Véget ért a mozgóképe,
Többé nem zavar,
Lőn vadvirágos rétből
Szürkéllő avar.

Ő volt a mindenem,
Szemem felnyitotta,
Majd oly egyszerűen
Lényem itt hagyta.

Kiveszett ami volt?
Vagy létre sem jött tán?
A szikra, mit csiholt
Oly rég kihúnyt már

Múló tavaszi rózsából
Télikabát lett:
Bár melegen tartott,
Sosem szeretett.

Nem kívánok többé
A bűvködben élni,
Sokkal jobb volna most
Más szép után nézni.

A törékeny tavaszból
Messze, messze szállok
A hűs téli szelekig
Bizony, meg sem állok

Lelkem belőled nem kér
egy cseppel sem többet
Ha te nem akarod:
Inkább a fagy ölel!