2020. július 9., csütörtök

Gyorskeresés

Cím: Ismeretlen - Chapter 4

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Chapter 0, Chapter 1 , Chaper 2, Chapter 3

Chapter 4 – Kavicsok a tó vizén

Szombat este 10 óra körül jár. Szép tiszta az idő, a hőmérséklet kellemes, csupán lenge szél fújdogál. Dave-el kiültünk a ház elé és bámultuk a csillagos égboltot. Gyönyörű volt innen a hegyekből nézve, a lámpák zavaró fénye nélkül, a korom sötét éjszakában. Semmit nem tehettünk már úgy igazából, így csak vártuk az elkerülhetetlent, ezért úgy döntöttünk, kicsit megpihenünk.

Miközben kint üldögéltünk döbbentem csak rá mennyire másképp is alakult a nap, mint azt terveztük. Minden szanaszét hevert a kocsik körül, ott, ahol épp hagytuk. Enyémnek még az ajtaja is nyitva. Innen érzem azt a jellegzetes illatot, ami a kocsiból árad. Emlékszem, mikor megvettem is ez fogott meg benne. Olyan igazi oldtimer illat. Már ha egyáltalán van ilyen. Számomra volt.

Aztán enni sem ettünk még, pedig Dave főztje lett volna a napi főprodukció, de a reggeli 2 kávé volt ma az egyetlen, amit valamennyire esetleg ételnek lehetne nevezni. Pedig nem ártana valamit enni, mert a mi erőnek sem végtelen... Sajnálatosan mire a gondolat végig fut az agyamon, már el is hessegették azt:

-Vétel, itt a központ. Fiúk, ott vagytok? – szólal meg bent a rádió.

Miközben Dave a második cigarettáját gyújtja éppen, nagy nehezen feltápászkodtam én, hogy válaszolni tudjak a hátrahagyott rádión:

-Itt Steve, hallunk!

-A tárgy belépett a felső légkörbe. Hamarosan megláthatjuk az infra kamerákon. Jelenleg még számoljuk, merre tart.

-Vettem, megyünk is vissza.

-Vissza? Miért, hol vagytok? – csendül fel Scott hangja

-Levegőt vettünk haver, csak egy kis levegőt…

Ezek hallatán már Dave is felkapta a fejét, felugrott a székről és nemes egyszerűséggel a tóba pöckölte a félig szívott cigit. Ezt de utálom. Azt hiszem a tekintetem is elárulta ezt, mert Ő is lefagyott egy pillanatra.

-Most mit nézel? Már nem tökmindegy? – zárta le lazán a történteket.

Végül is, igaza van...
Visszamentünk a pincébe a rádióval az oldalamon, hogy megnézhessük az infra képeken is, mi is az a objektum, hátha közelebbről többet láthatunk belőle.
Miközben a képeket vártuk, lassan érkeztek az adatok a gépek felől is, amik megerősítették a korábban látottakat: valóban rögbi labdára hasonlító alakja volt, és egyáltalán nem volt kicsi. A hosszát mintegy 670 méterre saccolta a gép, a legnagyobb szélessége pedig közel 350 méter. Bármilyen anyagból is volt, a szkennerek nem láttak át rajta, így arról még mindig fogalmunk nem volt, hogy vajon tömör, vagy üreges, illetve semmiféle energia kisugárzást, vagy egyéb gépi, vagy intelligens létformára utaló jelet nem fogtunk tőle.

Viszont egészen biztosan nem természetes jelenség volt. Célirányosan mozgott, és ránézésre fémszerű anyagból készülhetett. Ez már szinte bizonyos volt az eddigi adatok alapján, miközben az infra kamerák is megerősítették a gépek által számoltakat. Hatalmas és egyben félelmetes látványt nyújtott a képeken.

-Megérkeztek az adatok a röppályáról – szólalt meg ismét a rádió – Lassul. Nem tudjuk mitől, de lassul. Úgy
tűnik, hogy az Atlanti óceán északi részére, vagy még északabbra, a sarkkörön túlra fog leszállni.

Leszállni? Ha tényleg így lesz, legalább az első katasztrófát megússzuk és a becsapódásával nem fog világvégét okozni. Közben meg bizonyára már így is az egész NASA vezérkar az elnökkel karöltve készül a sajtótájékoztatóra, hiszen ezt már elég nehézkes volna megúszni anélkül, hogy ne tudja meg az egész világ. Kimagyarázni szintén lehetetlen volna, nincs mese, el kell mondani. Mondjuk azt nem tudom, hogy mit, amikor amit mi tudunk is nagyjából a nagy semmivel egyenlő. Ilyenkor azért nem bánom annyira, hogy az erdő közepén ülünk...

-Te, Dave, amúgy nem akarunk visszamenni?

Szegeztem rá az amúgy tök jogos kérdést. Végtére is azért maradtunk, mert nem lett volna időnk visszamenni, de ha már egyszer túléljük ezt a szart, akkor lehet több hasznunk lenne a központban.

-LunR. Megvan az élő kép egy az északi tengeren állomásozó rombolónkról. Szeretnétek látni?

-Ezt a hülye kérdést – vágja rá Dave – Naná, hogy igen!

Szóval úgy nézem, még maradunk, úgyhogy odafordultam én is a monitorokhoz: Hiába láttam már, hiába nézzük azt a valamit órák óta, egyszerűen nem lehet feldolgozni a látványt. Teljesen érthetetlen és egyben felfoghatatlan, hogy mitől mozog az a vacak, de mozog, jön, lassít, ereszkedik... és megállt. Mi a franc?
A kamerákról nehezen kivehető, de egyértelműen úgy látszik, hogy nemes egyszerűséggel megállt a felszín felett, és lebeg. Sem rakéta, sem bármilyen meghajtás vagy a fékezésre valamiképp is alkalmas dolog nem látszik sehol, de megállt. És úgy is maradt. Döbbenet. Már megint. Azt hiszem, a többiek sem nagyon jutnak szóhoz, mert a rádió is néma, de aztán némi sercegés kíséretében egy ismeretlen hang töri meg a csendet:

-NASA központ, itt a U.S.S. Lincoln – szólalt meg egy mély hangú úriember, aki feltételezhetően a videóval is
szolgáló hajó parancsnoka lehetett– megerősítjük, a célobjektum a földtől nagyjából 50-100 méterre megállt, és egy helyben lebeg. Zéró aktivitást észlelünk, ismétlem Zéró aktivitás észlelhető.

-Vettük U.S.S. Lincoln! Koordinátákkal tudtok szolgálni?

-Igen.. Északi széllesség 90° Ez.. Ez pont az északi sarkpontra telepedett rá.

-Vettük, maradjanak várakozó állásban! A Flotta már úton.

-Központ, itt Steve – szóltam közbe – Mi tehetünk még innen valamit?

-Negatív. Két helikopter már úton is van értetek. Szedjetek össze onnan, amit csak tudtok, még szükségünk van rájuk! Van fél órátok!

Na végre haladunk valamerre. Ez már egészen úgy hangzott, mintha valaki már tudná mit akarunk csinálni. Ideje volt. Több ezer dolgozó sürög most gondolom odabent, valakinek illett már kitalálni valamit.
Dave és én közben elkezdtük összecsomagolni azt a temérdek aktát ami körülöttünk hevert. Azt mondjuk még nem tudom, hogy az erdő közepén hova akarnak leszállni egyből két géppel, de ez legyen most a legkisebb gondunk. Scott nem tévedett, valóban odaértek fél órán belül, és némiképp felkészültebbek voltak nálam: Lazán leszálltak a tavon lévő stéghez és miután egyiket megpakoltuk, 10 perccel később már úton voltunk a másik gépen ülve a központ felé.

Út közben folyamatosan járt az agyam és próbáltam kitalálni, mi lenne a legmegfelelőbb lépés, amit tennünk kellene, de annyi minden történt az elmúlt egy napban, hogy azt se tudtam, honnan közelítsek.
Egy biztos: azt, hogy a flotta úton a helyszínre, azt nem tartom épp a legmegfelelőbbnek... Nyilván, ha elkezdenek szanaszét lövöldözni mindenfelé, akkor majd átgondolom ezt a gondolatmenetet, de ha nem támadnak nem is nekünk kellene elkezdeni. Arról nem beszélve, hogy még gőzünk sincs, mi a franc is ez.

Mindenképp kellene egy kutatócsoportot odaküldeni, akik felmérik az objektumot. Jó volna menni, de közben ott a másik gépen a halom akta, meg egy rakás kérdőjel az egész felett, amit szintén fel kellene deríteni. Nem számít, megérkeztünk. Rögvest kiderül, ezer másik koponya mire jutott.

Az épület tetejére leszállva Scott már ott várt ránk, és miközben az emberek az aktákat pakolták serényen kifele, hamar bele is csapott a lecsóba:

-Az elnök és a NASA jelen pillanatban tartja a sajtótájékoztatót a többi ország vezetésének közreműködésével, hogy tájékoztassák a lakosságot. Vasárnap révén mindenkit otthonmaradásra kérnek, éttermek, üzletek bezárnak, a vészadók készenlétbe helyezve. Egyben megnyugtatnak mindenkit, hogy urai a helyzetnek. Nem tudom, beveszi-e ezt még valaki, de jelenleg nincs jobb stratégiánk.

-És mi mit teszünk? – szegeztem neki a kérdést

-Most pakolják be épp a felszerelésünk, indulunk a sarkkörre és megpróbálunk minden lehetséges eszközt bevetni, hogy megvizsgálhassuk az objektumot. Közben a flotta, a mi flottánk és a többi ország csapata ott állomásozik és készenlétben áll.

-Remek, mikor indulunk? – kérdezi Dave

-Te semmikor – jön a határozott válasz, s mire megszólalnék, szavamba vág – és te sem Steve, számotokra más feladatunk van. Gyertek, nincs időnk cseverészni.

A kiskésit neki, nem malmoztak idebent míg a hegyekben voltunk. Arról nem beszélve, hogy 2 napja még Scott dolgozott nekem, most meg úgy osztja a parancsokat, mintha felcserélődtek volna a szerepek. De nyilván jó oka van rá, így nem is nagyon firtattam a dolgokat.

Ahogy szaladtunk át az irodán mindenhol lázasan dolgozó embereket lehetett látni. A folyosó végére érve meg majdnem beleszaladtunk Teddy-be. Igen, ő az igazgató mifelénk, ha valaki nem ismerné. Ugyan sietősen haladt ő is a dolgára, azért így a sajtótájékoztató után vágott képe, amivel elrohant mellettünk, az azt hiszem elárulta, hogy talán ő sem hitte el azt a sok sületlenséget, amit az embereknek mondtak. De ők talán igen és az a legfontosabb. Ha kitör a pánik, az idegenek lesznek a legkisebb gondunk.

-Rendben. Figyeljetek rám: Dave nem akarom elvenni a kedved, tudom, hogy most jöttél, de te indulhatsz is le az autóhoz, mentek San Franciscoba. Az Európai Űrügynökség már intézi a teljes hozzáférésetek a Webb-hez. Azonnal a K2-18b rendszere felé kell irányítanotok és megvizsgálni mi folyik ott, amennyire csak lehetséges. Ők már dolgoznak rajta, nincs sok időtök beszállni.

-Ok, vettem. A csapatom?

-Egy részük már úton, a többiek lent rád várnak. Induljatok!

-És én mire kellek? – tettem fel Scott-nak a kérdést.

-Irány az iroda! – felelte – a csapatod többi tagja már az aktákat kutatja. Meg kell tudnotok nagyapádék hogyan oldották meg a műhold meghajtását. Az kell most nekünk.

-Ohh, oké... – nyeltem egy nagyot, majd indultam volna, mire Scott utánam szól:

-De Steve – mondja vészjósló hangon – ezúttal oda is kell mennünk...

Tessék? Mennünk? Mármint emberekkel? Maradtam volna inkább az erdőben. Ez aztán az egyszerű móka. Fogjuk az ARA projectet, tegyük rá a senki által még csak hallomásból sem ismert meghajtást, amiről még azt se tudjuk, egyáltalán működött-e, aztán üljünk be, és hajts? Nem egy nagy feladat. Kicsit sem...

-Oké haver, megtesszük, amit csak lehet. – feleltem – Nektek pedig jó utat! És Scott! Semmi hülyülés, csak óvatosan!

Azért elárulok egy titkot. Az ARA project valójában olyan szempontból elég jól állt, hogy föld körüli pályán már ott állomásozott egy emberi legénység befogadására is alkalmas hajó, egyetlen problémánk az volt vele, hogy nem igazán tudtunk egy olyan meghajtást belepakolni, amivel lényegi utat megtehettünk volna. Nyilván, most ennek ad alapot a LunR által titokban fejlesztett meghajtó, csupán, ki kell találni, hogy hozták létre és hogyan működtethetjük biztonságosan.

Viszont talán ezzel a részével sem álltunk így már olyan rosszul. Scott évek óta csiszolgatott automatizált MI alapú irányító rendszere épp kapóra jött nagyapáék faék egyszerű rendszere helyett, s ezzel talán megoldható lehet a navigációja. Már csak össze kell raknunk mellé a rendszer egy olyan változatát, ami egy ekkora hajót is képes utaztatni, valamint olyan biztonsági protokollokat beletenni, hogy ha nem akar működni megfelelően, akkor inkább ne is tegye. Mégiscsak emberéletekről lesz szó.

Bele is vetettük magunkat a munkába, miközben Scott és új csapata épp az északi sark felé tartott. A kitűzött céljuk elsődlegesen az volt, hogy a megvizsgálják az objektumot, és megtudjanak róla, amit csak lehet, ha pedig esetleg utasai is lennének, akkor nyilván egy békés kapcsolatfelvétel lenne velük a cél. Na persze azért a világ hadiflottájának színe java biztos, ami biztos alapon ott horgonyzott a közelben...

Nem lesz egyszerű dolog, már csak amiatt sem, mert bár az ismeretlen eszköz leszállt, valójában tulajdonképpen mégsem. 78 méterrel a felszín felett lebegett. Scott és csapata persze nem bízott a véletlenre semmit. Nyelvészek, biológusok, fizikusok és mérnökök hada utazott oda, hogy minden elképzelhető módszert bevessenek.

2 nappal az érkezés után már komplett ökoszisztémát építettek ki az északi sarkra, a tárgyról viszont sok mindent nem sikerült megtudni, amit igen, az viszont meglehetősen érdekes és egyben érthetetlen információ volt. A tárgy valóban fém, azonban sem ajtó, sem ablak, sem semmilyen nyílás nem volt rajta felfedezhető. Aktivitást továbbra sem mutatott, már attól a ténytől elvonatkoztatva, hogy a saccra 60000 tonnás súlyával a levegőben állt. A kémiai elemzések szerint egyfajta titán ötvözet volt, de a többi alkotóelemét még nem sikerült beazonosítani. Sem röntgen, sem semmilyen más elektromágneses sugárzással nem sikerült átvilágítani, így továbbra is rejtély, hogy milyen szerkezettel, esetleg utasokkal van-e dolgunk a burkolata alatt.

A fenti tényeket, valamint azt figyelembe véve, hogy bár semmiféle jelet nem ad ki magából, de azért mégiscsak a világűrben utazott idáig és jelenleg is a felszín felett lebeg ki tudja hogyan, jogosan feltételezhetjük, hogy van valamilyen védelme. Egy pajzs, vagy valami hozzá hasonló burok, akár egy számunkra teljességgel elképzelhetetlen eszköz. Nem tudjuk. Bár annak is kellene valamilyen sugárzást kibocsátania magából, ami érthetetlen, hogy mégis miért nem észlelhető, de mégiscsak lennie kell valaminek, ami miatt egyelőre tehetetlenek vagyunk és semmivel sem vagyunk képesek átvizsgálni. Hiába a világ legjobbjai, továbbra is annyit tudunk, hogy egy nagy kavics.

Scott viszont most kell nekünk, hisz idő közben mi sem tétlenkedtünk. Az erdei házból visszahozott akták alapján előtúrtuk a számítógépen lévő fájlokat, majd miután a NASA szerverei 2 napot vacakoltak a feltöréssel egy az egyben megkaptuk az akkori meghajtó építési tervrajzait, így azok alapján könnyel el tudtunk indulni. A mai technológiai segítségével hamar elő is álltunk egy prototípussal, ami egyelőre az előzőleg is megépített példány némileg módosított változata volt. Természetesen modernebb köntösbe ágyazva, megspékelve temérdek biztonságtechnikai megoldással. Persze azzal senki sem volt tisztában, hogy a gyakorlatban miként fog működni, így mindenre nem lehetett felkészülni. A szimulációs teszteket mindenesetre megkezdtük, viszont haza kellett hívnunk Scott-ot, hogy segítsen nekünk az általa fejlesztett navigációs rendszer integrálásába, illetve abban, hogy emberi személyzet által is kezelhető rendszert kapjunk, ne csak az MI férjen hozzá az adatokhoz. Az északi sarkon most úgy sem tehetett semmit. Nekünk viszont szükségünk volt rá.

Abba viszont egyelőre még senki sem gondolt bele, hogy mi lesz ezek után? Az rendben van, hogy lefutnak a tesztek, esetleg sikeres is lesz. Abban is biztos vagyok, hogy Scott is boldogulni fog a feladattal, viszont utána? A hajót nem hozhatjuk ide vissza, ezért a meghajtást kell felvinnünk oda. Utána pedig... Jöhet az éles teszt? És ki megy? Fogós kérdések, igaz? Viszont legbelül azt hiszem már éreztem, hogy ideje felkészülnöm...

Dave meg eközben a Webb-el vacakolt. Miután múltkor szanaszét állítgattuk, hogy megnézzük a szomszédban lévő üstököst, most az lenne a cél, hogy 111 fényévre elnézzünk vele és megtudjuk mi újság a környéken. Ez kissé nehezebb dió. Bár eleve a világűr feltérképezésére készült, azért 111 fényév még sincs olyan közel, hogy érdemben könnyű szerrel vizsgálgassuk. Olyannyira, hogy fizikai módosításokra is szükség lesz, így épp készítik fel kilövésre a siklókat Cape Canaveral-nél. Pénteken hajnalban lesz a start, és ha minden jól megy, szombatra vissza is térnek, addigra pedig Dave csapata is befejezi a szoftveres hátteret. Aztán puding próbája az evés. Egyelőre nem akarom megtudni, mit fogunk ott látni.

5 nap telt el mióta észleltük az objektumot. 5 nap után először jutottunk el oda, hogy úgy istenigazából leülhettem. A szimulációkra várunk, Scott is az utolsó simításokat végzi az integráción, Dave pedig idejekorán végzett a szoftverrel, így a pénteki startra vár, hogy a hardveres módosítások is nyeregbe kerüljenek. Otthon még nem is jártam, a kocsi meg még mindig a hegyekben. Szerintem az ajtaja is nyitva maradt.

-Scott, egy ebéd? – nézek rá kérdően

-Hát, már nem ártana. Tudnék enni.

Miután elég hamar dűlőre jutottunk, fogtam is a kabátom és indultam volna az ajtó felé, amikor belépett Teddy. Nagyot sóhajtottam, mert tudtam, hogy ebből nem lesz ebéd. Azóta nem láttam, hogy vasárnap hajnalban majdnem elkaszáltuk egymást, tudtam, hogy nem jelent jót, hogy most itt van.

-Jó, hogy mindketten itt vagytok – kezdi – úgy is mindkettőtőtökre szükségem lesz.

-Rendben, de mégis mihez, uram?

-Azt nyilván tudjátok, hogy hamarosan patthelyzetben leszünk. Elkészül a meghajtás és azt valakinek fel kell vinni és fel kell szerelni.

-Tudjuk, uram – szólaltam meg kissé talán remegő hangon – de nem gondolom, hogy mi volnánk a legal..

-Ne is folytassa Steve – vágott a szavamba – nem is maguk fogják ezt csinálni.

Akkor kő esett le a szívemről, hogy szerintem az alaksorig zuhant, pedig az 35.-en vagyunk. Szeretnék feljutni, de azért a kapujában állni egy ilyen helyzetben nem olyan vicces...

-Maguk kioktatják a kiválasztott gárdát az összeszerelésről, majd csomagolnak és indulnak Dallasba.

-Dallasba? Miért? – fakad ki Scott

-Kiképzésre. Szeretném, ha maguk vinnék el a hajót a K2-18b holdjára. A Juniperre.

Tesssék? Bassza meg ettől tartottam. Ugye mondtam én korábban, hogy jobb, ha lélekben felkészülök erre. Persze, nyilván a józan ész hozta döntés ez és én sem küldenék senki mást helyettem, de azért az ő szájából hallani egészen más. Így már nem csak fikció a dolog, ami az én elmémben futkorászik.

-Nyugodjanak meg, Dave is megy maguk után, amint visszajött.

Nagyon megnyugodtam, kösz, igazán. Gondolom ő is értékelni fogja, hogy haveri körben megyünk fel megdögleni. De a parancs, az parancs, meghát tényleg, mégis ki más?

Miközben készültünk Dallasba, Dave még San Franciscoban várta a reggeli kilövést. Elméletileg csak pár órás munka, és mehet is a kémlelés. Maga a kilövés már rutin munka, nem is nagyon izgul rajta senki, de azért az űrben bütykölni sosem egyszerű, így nyilván van némi kis izgalom a történetben. Közben Scott-al elkészültünk, így míg a kocsira vártunk becsatlakoztunk Dave mellé a szerelési munkák figyelésébe. Bár a sztoriban jól eltűntek, de Gregor és Meli azért végig Scottékkal dolgozott a központban, most pedig épp ők végzik fent a szerelési munkálatokat. Én pedig úgy gondoltam ez a legalkalmasabb pillanat, hogy üdvözöljem őket:

-Hé Gregor, minden rendben odafent cimbora?

-Minden oké Steve, már majdnem készen vagyunk.. Várj.. mi a franc? Úr isten... Wááá..

…és elment a jel. Az utolsó kockákon látszott, hogy valami nagyon nincs rendben, ráadásul Gregor hangja sem arról árulkodott, hogy épp minden oké lenne…

-Irányítás, mi a fene folyik ott? – üvölt Dave a rádióba

Közben pedig mi is értetlenül ülünk. Baszki, az Armageddon kezdődik így, mikor jönnek a meteorok. De mi történhetett itt? Mire bármit reagálhattunk volna viszont arra lettünk figyelmesek, hogy mindenki rohan az irányítóterem felé, így kirohantunk mi is az irodából, hátha megtudjuk mi történik.

-Jön még egy! Jön még egy! – kiabál valaki a terem felől - Jön még egy!

Folytatása következik...

Hozzászólások

(#1) Victoryus


Victoryus
(addikt)
LOGOUT blog

Szuper! :) Még még még!

(#2) Barthezz2 válasza Victoryus (#1) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)

Köszi :R.

Igyekszem a folytatással :)

Everybody lies.

(#3) m0h0senator válasza Barthezz2 (#2) üzenetére


m0h0senator
(őstag)

Kész van már? Ottvagyunkmár? :B

Cyberpunk 2077 - 2020/11/19 - "CDPR nem hazudott a megjelenési dátumról. Iszonyat rossz hasonlat. - sajnos de...és még egyszer megtette...

(#4) Barthezz2 válasza m0h0senator (#3) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)

Megírtam 2 oldalt. De nem tetszik. :(
Aztán hétvégén meg költözés(nem én, csak segítettem), szóval időm nem nagyon volt sajnos..

Everybody lies.

(#5) m0h0senator válasza Barthezz2 (#4) üzenetére


m0h0senator
(őstag)

Nem sietünk. Amúgy jó lett kicsit a közepe olyan mint az Érkezés c. film ami nem baj, csak ezzel vontam párhuzamot.

Cyberpunk 2077 - 2020/11/19 - "CDPR nem hazudott a megjelenési dátumról. Iszonyat rossz hasonlat. - sajnos de...és még egyszer megtette...

(#6) Barthezz2 válasza m0h0senator (#5) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)

Most, hogy mondod, valóban, pedig nem onnan jött az ötlet. Csak így titokzatosabb, mintha eleve leszáll, aztán indul a csihi-puhi, vagy épp ami.

Azt hiszem azért szerzői jogi vitáktól nem kell tartanom :)

Everybody lies.

(#7) m0h0senator válasza Barthezz2 (#6) üzenetére


m0h0senator
(őstag)

Persze ez így volt jó félre ne érts, csak nem rég láttam és egyből bevillantak a képek a filmből. :)

Cyberpunk 2077 - 2020/11/19 - "CDPR nem hazudott a megjelenési dátumról. Iszonyat rossz hasonlat. - sajnos de...és még egyszer megtette...

(#8) apatyas


apatyas
(Korrektor)

Hali! Még nem felejtettük el a sztorit, jön még?

pezo77 #5 2017.12.14. 13:29 Hmm. És ez az e-hajó akkor hol is tud kikötni? Az e-bay -ben? ;)

(#9) Barthezz2 válasza apatyas (#8) üzenetére


Barthezz2
(MODERÁTOR)

Mindenképp szeretném befejezni, de sajnos nem tudok ígérni semmit :(

Mostanában sok minden más van előtérben, összecsapni meg nem szeretném.

A következő már folyamatban, ennyit tudok most mondani :)

Everybody lies.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.