Hugicám olyan korrekt forralt borral várt minket a karácsonyi vacsora előtt, hogy minden elfogultság nélkül mondhatom, vinne minden nagydíjat amit kioszthatnak a kérdéskörben.

Azt tudom, hogy üveges zweigelt az alapja amit csipkebogyóteával öntött fel, még az elején beletett két almát - melyek szép lassan belefőttek - és mézzel édesítette. Mennyei volt. Elkérem majd tőle a receptet és leírom a pontos füszerezést.

Gyermekkoromban valahogy így édesen és fűszeresen képzeltem ezt a földi - égi nedűt, mikor a történelmi kalandfilmeken a római vagy középkori katonák bódult hordótáncán nevettem. Később csalódás is volt az alkohollal való találkozás, de kamaszéveimben ennek ellenére ahol tudtam pusztítottam a jobb - rosszabb borokat, nehogy' valaki más is szenvedjen miattuk.

Este előkerült még egy üveg Loir menti francia vörösbor. Nagyon kellemes élmény volt, bearanyozta a vacsorát nemes ízével.

Az étkezés után Vesztergombi József Remete Borát iszogattam.

Ez a dal szól épp' a Kossuthon miközben soraimat írom:

"Ősszel a hegy leve csurran, a nyári öröm tovasurran:
távol a dús aratás, dörmög a lusta darázs.
Zümmög a tájban az ének, dongnak a mustra méhek,
száll lugasokban a dal: fújja, ki még fiatal!
Röpteti büszke legényke, az apraja-nagyja, serényje:
zengik a kisgyerekek, s pár öreg is nyekereg.
Fújja leányka, menyecske! Megugrik a kertben a kecske:
táncra kel, egyre mekeg, s boldog, amíg bereked.
Hegy leve, vére kicsordul, a pincék sarka csikordul:
ajtajuk úgy nyikorog, mint mikor eb vicsorog...
Sírnak a görbe gerezdek, présben a könnyet eresztett
fürtök ezer szeme sír: gyűl levelükre a pír...
Hull a falomb, fogy az ének: múlnak az ifjak, a vének!
Némul a dal, fogy a fény: forrhat a bor s a remény!
Fagy jön, az éj dere ver meg, az ágra ma zúzmara dermed.
Búsul a tőke... Csupasz szélbe vonít a kuvasz.
Ködben a hegy leve csordul: a föld már tél fele fordul...
Őszül az ég: havazik, s álmodozik tavaszig."

Kovács András Ferenc