Nagyon nagy dolognak kell történnie, hogy egy férfi elsírja magát. Nem egy-két apró könnycseppre gondolok, hanem olyan igazi, remegős, világfájdalmas hangulatra, ahol az ember úgy kívánja a szemére az álmot, hogy bár egy hétig ne ébredne fel. Sajnos ez most velem is megesett...De kezdjük csak az elején:

2012-t írunk, augusztus. Boldogan zárom a befőttesüveget a nyári fizumra.

2013-május: jön a nyár, semmi dolgom, ideje elkezdeni a jogsit (lekerül a kupak a befőttesüvegről)

2013-július: fellépéseim vannak, "kinőttem" a hangszereimet, elköltök a nyári fizumból egy csekély összeget hangszerekre, elméletileg még mindig elég a jogsira.

2013- augusztus: Látszik, hogy nem lesz sima pálya az első fizuból megúszni, nosza! Hozzácsaptam a második nyári adagot.

2013- december: Egy sikertelen vizsgám volt (én is balf*sz voltam, meg beteg is, etc.), és elértem a pénzem végét. Vettem pótórákat, és annyit, amennyi csak belefért - oktatói és szülői javaslatra - de mégis elbuktam.

Fel kell adnom az álmomat, legalábbis egy időre. A felszerelésemnek ünnepélyesen búcsút intek. Hála az égnek, van még a közelben hangszer, csak sajnos most az a felállás, hogy az egész cuccból egyedül a kábel képezi a tulajdonomat. Kicsi egérutat nyertem, remélem ebből a pluszból már be tudom fejezni a jogsit.