(...)

Van egy álmom. Hogy egyszerre mindenki normális lesz. ...de én addig hülye maradok. Csak egyszerre érdemes. Mindenkinek együtt. Semmit sem érnék vele, ha csak én lennék normális. Meg sem próbálom. Már mindenben csalódtam. Már kétségek sem gyötörnek. Meghalok a belső ellentmondásaimtól. Meghalok az élmények hiányától. ...és éppen akkor törnek rám a kétségek, mikor alábbhagy a kétségbeesésem.

(...)

Tehát, ha meghalok és Ő megkérdezi tőlem; "Jó volt-e neked odaát vagy rossz volt?", én hallgatni fogok. Lesütött szemmel fogok hallgatni és ez a némaság mindenki számára ismerős, aki tisztában van azzal, hogy mi következik egy nehéz, többnapig tartó másnaposság után. "Dehát miért hallgatsz?" - kérdi majd tőlem Isten kékes villámokat szórva. Na, de mit felelhetnék én neki? Ígyhát csak hallgatok majd. Csak hallgatok.

Víg Mihály: Irimiás siralmai