Reggel

Felkeltem, még korán volt fél nyolc körül lehetett. Apu is itthon volt még. Kérdezte kérek-e teát és kávét. Mondtam, hogy igen, és hogy hagyja csak lemegyek majd érte. Eddig nem is volt baj, lementem, megittam a teámat, a kávét csak félretettem aztán jöttem fel, visszafeküdtem. Nyolc körül kiszálltam az ágyból és elmentem a fürdőbe, aztán megint le. Mamáék is ébren voltak már, reggelizzünk. Ettünk, aztán mondom: “Felmegyek, megcsinálom az ágyam.”

Hirdetés

Felértem, leültem az ágy szélére, kézben az iPod és átolvastam a híreket/blogokat/twittert, mire észbekaptam lassan indulhattam is, úgyhogy ami miatt végülis jöttem, azt gyorsan két perc alatt letudtam. Nem is lett szép, meg esztétikus. Sietnem kellett vele, elvette az időm a reggeli információ áradat.

Belegondoltatok már, hogy reggel felkeltek, és nem kell az újsággal szöszölni, hanem kézbe veszitek az okos telefont/okos médialejátszót és ott gyorsan még csipás szemmel átfutjátok a reggeli híreket, és rss csatornákat. Szerintem fantasztikus hová fejlődünk, fejlődnek az eszközök. Két tapicskolásból ellenőrizni tudom például a két e-mail postafiókom is, és mindez, amit leírtam elfér a zsebemben. Fantasztikus. A slusszpoén pedig, hogy utána ugyan azzal az eszközzel, akár ki is blogolhatnám mindezt, de nem teszem, mert mazochista azért nem vagyok, hogy a kis érintőn, inkább a 15,6”-os notebookon írom meg a történetet. It’s my religion

Tovább a fórumba.