Ott, ahol elvileg züllik a fiatalság, akad egy társaság, ami segítségére van a magyar nyelvnek.
[tü.dü.dűű..]
Ők. Az Ifjú Anyanyelvápolók.
[tá.ddááááá]

Na jó. Kis komolyodás..
Szóval. Véget ért a XXI. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Tábor, melynek helyszíne idén Miskolcon volt augusztus 11 és 18 közt. A Csongrádi Tábor (ez a neve, igen) lényege, hogy egy hétre összejöjjön egy csapat fiatal Kárpát-medence minden tájáról, akiknek valamilyen érthetetlen okból ér valamit az anyanyelve, és mindenféle közös programon vegyen részt. És jól érezze magát persze.

Szállásunk a Kelemen Didák Kollégiumban volt, valahol a belvárosban. Tetszett, hogy a központban voltunk, minden kéznél volt, úgy, mint bolt, ilyesmi. Vasárnap érkeztünk, vasárnap mentünk, remek.
Az "órarendünk" brutális volt. Habár ez nekünk kívülállóknak volt csak fura, ilyenkor a táborban ugyanis egy saját időzóna képződik. Reggel 6-kor keltünk, 7-kor reggeli, 8-tól 12:30-ig előadások. Délután megint programok, este is néha. A táborban az este 23-kor kezdődik, hajnal 2-kor nagyjából alkalmas az idő egy kis alvásra. És igen, 6-kor kelés, 7-kor reggeli, 8-kor előadás.

Milyen előadások voltak? Hááát. Volt minden. Foglalkoztunk az újságírás és a filmes világ nyelvvel való kapcsolataival, járt nálunk Kováts Dániel tanár úr, aki Móriczról mesélt. Itt volt a Tinta Könyvkiadó igazgatója, aki a szólásokról, közmondásokról tartott előadást, ahol nem csak magyar, hanem esetenként a magyar szólások külföldi változatairól is esett szó. Nagyon népszerű lett egy japán közmondás: "A találkozás az elválás kezdete". Ezen kívül volt egy előadásunk a nyelvi humorról, egy olyan, amely népszerű regények és mesék büntetőjogi vonatkozásait boncolgatta, és nem elhanyagolható Kerekes Barnabás eszmefuttatása, amely velünk, fiatalokkal foglalkozott.

De táborozók élete nem csak nyelvtan és... (nem tudok frappáns rímet, sajnálom). Olyan nagy nevek is jártak minálunk, mint Karsai János pantomimes, Zombori Ottó csillagász, Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő, Bagdy Emőke pszichológus, a tortát a habra az utolsó napon Bordi András, a Kossuth rádió bemondója tette föl. (Szó szerint, mivel akkor hozták meg a tábori tortát. feketeerdő hmm. )

Ezeken túl jártunk Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában, ahol föltámadt Kazinczy Ferenc és kedvese, Török Sophie. Egy iPad-del. Megjártuk Lillafüredet, a diósgyőri várat, és persze Miskolc belvárosát, ahol nagy feltűnést kelthettünk a rettenetkék tábori pólónkban. Illetve nem csak ott, hanem a környéken is, ugyanis egy "szellemi" akadályversenyt is rendeztek számunkra. Kellett verscímet mutogatni, verset fölismerni, vagy akár visszafordított zeneszámokat, volt, ahol a címert kellett fejből lerajzolni (maradjunk annyiban, hogy 6 csapatból 1 tudta lerajzolni rendesen. Mi. ) de voltak ügyességi versenyek is, mint a Krokodilozás, tudjátok ez az a játék, ahol kartonlapokon kell átmenni a "túlpartra", az utolsó lapot előre kell adni, és ha nem lépsz rá azonnal, akkor azt a lapot elveszik a krokodilok. Biztos tudjátok, na

Ezeken felül voltak csapatfeladatok, olyan magvas kérdésekre kellett választ szerezni a többiektől, mint pl. kinek van legalább 5%-ban kék fogkeféje, ki milyen szupererőt választana, és ki hogy rajzol nyulat. Voltak érdekes válaszok...
Az esték (értsd 23-2 óra közt) beszélgetéssel, hullócsillag-nézéssel, táncházzal, még több beszélgetéssel, kimittudra-készüléssel (igen, ilyen is volt), kártyázással, miegymással teltek. Meg ilyenekkel. Szóba se jött, hogy mi részegen fetrengjünk mert az milyen jó már. Kiválóan éreztük magunkat így is. Mert egy olyan társaság jött össze, ami nem sok tud lenni, ahol nem voltak tabuk, olyan (komoly) dolgokról is beszélgetések folytak, ami más "hétköznapi" emberrel, baráttal nem, egyszerűen jó volt és kész.

Aztán jött a szombat este. És jött a Bordi-est. A Bordi-esten szituációs játékokat játszottunk, és énekeltünk. Sokan. Sokat. És sírtunk. Habár tudtuk, hogy "A találkozás az elválás kezdete", ugye, akkor is. Rossz volt. Alattunk az étteremben hajnal 5-ig lagzi volt (ott dolgozóé, szerintetek mi volt ott.. phúú..) úgyhogy a Bordi-est és a táborzárás után virrasztottunk. Utána reggel hazautaztunk. És bánkódtunk.

Két hét telt el, és még mindig nem állt vissza az alvási szokásom. És még mindig bánom, hogy nem folytatódott a tábor akkor és ott. Az biztos, hogy rengeteget tanultunk, nem csak a nyelvről, az életről is, jó tudni, hogy vannak még olyanok, akik bátran szembe mennek az árral, már ami a nyelvünket illeti.

És miért ez a beszámoló? Mert miért ne. A viszonylag nagy "médiafelhajtás" ellenére (kint volt a Kossuth rádió A hely c. műsora [adásban: aug 29, 11 óra], kint volt többször is a miskolci tv, a sátoraljaújhelyi tv, az Európa rádió, egy újságtól is voltak, tehát azért voltak páran) jó hangoztatni, hogy itt vagyunk. Akár itt is. Meg azért is, hogy picit archiváljam az emlékeket, habár be kell valljam, ez csak egy töredék, amennyi élmény ott ért minket, annyi karaktert szerintem nem lehetne a Logoutra írni.
Meg azért is, hogy élménybeszámoljak. Remélem sikerült egy picit átadni a hangulatból.

Köszönet a szervezőknek, köszönet Miskolcnak, köszönet a táborlakóknak, hogy olyanná tették ezt az egy hetet, amilyen volt, és persze köszönet Nektek, hogy elolvastátok.