarL 007 válasza NandoXXL (#1) üzenetére


EarL 007
(PH! kedvence)

inkább legyen túlzás "900p"-re, mint "kevés" 1080p-re. :P

(#4) flymi


flymi
(őstag)
LOGOUT blog (1)

Azért jobban elnézném a filmeket és sorozatokat 23-24"-on... :U :K
Az meg nem "eszi" a grafikus megjelenítőt.

Talpig úriember, feljebb egy centivel sem! ** "Boldog ember aki jámbor, amíg be nem verjük a pofáját!" (T.B.A.) ** "Egy Seduxen-en élő csiga vagyok." (L.B.) ** "Romulán csatabagel" (R.K.)

(#5) elektrotank


elektrotank
(tag)

Gratula hozzá!

Nekem 6-7 évig 775-s processzorom volt, abból is talán a legrosszabb, egy Intel Pentium 3,2 Ghz-essel, egy agp-s kártyával, ddr1 ramokkal... talán tavaly előtt (most már :D ) vettem havertól mindössze 35-ért egy QuadCore AMD Phenom II X4 810, 2600 MHz (13 x 200)-t, 3 darab Kingmax FLFF65F-C8KF9 4 GB DDR3 1333-as ramot, meg egy Asus M4A78T-E alaplapot mindössze 35-ért. Szerintem bőven megérte, főleg úgy, hogy 3 ilyen darab ram ára kb. 35k :D
Tény, hogy videókártyám még mindig rossz, egy hd5450-esem van, ami valljuk be, nem mai darab. :)
Remélhetőleg a közeljövőben nekem is sikerül kicsit erősíteni a vasamat, bár így is hatalmas előrelépés az előző masinámhoz képest :DDD

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

(#6) Luck Dragon


Luck Dragon
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Gratulalok a gephez,nekem meg mindig van egy 775-os Q8400 ,6DB 6GB DDR2 800MHZ rammal es egy Zotac 250 AMP gepem.Én is eroesen nezegetem az uj dolgokat de a cikkedet olvasva mejobban elkapot a laz :C

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line. Xiaomi Redmi Note 4 & Redmi 4X & MI A1 B20. Logout összehasonlítás.

(#7) elektrotank válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


elektrotank
(tag)

Köszönöm. Talán nekem is meg van valahol a 775-söm, bár fogalmam sincs, hogy hol. Ha kapok állást, akkor a közeljövőben teljes garnitúra csere lesz, ha csak egy táp és vga után nem elevenedik meg a gép :D Ugyanakkor megpróbálok várni a ddr4-es korszakra, hátha az amd is kitalál valamit, lehet érdemes arra várni, az intelnek már vannak ddr4-es lapjai, de iszonyú drágák. Ugye nekem most amd-m van, lehet maradok is ennél, olcsóbb, olykor jobb felszereltségű ugyanazon az áron egy alaplap, mint egy ugyanolyan intel, legalábbis én ezt vettem észre. Elvileg APU-ké a jövő az amd-nél. Bár szerintem jelenleg vga-n és tápon kívül így hirtelen nem is kéne más, 80-100k-t költenék erre a kettőre, azzal már bőven elégedett lennék. Nekem ez a kettő jelenleg a legfontosabb, egy moduláris tápban gondolkodnék akkor, talán egy 600W-osban.
Aztán ha nem jön össze, akkor szívás van és ez a konfig fog szolgálni még pár évig :)
Várom a további híreket :R

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

(#8) Petyyyyy


Petyyyyy
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Jó látni, hogy végül mégis elkészült ez az iromány. :K
Elég jól hangzik a lista, most pedig várjuk a tavaszi akciót aztán az újabb beszámolót a végleges formáról.

Szemed az úton, pedál a padlón || Whatever. Im the star.

(#9) Luck Dragon válasza elektrotank (#7) üzenetére


Luck Dragon
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Hát eddig amit össze néztem a következők.
i5-4590 ~vagy 4690- 48k
cm hyper 212 evo ~ 10k
asrock h97 performance
CORSAIR 8GB Vengeance DDR3 1600MHz CL9 KIT CML8GX3M2A1600C9B
wd black 1TB ~ 20k
120-as kingston hyperx 3k
Zalman z11 ~
Fsp raider 550 ~ , xfx pro 550 ~
VGA- nem hiába nem irtam azt még nem tudom :(

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line. Xiaomi Redmi Note 4 & Redmi 4X & MI A1 B20. Logout összehasonlítás.

(#10) elektrotank válasza Luck Dragon (#9) üzenetére


elektrotank
(tag)

Én Asrock-ot nem vennék, maradnék az Asus-nál. Nincs vele tapasztalatom, de az Asus-t sokáig nyüstöltem, és most is azom van :)
Én vga-ból pl. AMD választanák, bár azt mondják az Nvidia jobban megy az intelhez, ettől függetlenül ha nekem lenne egy i5-söm, akkor is AMD vennék. Ha jó kártyát akarsz az r7-r9 (amd-s szériák ezek) körül érdemes nézegelődni. Az Nvidia-ról nem tudok sajna nyilatkozni, világéletemben AMD kártyám volt.
Corsair ramok szerintem jók.
A WD black-t csak akkor érdemes venni, ha nem tárolásra fogod használni a vinyót, elég gyors, szóval ha játékot akarsz rajta futtatni, az kíválóan alkalmas rá. De tárolásra elég a blue is szerintem, nekem pl az van, azokat a játékokat amikkel én játszok (már ami elfut a vga-m miatt :DDD ) azokkal nincs gond, viszi. Ettől függetlenül megéri black-et venni.
Gépház, így képekről nem tűnik rossznak, szép, anno biztosan megszállottan akartam egyet, ma már érdekes, de inkább a letisztult formák izgatnak, mint a CM Silencio 650 pure, ami nekem van. Havernak viszont megmutatom, mert Ő is akar egy gépházat, porszűrővel és ahogy látom ebbe van. Bár ahogy olvastam róla, a kábelmenedzsment nem épp az erőssége, a processzor hűtőről néztem információt, mármint magasságáról, mekkora megy bele max, arról nem láttam semmit, de lehet én vagyok vak.
SSD-m nincs, de gondolom biztosan jó a Kingston.
Én a két táp közül a XFX Pro 550-et választanám, ha a képeket nézem, mindegyik kábele harisnyázott (az nekem plusz pont), a vezetékek nem lógnak össze vissza, jobban mutat a gépedben emiatt (meg jobban is néz ki maga a táp, ha már itt tartunk), összeségében jobb lesz a végeredmény is.
Az i5-ről különösebben nem tudok mit mondani, korrekt egy proci... de ha már itt tartunk, szerintem érdemes a legerősebbet választanod az i5-ből, és akkor nem lesz sok gondod :D

De ahogy hallottam, msot úgy mindennek emelkedett az ára, így meglehet érdemes lenne várnod húsvétig, lehet csökkennek az árak vagy benyomnak 1-2 akciót, így még akár olcsóbban is kijöhetsz és a megspórolt pénzből esetleg még mást is tudsz venni :)

Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok. - Isaac Asimov

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.